Oldalak

2023/05/10

Grell Trabant 601 Tramp

A Trabant 601 három karosszériaváltozata közül - a negyedik nem lett sorozatgyártású -  kettőt már láthattatok nálunk is, a lépcsőshátút a  Maisto és a Welly által mutattuk, a kombit viszont A Grell termékpalettájáról tudtuk csak prezentálni. Most nézzük meg milyen is volt a harmadik változat, a Tramp!

Csavargó
A katonaság számára készítettek az ajtók nélküli, vászontetős karosszériával gyártott "Kübel" kivitelt, amit 1978-tól civil változatában elérhetővé tették "bárki" számára. Alapját a kombi adta, de gyakorlatilag az A oszloptól hátrafelé teljesen új karosszériát faragtak neki. Sem a motorhoz, sem a futóműhöz nem nyúltak, az maradt ugyanolyan, mint a többi változaté. Az új karosszéria teljesen nyitott, még ajtókat sem készítettek hozzá, egyedül egy lánc szolgáltatta a biztonságot. Készítettek hozzá egy gyorsan összecsukható, hatalmas méretű ponyvatetőt is amit ki lehetett egészíteni oldalfallal is. Elhagyták a szögletes lökhárítókat, helyüket egy egyszerű csőből hajlított vette át, illetve a hátfal külső felére került a pótkerék. Igazi terepjárós, vagy hobbiautós hangulata lett, igaz terepjáró képessége semmivel sem volt jobb a másik változatokénál. Összesen csak 926 darab Tramp készült, vagyis eléggé ritkának számít az összesen 2 818 547 darab legyártott 601-es típuson belül.

Senki se hagyja ki ezt a korabeli videót, ebből kiderül, hogy elengedhetetlen volt egy ilyen Trabant a szabadban való kikapcsolódáshoz
 
Vászontetős 
Ezzel a kivitellel igencsak meglepett a gyártó, ugyanis sikerült magukat felülmúlni. A megszokott pontos kivitelezésen és egyszerű lámpafestéseken felül elöl a ködlámpákat és a hűtőrácsot is kifestették, nem is beszélve az indexekről. Ettől még sokkal jobban néz ki, mint a többi Trabant modelljük, igaz hátul a kerek lámpák csak egy piros pöttyöt kaptak, a köd- és tolatólámpa ott sem lett kifestve. Jók lettek a lökhárítók is, amire hátul ráültették a pórkereket is. A vászontető csukott állapotban lett megformálva - talán nyitottban szerencsésebb lett volna -, amit teljes egészében zöldre le is festettek, még tovább emelve a kisautó kinézetét. A beltér is több, mint elfogadható, még ha a padló nem is tökéletes - botváltó és kardánalagút a hátsó lábtérben. A kombi mellett üde színfolt a gyűjteményemben, így tényleg jó lenne már a szedánból is beújítanom egyet, hogy teljes legyen a paletta.

Ezúttal lemaradtak a tükrök, ami nem is csoda, amilyen hatalmasak eredetileg
Az oldalfal rögzítő pontjait se felejtették le róla
Matt festék szerencsésebb lett volna a ponyvához
Alapvetően a csomagtartóban szokott lenni, itt terepjárósan a hátfalra került a pótkerék
Teljesen más arculata van a Trampnak
Fekete cső lökhárító a krómozott hagyományossal szemben
Hátulról rá sem lehet ismerni, hogy a bal oldali is egy 601-es
A felni olyan, mint az igazi Trabant felni!
Egész korrekt belteret kapott
Most már van mivel vontatni Camptourist sátrat
Nem szép, de legalább ormótlan a vonószem
Jól látható a vontatásra szolgáló elem, ami lemaradt a zöld összeszerelésekor
Grell Trabant 601 Tramp

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése