A jelen SIKU kínálatában szereplő nyergesvontatókról már tudtam, hogy kitűnőek, de a pénztárcám vastagsági hiányosságai gátat szabnak a további, empirikus úton történő ismerkedésnek velük. Most azonban egy igazi klasszikusra sikerült szert tennem és azt kell mondjam, hogy döbbenetes!
Henschel 504 –
Hanomag-Henschel F221S
Megszokhattátok
már, hogy a Matchbox Memories-on külön figyelmet szentelünk a
megmintázott járműveknek, igyekszünk utánajárni azok
történetének és műszaki jellemzőinek. Ez esetben tetemes
kutatómunka van a bejegyzés járműtörténeti részében, úgyhogy
„jogos a sikoly és a taps”!
A Rheinstahl Henschel AG 1967-ben mutatta be a belső kódnevén 504-esnek hívott, bulldogfülkés teherautó sorozatát. Nyergesvontató kivitelt is kínálnak többféle változatban, nappali és fekhelyes fülkével. Minket az F201/221 érdekel, mely készült két kormányzott tengellyel és egy hajtott tengellyel (S 2), ugyanebben a konfigurációban, de két tengellyel (S 2 A), illetve a hagyományos egy kormányzott-, két hajtott (hátsó) tengellyel (S). A teljes széria meghajtásáról a Henschel saját fejlesztésű, soros, hathengeres, vízhűtéses, 11 943 köbcentis dízelmotorja gondoskodott, kezdetben 230-, 1969-től 240 lóerős teljesítménnyel, melynek forgatónyomatéka 843,3 newtonméter volt. Ugyanígy, minden 504-es hatsebességes, manuális ZF gyártmányú sebességváltót kapott.
SIKU 3710
aka. V343
A szerelvénynek van utóélete. 1979-ben a nyergesvontatót aktualizálják és egy Mercedes-Benz NG 2232 váltja le az F221S-t (3710). A mobil fékpad félpót marad változatlan az ADAC motívummal, de ugyanolyan kerekeket kap, mint a nyergesvontató. Ebben a formában 1981-ig készül. Ezt már nagyobbnak, 1:55 méretarányúnak említi a szakértő forrás. Ezen kívül létezik egy Volvo F10-es vontató mögé fogott verziója is, ami Volvo promóciós kiadás, Volvo emblémás dobozban. Ez is megkapja a nyergesvontatóval azonos kerekeket. Érdekessége, hogy a fekete-sárga festés megmarad a félpótkocsin, de mindenféle embléma és felirat nélkül – maga a vontató fehér.
Heavy
Metal
Hogy
milyen? Egészen elképesztő! Mint játékszer egészen szenzációs,
mert olyan kunsztokat tud, melyek teljességgel váratlanok és egészen
egyediek. Eleve az, hogy egy mobil fékpadot készítettek a SIKU-nál
szerintem egyedülálló. A részletektől meg az ember keresi az
állát a padlón hosszasan. Majd a képeknél mutatom, hogy mire
gondolok. Nagyon sokszor elsütöm, inkább többé, mint kevésbé
viccként, hogy #regenmindenjobbvolt. Nos, itt teljesen „komolyból”
is indokolt! Az, ahogy a fékpad aksszesszoárok behajtogathatóak a
félpótkocsi belsejébe egy komplett transformerst kiadna! Egy játékszer elkészítésébe ölt mérnöki munka igényessége bámulatos! Az anyagmegmunkálás minősége pedig
elképesztő! Aki tervezte, arra szánta, hogy ezzel gyerekek
játsszanak majd és sokat és sokáig fogják ezt tenni. Sőt, a
gyerekek gyerekei is ezt fogják majd tenni vele. Igen, újabb de egészen váratlan helyről érkező példa
a germán mérnöki túltervezésre!
Az egész szerelvény döbbenetesen masszív. A kevés, V-sorozatú Sikuim kapcsán már megtanultam, hogy német barátaink nem spóroltak az anyaggal. Arra azonban nem számítottam, hogy egy ekkora járműnél – bár végső soron ez is V-sorozatú, mint az a fentiekből már kiderült – sem a műanyag dominál! Bár a plasztik megjelenik a felhasznált anyagok közt, de csak mutatóba. Szinte mindene fém, olyan alkatrészek is, amik teljesen jogosan lehetnének műanyagból. De nincsenek! Az egyetlen gyenge pontja amúgy pont műanyagból készült, de majd inkább ezt is a képeknél mutatom meg. Nem voltam rest és lemértem! 599 grammot nyom, ami leginkább annak köszönhető, hogy a fékpad akszesszoárok is fémből vannak és jó sok van belőlük. Kíváncsiságból lemértem a Matchbox K-11 SuperKings DAF autószállító szerelvényt. Abból a szempontból béna a hasonlat, hogy kisebb – 1:66 a méretaránya –, elve könnyebb kell, hogy legyen, hiszen igen „szellős” a félpótkocsi. Viszont a masszivitását tekintve olyan minőséget képvisel, amit én tökéletesen megfelelőre értékelek, illetve többé-kevésbé kortárs, 1969-1975 közt gyártották. Nos, a Matchbox „mindössze” 272 gramm.
Története
van
Számomra
mindig hozzáadott pluszt jelent egy kisautó szentimentális
értékéhez, ha van története. Ezt a szerelvényt porsche kolléga
„ejtette el” egy börze során. Többé-kevésbé turkálós áron
– a konkrét összegre nem emlékszem. Mikor hazaérve átküldte a
köztünk szokásos „mai zsákmány” fotókat, pontosan tudta,
hogy hogyan fogok reagálni és el fogom tőle kívánni jószágát, így már akkor leszögezte, hogy „bocs, de ezt nem adom át neked”.
Nem szépítem a dolgot: hosszasan, gonoszul és kíméletlenül
szívtam a vérét érte! Végül egy
mindkét félnek előnyös csere ügylet kapcsán az enyém lett.
Így az itt alább látható fotók is porsche munkáját dícsérik – a kivételeknél szokás szerint feltüntettem a forrást.
Elképesztő, egészen fantasztikus játékszer és nem is mai darab. Normálisan az ilyesmi nem az én pénztárcámhoz van szabva. Mi több, még az olyan sérült állapotú darabok is, mint az enyém, fájdalmas áron cserélnek gazdát az online piactereken. A tökéletes, dobozos példányok árát pedig legutoljára Cliff Allister McLane őrnagy látta az Orion űrhajó ablakán kitekintve.
Hanomag-Henschel F221S, a ráncfelvarrás utáni verzió. Az első világítótestek strasszkövekből vannak! Műanyagból a képen az emeletes ágyas beltér és a kormánykerék van. Az előbbi piros, az utóbbi külön alkatrész és fekete. #regenmindenjobbvolt
A fülke dönthető. A műanyagból készült alkatrészek a képen a fülke rögzítőpöcke és a kerekek. #regenmindenjobbvolt
Kicsi ajtó mögül kihúzható - talán - generátor. Fémből. Gyerekként szerintem vele akartam volna aludni, ez olyan játékszer!
Ilyen, amikor megvan, de az egyik rögzítő fül már itt is hiányzik. (Kép: Kleinanzeigen.de)
A beltér másik oldala. A rámpák. Fémből. #regenmindenjobbvolt.
A félpótkocsi hátulja. Innen sem spórolták le a festéket. #regenmindenjobbvolt (Kép: Kleinanzeigen.de)
1 megjegyzés:
Ez iszonyatosan menő cucc! Gratulálok hozzá!
Megjegyzés küldése