Oldalak

2022/06/06

Matchbox Moving Parts 2020 - Porsche 550 Spyder

A Matchbox Porsche Boxster értelmezése kapcsán szerepelt már nálunk a Porsche 550-es modellje, a Maisto termékének kapcsán. Sokáig az volt az egyetlen amiről tudtam, hogy játékszerként létezik, más gyártók eddig nem valósították meg ebben a méretben.

2020-ban a Moving Parts sorozat elindításakor már belekerült ez is az első 14 modell közé, egész pontosan az első tucat utolsó darabja. Nem kicsit örültem meg már a hírnek is, mikor kiderült, hogy a Matchbox is elkészíti, annak viszont kevésbé, hogy az első széria hivatalosan nem jutott el hazánkba. Persze ez manapság már nem szokott akadály lenni, hogy az ember beszerezze magának. Így tettem én is, megrendeltem külföldről - mindjárt duplán - és alig vártam, hogy végre kibontva is a kezeim közé vegyem. Persze netes képek alapján már jó alaposan megnéztem magamnak, de még is csak más mikor az ember a kezében tartja. Mint tudjuk, a képek minden hibát felnagyítva elénk tárnak, az olyanokat is, amik szabad szemmel nem látszanak, vagy nem zavaróak.

Katarzis közeli élmény nem, de nagyon szívmelengető volt kivenni a csomagolásából, megtapogatni, csukogatni / nyitogatni a motorháztetőt és - kár lenne tagadnom - kicsit tologatni is. Nagyon szépen sikerült kivitelezniük, az eredeti autó formavilága, minden bája és részlete megtalálható rajta. Megkíméllek titeket egy talán kicsit elfogult ömlengéstől, inkább próbálok rajta végigmenni tényszerűen, ahogyan én látom. Úgy alapvetően minden részlet megvan rajta és kifestve amit ki kellett festeni, mint például a lámpák, az emblémák, a hűtőrács, de ezeken felül megtalálható rajta az üzemanyag betöltő, a motorháztető rögzítő szíjai és a visszapillantó tükör is. Viszont az első irányjelzők mellől hiányolom a kis levegő beömlő nyílásokat, illetve az öntőszerszám élei sok helyen kivehetők. Utóbbiak élőben kevésbé zavaróak, mint a képeken látva. Maradva a külsejénél érdemes szót említeni a hatalmas kerékjárati ívekbe tett, formára jó, de méretre kicsi kerekekről, amik főleg hátul zavaróak, mert nincs középen a tengely. Ezt én annak tudom be, hogy nem számoltak azzal a réssel, ami a motorháztető nyithatóság miatt keletkezett. Ha már nyitás, akkor alánézve láthatjuk a középre helyezett négyhengeres boxermotort, a váltót és némi futómű elemet is, ráadásul kifestve. Játékautó mércével nem tudok belekötni, szerintem kellően részletes. A belteret hagytam a végére, ami egyben szép részletes és borzasztó is. A műszerfalon az óracsoport ott van, de a kormány kidolgozottsága, illetve ki nem dolgozottsága kritikán aluli - erre igazán találhatnának már egy köztes megoldást -, viszont az az alatti rész teljesen rendben van. Az ülések eredetileg is ilyen egyszerűek, viszont a lábtérben található merevítők, sőt, a pedálok is ki lettek alakítva.

Összefoglalva teljes mértékben elégedett vagyok vele és örülök, hogy végre a kedvenc kisautó gyártó is elkészítette, a kerekeivel meg majd kezdek valamit...

Annyira tetszik az összhatás, hogy csak sokadjára tűnt fel a két beömlő hiánya
Ha jól megnézitek, innen nézve kivehető az óracsoport a műszerfalon
A kormányt leszámítva kellően részletgazdag a beltere
A kerekek kicsit kicsik, de stílusra jól mutatnak alatta
Jó nagyra nyílik a motorháztető, ...
... ami fémből van, mégis hatalmas merevítőket kapott
Kellően kidolgozott és kifestett motortér
Matchbox Moving Parts 2020 - Porsche 550 Spyder. NRFB.

2 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

A kicsi kerekekért nagyon kár, sír egy átalakítás után, de ahhoz drága. A rés nem fáj annyira, de az árához képest méltatlan.

Trolleybus írta...

Vaciláltam börzén, hogy vegyek e, de végül nem vettem, mert nem lattam benne számomra a 3500 ft-ot, amiért megérte volna. Persze ez később akár változhat is, és vannak Porschéim is, de nem vagyok egy Porsche-rajongó.

Megjegyzés küldése