Oldalak

2024/08/25

EFSI Scania 143M Straeten

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt szerepelt e lapokon a klasszikus Scania szerelvény, amit én teljesen önkényesen „Demo Trucknak” kereszteltem el. Idén februárban láthattátok a következő verziót, úgyhogy most már előhozakodnék egy újabb változattal!

A fentebb linkelt postban találtok típusismertetőt a nyergesvontatóról. Az a helyzet az, hogy a két szerelvény teljesen megegyezik, egyetlen apróságot, meg a festését kivéve. A Demo Trucknak nincs pótkeréktartója, ennek pedig van és gumi is feszül rajta. A festésről nem sikerült kitúrnom semmit az internet bugyraiból, meg kell elégednünk azzal, hogy egy szállítmányozással foglalkozó cég színeit viseli.

Ha belegondolunk, hogy ma már a 420-, 460 lóerős motorok az S-sorozatban a kínálat közepéből az alsóháznak számítanak, akkor a 450 pedig igencsak derekas teljesítménynek számított, 50 pacival elmaradva a csúcsmotortól.

Odáig vagyok a részleteiért!

Neki van pótkeréktartója és pótkereke is!

Nem szimmetrikus az alváz.

Meglepő módon semmit nem találtam a cégről, aminek a színeit viseli. Más EFSI kamionok is léteznek ezzel a motívummal.

Ez a pótkocsi is a nem nyitható hátsó ajtajú fajta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése