Oldalak

2022/11/14

Majorette No. 240 Chevy Impala Taxi

Nem vagyok különösebben jártas a Majorette kisautók világában, de még nekem is feltűnt, hogy mennyire sokáig gyártották a hatodik generációs Chevy Impalákból képzett rendőrautókat és a kevésbé gyakori taxikat.

Párosujjú patás, tülkösszarvú emlős
Ha azt mondom „rendőrségi és taxi Chevy”, akkor szerintem mindenki azonnal azt vágja rá, hogy „Caprice”, pedig az Impala is tökéletes megfejtés. A szintén a legnagyobb méretosztályba tartozó, azaz full-size járműből az 1977 és 1985 között gyártott hatodik generációt mintázta meg a Majorette. Érdekes hogy a forrásaim szerint 1986-ban debütál náluk az első, rendőrségi verzió, tehát a megmintázott modell addigra már kifutott. Az olajválság szele már megütötte a jenki autóipart, így a hatodik generáció már csökkentett méretű ez előzőhöz képest, így „csak” 5387 x 1918 milliméteres csatacirkáló. A helyzet az, hogy megvan az 1977-es, kifejezetten rendőrségi járművekről szóló Chevy katalógus, amiben minden műszaki adat megtalálható. (Magyarázat majd mindjárt, hogy miért rendőrautót mutogatok, amikor a kisautó egy taxi.)

 







24 év!
Mint fentebb ellőttem a poént, a Majorette 1986-ban dobja piacra az Impalából az első verziót, rendőrségi gúnyában. Aztán megszakítás nélkül, 24 évig használja az öntvényt, azaz 2010-ig. Nem „falazzák le” az ajtókat, végig megmaradnak nyithatónak. Érdekes, hogy össz-vissz hét festési verzióval – ebből egy katonai rendőr, egy pedig tűzoltó parancsnoki – tudják le azt a nem rövid korszakot, és még akkor is csak kilenc változatról beszélhetünk, ha az egyik festés, mind a három kerékváltozatát is ide számoljuk. (A gyártás helye amúgy több verziót ad ki, de én úgy általában meghúztam a gyűjtésben azt a határt, hogy teljesen ignorálom az ilyesmit – természetesen kivételt képeznek a különleges születési helyű holmik, mint például a magyar, vagy bolgár gyártású Matchboxok.)

Az egyértelműen fényhidas konstrukciót erős hunyorítással lehet csak taxinak nézni, de francia barátaink tudják, hogy milyen szőlőszármazék italból kell annyit fogyasztani, hogy szabadjelzőnek lássék a fényhíd. Így mindenféle öntvény változtatás nélkül, 1987 és 1992 közt kétféle taxi festéssel is piacra dobják. (Ezért a rendőrségi kivitel katalógusa fentebb.) 1998-ban ismét előveszik az öntvényt és egy új festéssel abban az évben ismét taxi is lesz belőle. Amit e postban láthattok, az pont ez, a legutolsó taxi változat.

Még jócskán gyerek voltam, amikor piacra dobták, szóval az hogy kívánom ilyen régi keletű nálam. Azt egészen rendkívülinek gondolom, hogy ilyen sokáig gyártásban tartsák. Sajnos a taxi példányom igen viharvert. A modellt magát igencsak jónak gondolom a játékszer kategóriában, bár a hátsó lökhárító egyértelműen túl nagyra sikerült, illetve eléggé gólyalábazik is, cserébe remek a rugózása és nyílnak az ajtajai is.

Csak érdekesség képen, de korábbi és későbbi Impala generációk szerepeltek már e lapokon. A harmadik szintén taxiként képviseltette magát a Matchboxtól, a nyolcadik pedig a Wellytől és tűzoltó parancsnoki járműként a Matchboxtól is előfordult.

Ez az utolsó taxi verzió 1998-ból. A fényhíd erős hunyorítással nézhető szabadjelzőnek, de legalább borostyánsárga.

A Majorette-nek is megvan a maga "nyolcpöttyös" kereke ami másként menő, mint a Matchbox legendás nyolcpöttyöse.

Inkább csak sejteni lehet, mint látni: A kormány nem pizza! #regenmindenjobbvolt

Nyilván gólyalábazik kicsit - cserébe remekül rugózik - és túlméretezett a lökhárítója, de én szeretem.

1 megjegyzés:

Tommi írta...

Ez tőlem került hozzád! ;-)

Megjegyzés küldése