Oldalak

2024/09/30

HOMCOM függő vitrin

A gyűjtemény igényes megjelenítésének problémája egyidős magával a gyűjtéssel. Régebben is megosztottam veletek ez ügyben a tapasztalataimat, amiket a magam bőrén tapasztaltam meg és a trükköket, amiket jellemzően a neten találtam, vagy másoktól tanultam el. Van fejlemény, új bútort – rögtön kettőt is belőle – szereztem be és úgy vélem érdekesek lehetnek a tapasztalataim számotokra!

Mivel próbálkoztam eddig?
Egyrészt a történelmi hűség kedvéért linkelném a vitrin ügyekről szóló korábbi bejegyzéseket, másrészt meg azért, mert utalni fogok rájuk. A vitrinek valami röhejesen drágák mostanában. Mindig is azok voltak, de az árak úgy elmentek ezen a téren is, hogy az egészen elképesztő. Annak függvényében, hogy milyenek a helyadottságok, az Ikeás Detolf vitrineket változatlanul jó ár-érték arányú megoldásnak tartom, különösen ha használtan be tudjátok őket szerezni – nem ritkán az eredeti ár feléért sem lehetetlen – csak oldd meg a szállítást valahogy. A kibővítésük sem különösen bonyolult, de olcsó üvegest kell hozzá találni. Itt a cikk a know-how-ról. Évek távlatából azt mondom, hogy nekem bevált.

A Lidl Livarno vitrinjét tartom a műfaj etalonjának. Ár-érték bajnok, csak egy bibi van vele: Beszerezhetetlen! Beszéltem a Lidl ügyfélszolgálattal, semmit nem tudtak arról mondani, hogy lesz-e valaha is ilyen újra. Nekem az a gyanúm – ne legyen igazam – hogy nem, mert a cég már régebben bejelentette, hogy pont az ilyen fa bútor termékek nagy részét kivezeti, nem lesznek többé – gondolom az előállítási költségek irányából fúj a szél. Eredetileg egy ilyenből szerettem volna egy harmadikat, de el kellett engednem a dolgot és alternatívák után nézni.

Ugyanaz rengeteg néven
Amin megakadt a szemem és hasonló arányú kiállítóhelyet kínál az jelen post tárgya. A helyzet az, hogy ezt a vitrint Kínában gyártják és rengeteg néven kapható, annak függvényében, hogy ki az európai importőr és a hazai forgalmazó. Felsorolok párat, egyrészt ha információt gyűjtene róluk valaki akkor megtalálja nekik a kereső, illetve ha már felhorgadt valakiben ilyesmire az igény, akkor össze tudja vetni az árakat: Vitrin Compilati, Vitrin Collecizioni, INT-Collectizioni, Vitrin Collecty, Vitrin Acquario. Mind ugyanaz a 80 x 60 x 10 centis termék, csak a színük tér el és az áruk. Valamiért a fekete keret fehér hátlappal, illetve a fehér keret fehér hátlappal verziók mindenhol olcsóbbak mint a többi.

Kínában készül, ami egyáltalán nem gondolnám, hogy ördögtől való. A neve és az ára az európai importőr és a hazai forgalmazó függvényében változó.

Amiben óriási szórás van az az ár! 16 680 forinttól, egészen 39 900 (!) forintig kapod meg ugyanazt, jellemzően ehhez még hozzájön a szállítás költsége is. Közel negyvenezret egyértelműen nem ér, ez rettentő túlzás. Tizenhétezerért viszont – azt gondolom miután összeraktam kettőt belőle – árában van.

Megosztom veletek a forrást, a Mall.hu-n találtam meg, HOMCOM függő vitrin néven, 16 680 forintos akcióban, ingyenes szállítással, csak ebben a színkombinációban. Két nap alatt meg is érkezett. Lelövöm a poént előre: ennyit szerintem megér, de mindenképp olvassátok el a folytatást az összeszerelésről és a minőségről!

Szebb, mint jó
Ha a minőségét be kéne sorolnom valahová, akkor azt mondom, hogy úgy nagyjából a Jysk olcsó bútoraihoz tudom hasonlítani. Lapra szerelve érkezik és egyáltalán nem egy nagy kaland összerakni – mondom ezt úgy, hogy én legendásan nem vagyok ügyes, Játékdoki szerintem kitöltene valami töményet magának, hogy enyhítse a traumát, amit akkor élne át, ha látná mit művelek.

Nyolc nagy csavart kell behajtani és rengeteg kicsit a hátlaphoz. Normális méretű (!) és igényes kivitelű leírást mellékelnek hozzá, egészen biztosan el fogtok vele boldogulni. Minden csavarból volt egy-egy plusz is mindkettőhöz, ami dicséretes. Ez – mint a neve is mutatja – egy falra rögzíthető, függő vitrin, így az ehhez szükséges pántokat, csavarokat és tipliket is mellékelik. Én az utóbbi kettőt és a pántokat a vitrinhez rögzíteni hivatott csavarok méretét is némiképp alulméretezettnek gondolom, de ez csak az én benyomásom, ne vegyétek készpénznek! Az egyik hátlapi csavar el is tört amikor hajtottam befelé, pedig kézzel, csavarhúzóval dolgoztam, nem elektromos csavarbehajtóval. Én nem falra akasztottam őket, hanem egy... nem is tudom mi ezeknek a neve... Komód? Szóval valami ilyesmire állítottam őket, de rögzítettem a falhoz, hogy ne tudjanak eldőlni.

Nem bonyolult összerakni, de ha bármit változtatni akarnál rajta, akkor azt az összerakáskor kell, utólag nem jó ötlet.

A furatok előkészítése jó és pontos, de az egyiknek a felső, fekete eleme csúnya, mély karccal érkezett. Sok jelentősége az esetemben nincs, mert annak a tetejére tettem a másikat, de ha szólóban veszem, cirka negyvenezerért akkor úgy küldöm vissza mint a pinty! Az egyik polcnak – de csak az egyiknek – van egy kis hasa is, ami annyira nem is feltűnő, de összegurulnak rajta a kisautók középre – erre nehéz azt mondani, hogy bénán raktam össze.

Karcosan érkezett. 40 000-ért úgy visszaküldtem volna mint a pinty!

Ennek a vitrinnek is az a rákfenéje, mint az összes olcsó bútornak: Arra vannak kitalálva, hogy egyszer összerakd és többet ne molesztáld, ne akard szétszedni. Ha bármiféle módosításban gondolkodnál, például a hátlapra szeretnél tükörmatricát tenni, vagy a polcokat akarnád üvegre cserélni, akkor azt mindenképp az első összerakásnál kell megcsinálni! Nekem mindkettő megfordult a fejemben, de az utóbbiról mindenképp lebeszélnék mindenkit. Ugyan a polcok nem teherviselő elemek, de mint a hátlap, ezek is nagyban hozzájárulnak az egész miskulancia merevségéhez. A polcokhoz műanyag tartókat mellékelnek, amik először elgondolkodtattak azon, hogy fémekre cserélem őket, de aztán letettem róla, mert olyan vastagok. Igazándiból nem is láttam még ilyen átmérőjű polctartó füleket. Ha nem ásványgyűjteményt akarsz benne tartani, szerintem nincs ok a lecserélésükre.

Elgondolkodtam rajta, hogy üvegre cserélem a polcokat, de elvetettem az ötletet, mert nagyban hozzájárulnak az egész miskulancia merevségéhez. A műanyag tartófülek fémre cserélése is megfordult a fejemben, de mivel nem ásványgyűjteményt akarok tartani benne, úgy gondolom szükségtelen.

Verdikt

Ez a soknevű vitrin a háromhüvelykes méretarányú kisautókhoz ideális méretű, azaz Matchbox 1-75/100/120/125, Hot Wheels mainline és hasonló kaliberű holmikhoz. Bármihez, ami ezeknél nagyobb, a Matchbox Convoy szériához, SuperKinghez, vagy akár az Edition Atlas / DeAgostini buszokhoz túl keskenyek a polcok, ezekhez nem javaslom, mert csak a polcokkal párhuzamosan tudod ezeket elhelyezni bennük, pillanatok alatt felfalják a helyet. A minőségük közepes, a negyvenezres darabárat semmiképp sem érik meg, de 17 000 forintért, úgy hogy ebben még a szállítás is benne volt, szerintem jó bolt!

Szólóban közvetlenül az összerakás után, még tisztítás előtt.

Már a helyükön, kirögzítve a falhoz, egymásra állítva, de az alattuk lévő bútor hordozza a súlyukat. Jó masszív komód.

Végleges helyén, már beköltöztetve ez-az, de azóta persze már átrendeztem. MBX 1-75-höz, HW mainline-hoz ideális, bármi nagyobbhoz nem ajánlom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése