Oldalak

2022/10/23

Matchbox Team Matchbox TM-1 / TM-2 Pepsi

Viszonylag régen volt már szó a Matchbox Team Matchbox / Convoy szériájáról, pedig ezek igazán fantasztikus játékszerek, talán nem véletlen, hogy a Mattel nem régiben elkezdte feltámasztani a konkurens márkájánál.

Az első
Az 1985-ös katalógusban találkozunk először a Team Matchbox sorozattal, elsőre négyféle változatban. Az első számú, vagyis a TM-1 az bizony ez a Pepsi-s dekorációjú Papa Truck, Chevy Pro Stocker és Chevy Van hármasát magába foglaló szett. Talán éppen ezért ez az egyik legkedveltebb, legnépszerűbb kivitele, a maga idejében talán Magyarországon is ez volt a legkönnyebben elérhető változata. Emellett persze még szép is, elég markáns színkombinációjú mind a három járgány. Az 1986-87-es gyűjtői katalógusban ugyanez trió már TM-2 néven fut és öttagú lett a kínálat. Meglepő módon nem az újdonság lett a TM-1, hanem az addig TM-3 név alatt futó Dr. Pepper-es, vagyis kicsit megkutyulta a Matchbox az elnevezéseket. Az én példányom dobozán 1985-ös évszám található és TM 2 felirat. Ha szigorúan nézzük akkor ez így nem fér össze, így valószínűleg doboz cserés volt ez a szett. A sima 1986-os és az 1987-es katalógusokban továbbra is TM-1-ként hivatkoznak rá. Az 1988-as kiadában hivatkoznak rá már ott is kettes számúként, de mint TC-2, azaz Team Convoy! Szóval a számozásokat és az évjáratokat tekintve a Matchbox katalógusai alapján elég nagy a szórás. A lényeg, vagyis a tartalma mindvégig változatlan.

Egy Pepsi TC kalandjai
Ugyan azt nem tudom megmondani, hogy milyen "útvonalon" jutott el a makaói gyárból ahhoz az eladóhoz akitől 2009-ben egy aukciós oldalon megvettem, de onnantól kezdve, hogy kikerült a hirdetés már igen. Be volt állítva a hirdetésfigyelő, így amint megjelentek az eladónál új termékek, egyből kaptam az értesítő e-mailt. Egyből végig is bogarásztam a kínálatot és riasztottam Joe-t is, hogy nézzen rá, mert vannak Convoyok is. Kitalálhattátok, hogy közte volt ez a szett is és akkor még javában gyűjtöttem a Chevy Van különböző variációit. Olyan időket éltünk, hogy erősen elgondolkodtam, majd le is tettem róla, hogy ezt én magamnak megveszem. Nevetni fogtok, de 2600 Ft-ról beszélünk. Joe-nak fel is hívtam rá a figyelmét, de mondta, hogy neki van, nem kell. Ezek után megint fontolóra vettem, hogy megveszem, de aztán felhívott, hogy üsse kő, ennyiért vegyem meg neki ezt is. Így került hozzám egy börzei átvétellel az adott év október 18-ik napján. De hogyan került akkor még is hozzám másodjára is? 2018-ban Joe nekem adta ajándékba azzal a feltétellel, hogy nem bonthatom meg a szettet, együtt kell maradniuk. Vállaltam ezt a hatalmas árat, így lett egy tökéletes állapotú Pepsi-s Chevy Vanom teljes Team Convoy kivitelben. Szóval akkor nem is, de idővel végül a birtokomba került, ami természetesen a furgonok leépítését követően is továbbra megtalálható a gyűjteményemben.

Utolsó?
Ahogyan az imént és már korábban is utaltam rá, hogy a Matchbox Chevy Vanjai különböző verzióinak a gyűjtésével végleg leálltam - még 2017-ben - és el is adtam a többségüket. Néhány, számomra kedves darab azért megmaradt - minden kiviteléből őrzök legalább egyet -, illetve 2019-ben a gyártó "beleköpött a levesembe" és csinált egy új öntvényt a Superfast 50-ik évfordulójára dekorálva. Természetesen azt kénytelen voltam a megmaradt negyvenes mellé beszerezni és ha lesz hatvanas akkor majd persze azt is.

Az egyik-, ha nem a legszebb Team Matchbox / Convoy
Chevy Van, te csodás
Szépen fénylik a krómozás
Jó döntés volt a Matchboxtól a Papa Truck megalkotása
Jól mutatnak így együtt
Egyedül a versenyautó kapott fehér alapszínt
Ezzel a festéssel az 1-75-ös sorban is megtalálhatjuk 1984-86 között mint MB-34
Érdekessége, hogy a hátsó ablaka matt
Felpofátlankodott
Dobozon kívül
Dobozon belül

1 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Ez fergetegesen jó cucc, nagyon szeretem!

Megjegyzés küldése