Oldalak

2023/10/27

Matchbox 2023 Coffee Cruisers IV – 1970 Chevrolet El Camino SS

Az idei évben a Matchbox több olyan 5-ös csomaggal is előrukkolt, amelyek kiemelkedő darabokat (is) tartalmaz. Ez a pakk is ilyen!

Az Út
Az a helyzet, hogy El Camino ügyekben meglepően jól állunk. Ezért az eredeti autó generációinak bemutatásának sorrendjében mutatom, hogy milyen munkát végeztünk. A másfeledik generáció egészen friss a Matchboxnál, a közelmúltban írtunk róla. Az 1964-1967 közt regnáló, második generációból nem birtoklunk semmilyen kisautót – abban sem vagyok biztos, hogy létezik ilyen.

A kedvencem egyértelműen az 1968-1972 közt árusított harmadik – azaz jelen post tárgya. Az öntvény 1998-ban debütált a Matchboxnál, mi az egy évvel későbbi, MB-74-el nyitottuk a bemutatók sorát – ennél a postnál részletes típusismertető is található. Aztán a 2005-ös Superfast következett, ami nagyon sok apró részletét hozta az 1970-es csúcskivitel SS eredetinek. Majd egy 2007-es, ötös pakkból származó darab került sorra ugyanebből az öntvényből. Aztán léptéket váltottunk, még mindig a második generáció, de már az 1971-es modellév és SuperKings.

A negyedik, illetve ötödik generációval nem szolgálhatunk – nem igazán mondanám őket csúnyának, de közelében sincsenek az elsőnek, vagy a másodiknak.


A megjelenés, a hang! Ahhh... Ez ugyan az LS6-os csúcs-csúcs motorral - lásd majd alább - verzió, de üsse kavics, nekem jó a "sima" SS is!

SS
1998 és 2011 közt, 2010 kivételével minden évben megjelent egy El Camino változat az 1-xxx sorban, speciális kiadásokban, vagy 5-ös, 10-es pakkokban. 2016-ban ismét előveszik, de utoléri a retooling, műanyag alvázat kap és a platót is kikanyarítják a fém karosszériából, az is plasztik lesz. Nyilván a gyűjtő nem repes az ilyesmiért, de sokkal rosszabbat is láttunk már ezen a téren.

Amit ebben a postban láthattok, annak én megszavazom az 1-xxx szériában és multipakkokban fellelhető változatok közt a dobogó legmagasabb fokát. Nos, hát leginkább azért mert fekete és ez a járgány szerintem ebben a színben a legdögösebb. Sőt! Nem sokban marad el az öntvény két csúcsváltozatától – az egyiket már linkeltem fentebb, a 2005-ös Superfastra gondolok – a másikat meg ígérhetem, hogy középvártatva felbukkan majd e lapokon!

Nincs nevesítve, de az A-oszlop előtt-alatt ott van egy apró jelvény: „SS”. A Matchbox elővette a „legkomolyabb kivitel, amit az öntvény elbír” szokását és ez esetben jól is csinálta. 1970-ben a Super Sport volt a csúcskivitel, ami több szempontból is érdekes. Ugyan a katalógus 396-osnak írja a V8-as blokkot, de ez a valóságban egy 402 köbhüvelyk (6,6 liter) hengerűrtartalmú motort jelentett, gyárilag 360 lóerőre taksálva, 5200-as percenkénti fordulaton és 562,5 newtonméter nyomatékra már 3400-as fordulatnál. Mindehhez háromsebességes manuális váltó járt alapáron, de négysebességes, négysebességes rövid áttételezésű és kétféle automata is rendelhető volt. DE! A korszak legerősebb Chevy blokkjával, az LS6-os, 454 köbhüvelykes, 450 lóerős, 678 newtonméter nyomatékú szörnyeteggel is rendelhető volt 1970-ben. A katalógus nem említi – ezt egyébként megtalálhatjátok a legelső, erről az öntvényről szóló postban – úgyhogy kicsit sem lennék meglepve, ha ez is a COPO trükkel lett volna lehetséges.

Nagyon utálok ilyet csinálni, de be kell valljam, csak ezért az egy járgányért megvettem volna a pakkot.

Szerintem a legjobb 1-xxx / valahanyas pakk olcsó kivitel. A műanyag azért megfolyt az öntésnél, ami egy Matchboxtól rangon aluli.

A csíkok a motorháztetőn gyáriak - de ha jól tudom, többféléből lehetett választani. Illik hozzá, vagány!

Az oldalán nem spóroltak a festéssel és ez nagyon jól áll neki. Az A-oszlop alatt-előtt ott az El Camino felirat a csúcskivitelt jelentő SS felirattal, a kerékjárati íveket kiemelő krómcsík!

A retooling jele: műanyag a plató. Nem rajongok érte, de gyakorlatilag nem von le semmit az élvezeti értékéből.

A hátuljára viszont már nem jutott festék - ezt a speciális kiadásokra tartogatták.

Nem szállít oszlopot a beltérben, ami közepesen részletes bár pizzakormányos.

Nagyon gyűlölöm az ilyesmit, de őszintén szólva megvettem volna a pakkot csak miatta.

Erdeti lakókörnyezete, a 2023-as Coffee Cruisers IV ötös csomag (Kép: eBay)

2 megjegyzés:

Trolleybus írta...

Mit akarsz, ez a pakk még egész fogyasztható autókat tartalmaz, ennél sokkal gázabb összeállitasok szoktak lenni.

Sam. Joe írta...

@Trolleybus:

De hát... Ezt mondom én is!

"Az idei évben a Matchbox több olyan 5-ös csomaggal is előrukkolt, amelyek kiemelkedő darabokat (is) tartalmaz. Ez a pakk is ilyen!"

Megjegyzés küldése