Oldalak

2022/11/16

Matchbox MB-56 Mercedes-Benz 450 SEL Taxi

Az idén nem csak a Renault 5-ös és a Honda Civic töltötte be az ötvenet, hanem bizony a Mercedes-Benz zászlóshajója az S-osztály is.

Korábban már foglalkoztunk a típussal, de valahogy úgy hozta a sors, hogy a három létező Matchbox feldolgozás – civil, taxi, rendőrségi – pont az időrendben utolsóval foglalkoztunk először, amihez aztán a blog történetének egyik legötletesebb modja is kapcsolódik. A fentebb elsőként linkelt posthoz sokat hozzáfűzni nem tudok, hiszen alaposan körbejártuk a típustörténetet, de még a Matchbox verziók sztoriját is. A típusismertetőhöz talán ezt a Totalcaros anyagot tudom hozzácsapni – ha már ezt a munkát eddig is nekik szerveztük ki.

Nos, a taxi verzió pont olyan zseniális, mint a civil, vagy a rendőrségi, de talán pont ez a legvalószínűtlenebb is, hiszen túl nagy, túl drága megvenni és fenntartani is a bérfuvarozáshoz egy közel hétliteres, 286 lóerős benzinmotorral szerelt borzalmas csatahajót.

Ugyanakkor szívből szeretem, gyerekként is nagyon szerettem volna ilyet – bár soha sem volt. A jellegzetes, német taxiszínt majdnem tökéletesen hozza – talán egy fél árnyalattal sötétebb, mint kéne, bár lehet hogy ez csak így öregszik. A nyolcvanas évek egyik legjobb Matchboxának gondolom – bár egyáltalán nem rugózik.


Az orr, amit semmilyen más márkáéval nem lehet összetéveszteni! Az megvan, hogy a három változat bizony három különböző öntvény?

Egészen sikerült hozni a jellegzetes, német taxiszínt, bár mintha egy picit túl sötét lenne. A szabadjelző zseniális.

A beltér színe harmonizál a karosszériáéval.

És persze a kormány sem csak egy pizza, mert #regenmindenjobbvolt

Természetesen a típus a legteljesebb mértékben valószínűtlen, mint taxi. Egyrészt túl nagy. Másrészt nincs az a hiéna, aki keresni tudna egy 40 liter / 100 km fogyasztású, közel hétliteres hengerűrtartalmú, V8-as bérkocsi üzemeltetésén. A vonóhorgot fogjuk fel benfentes poénnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése