Oldalak

2023/09/08

Matchbox MB-63 1965 Ford C900

A Matchboxnak megvolt az a szokása, hogy a Convoy sorozat vontatóit az 1-75 sorozatban is megjelentette. A 2022-ben megjelent C900-as Ford COE azonban egyelőre nem került be a Convoy szériába.

33 év
Én sokáig azt feltételeztem, hogy a tehergépjárművek minimális változtatásokkal, irgalmatlanul sokáig történő gyártása afféle szovjet, vagy még inkább keleti-blokk virtus. Ennek a Matchboxnak a kapcsán kellett megint rádöbbennem, hogy a csudát! A Ford a C-osztály ezzel a négyszögletes fülkével szerelt verzióját 1957 és 1990 közt gyártotta egészen minimális, kozmetikai változtatásokkal, azaz 33 évig! És ezzel még csak nem is csúcstartó. A Mack R-t – úgy biztos megvan, hogy Gumikacsa csőrös Mack-je a Konvojból – 39 évig gyártották, a Kenworth W900-ast, amivel Cedar Rivert lehet rekeszteni nálunk, 1961 óta gyártják, tehát mikor e sorokat írom, 62 éve. Következzék közbevetőleg a premierév katalógusa!









A C-sorozatot a története során benzint fogyasztó erőforrásokból sorhatos és V8-as Ford és Lincoln motorokkal szerelték, míg dízelből a műfaj amerikai legjei szállították termékeiket, a Caterpillar és a Detroit Diesel V8-akat, a Ford és a Cummins soros hathengereseket. Az viszont nagyon meglep, hogy a C900-as beltere mennyire puritán. Semmivel sem tűnik komfortosabbnak, mint egy szintén „csupa pőre lemez” szovjet teherautó ugyanebből az érából.


Mázli, de a YouTube-on pont egy 1965-ös, gyönyörűen felújított C900-asról van kitűnő videó, ami megmutatja kívül-belül és még meg is járatják. Nem tudok napirendre térni felette, hogy mennyire szovjetesen spártai a beltere!

Még nem Convoy
A C900-as nem először kerül megmintázásra a Matchboxnál. A rövid életű, 2011-es Super Convoy sorozatban – ami bár forgalmazták itthon, nekem teljesen kimaradt, mert egy köztes méretarány volt a Convoyok és a Super Kingsek közt és nagyon drágállottam is akkor – kétszer is előfordult.

Ami az akkor éppen 1-100-as sorozatban 2022-ben megjelent – azaz jelen post tárgya – igazi unikornis. A kialakítása alapján egyértelműen Convoy-vontató, a nyerge a legújabb Convoy sorozat félpótjainak vontatáshoz lett kialakítva. Ennek ellenére sem a 2022-es, sem a 2023-as Convoy szériába se került be. Igazából ez sincs teljesen példa nélkül. A Ford Cargo 2015-ben debütált az 1-120 sorozatban. Szerepelt az 1-125 / 1-100-ban 2016-ban, 2018-ban, 2019-ben és csak a 2020-as Convoy szériába került be végül, egy rönkszállítót húz. (Ez ugyanolyan, mint a Tesla Semi mögé fogott csőszállító, csak farönkökből áll a rakomány.)

Nagyon valószínű, hogy a C900-asnak is valami hasonló sorsa lesz – már ha egyáltalán folytatja a Convoyt a Mattel. Meg aztán... A kora miatt valamiféle olyan félpót állna neki jól, mint ennek a remek, Matchbox Collectibles, 1956-os Mack-nek. Erre meg nem sok esélyt látok, hogy csak az „ő” kedvéért készül ilyen. Hozzá a Shell logó inkább tartálykocsit sugall, bár egy dobozos tréler sem elképzelhetetlen, a kannás motorolajat is kell szállítani valamivel, mint a Sinclair Oil, vagy a Pennzoil témájú spéci kiadásoknál. Porschéval szeretnénk valamiféle hozzá illő tartálykocsit keríteni és moddolni, hogy teljes szerelvényt adjon ki, de kihívásos a dolog, hiszen hogy tartály félpót legyen, Shell festéssel, nagyjából stimmeljen méretarányban és ne legyen modern, na az nem nagyon van eddig metszésben!

Hogy milyen munkát végeztek a Matchboxnál? Nos, én nem látom szemet szúró hibáját az eredetihez képest, de a mostanában fejüket felütő Matchbox betegségektől nem mentes és ez lerontja az összképet. Az, hogy oszlopot szállít a fülkéjében, nagyon otromba és nem tudok megbarátkozni azzal, hogy a szürke műanyag lett az új króm. Ennek ellenére, egy jó Convoy szerelvényben, korhű, vagy legalábbis nem üvöltően sokkal modernebb félpóttal tudnám szeretni. Már persze csak elvben, mert mint az közismert, a jelenlegi, nálunk nem forgalmazott Convoyok mire ideérnek a tengerentúlról, olyan áruk lesz, hogy azt a pénzt egyszerűen nem érik meg.

Az összes kortárs Matchbox betegséget hordozza! A szállított oszlopot ebből a szögből egész jól kitakarja az ablak osztása.

Ez a színezetlen, szürke műanyag a halálom!

A katalógus képei és a videó alapján is lehetne egyszerű fekete a lökhárító és a tartályok is. Ez a "jólvanazúgy" megoldás agyonveri az egészet.

A vörös felniket nem szeretem, de nem is fájnak - nem sikerült a Shell-piros? A hátulja egyértelműen a "jöjjön ez ki egy alkatrészből, Lajosom" megfontolásból elnagyolt. Nem fáj, de nem is tetszik.

Az oszlop a beltérben, áhh... A nyereg a legújabb Convoy sorozat félpótjaival kompatibilis.

NRFB

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése