Felújítás: Siku Porsche 911 Cabrio

Itt a várva várt meleg nyár és a napsütés. A legjobb ilyenkor egy fedél nélküli autó a krúzoláshoz. Vagy mégsem? Érintettként mondhatom, hogy a mostanában jellemző igen erősen tűző nap és magas hőmérséklet nem igazán a legkellemesebb kabriós idő. A késő tavasz kora nyár illetve a kevéssé kánikulás időszakok kedvezőbbek a nyitott tetős közlekedéshez. Csak naptej kell bőven a bőrre meg egy napvédő sapka vagy kendő. Amik amúgy egy kabrió autó valóban hasznos és kötelezőnek mondható tartozékai a többi előírt súlynövelő vacak mellett. Szóval itt a jó idő, ugorjunk bele egy kabrióba (mint Udo Brinkmann a zárt ajtón letekert ablakon keresztül röptében). Legyen ez a kocsi egy topless Porsche 911.

Fénypontban

A szellős valóság

Az alapgépet nem kell bemutatni, sokszor rágtuk már át magunkat rajta, de tető nélküli verzió még nem volt a kínálatunkban. Igaz, hogy az első vászontetős verziók még a 356-os érába nyúlnak vissza, tehát a Porsche kezdetektől gondolt a melegebb éghajlatok jóízlésű és anyagiakkal ellátott vásárlóira. Az, meg igazán egyéni megítélés, értékrend és márkahűségbeli vaskalaposság mértéke, hogy valaki a 911-est, mint sportkocsi etalonformát el tudja-e fogadni vászonbatyuval a hátsó ülés tetején-helyén vagy nem. Az üzleti szempontok talán ismét erősebbek voltak. Talán azoknak van igazuk akik úgy közelítik meg a kérdést, hogy tető nélkül még közelebb vannak a boxermotor és a kipufogók által keltett, máshoz nem hasonlítható hanghatáshoz. Mert ilyen kocsinál nem valószínű, hogy a sebesség lenne a döntő. Úgy is csak rongytető nélkül, lassan illik használni ezt a fajta járgányt.

Hagyományos formák vs. sportosított formák

Márkaidentitás homályosulás

A Siku gyártotta kisautó kissé hiányosan de viszonylag jó állapotban került hozzám. A felújítás azonban így sem volt kétséges. Ha már hozzányúltam, akkor teljes körű generálfeljavítást kapott (és egy kicsit hazabeszélve, tompítsuk az erős Siku hatást). A festéssel különösebb macera nem volt, a szín élénksége tetszett nagyon, ezért választottam ezt az árnyalatot. A beltér is kapott egy szürkésebb színt, hogy közelebb legyen egy valóságos megoldáshoz. Ezen túl már csak a kerekekről festettem le kisautógyártó meglehetősen erőszakos megjelenésű márkafeliratát. Valamint egy kicsit még tompítottam a kapcsolódási pontokat az eredeti felnimintával úgy, hogy kivastagítottam minden második közt és így a felni már teljesen más megjelenést mutat.

Családon belül maradunk itt az udvarban

Technoszobrász lecke

De ami a lényeg, hogy a hiányzó lehajtott vászontető imitációt újra elkészítettem. A legmegfelelőbb anyag erre a célra tapasztalataim szerint a sűrű tapétaragasztóval átitatott papírzsebkendő. Ez kellően lágyan alakítható, formázható, száradás után meg jól vágható, festhető. Még újra is lehet nedvesíteni ha elsőre nem azt adná ki, amire vágytunk. A végső, nem sima, hanem minimális recékkel és hullámokkal tarkított felület pedig megadja azt a különbséget a fém felület simaságához képest, amitől érezzük, hogy ez egy lágyabb anyag, például tetőponyva. A mintázást még a festetlen karosszérián célszerű elvégezni. Akár úgy is működik a dolog, hogy a kasznit leburkoljuk valamilyen vékony de leválasztható anyaggal (tixo, folpack) amire aztán rászobrászkodhatjuk a ragasztós anyagból a kívánt elemet, majd száradás után óvatosan leválasztjuk a fémről az egészet és a  megszáradt papírmaséról levesszük az elválasztó réteget.

Az elválasztó fólia és a kész ponyvaimitáció

Ezután festhetjük. (én már ugyanezt a festett stádiumban csináltam, amint a képen is látszik. Én egy nagyon sötét szürkét találtam jónak erre a célra, ami visszatükrözi a fekete, de már kissé megfakult tetővászon színét.

Most már valóban irány a kisforgalmú, de élvezetes szerpentinek, amik remélhetőleg a vízpartra vezetnek.

Hardtop és topless

Minimáldesign

Aránybeli különbségek adódhatnak a két gyártó azonos típusa esetében

Ilyen-olyan pofák, de a gyökerek azonosak

Irány a vízparti naplemente

Piros lámpa piros kasznin nem mutatható ki igazán jól

Elcserélném - UPDATE

Támogassátok kedvenc blogotokat, vásároljatok - vagy cseréljetek - kisautót a Használtautó-kereskedés készletéből! Mutatom a friss készletet!

ELKELT Matchbox MB-36 Opel Diplomat
Bővebben: http://matchboxmemories.blogspot.hu/2008/09/mb-36-opel-diplomat.html

Ez szét volt valamikor szedve és a beltere teljes egészében ki lett cserélve valami máséra - erre onnan jöttem rá, hogy lett belőle egy közel tökéletes, szóval azért megy. A vicces az, hogy első ránézésre nem tűnik rossznak, csak tüzetes vizsgálat után derül ki a turpisság - engem konkrétan megszívattak vele. Nem mondom, hogy filler, mert annál jobb, de majdnem az.

ELKELT Matchbox MB-44 Rolls-Royce Phantom V

Bővebben: http://matchboxmemories.blogspot.hu/2013/06/matchbox-mb-44-rolls-royce-phantom-v.html

Na, ha ez a példány lenne a gyűjteményemben, akkor egyáltalán nem sírnék, mert közel hibátlan. A fényképezőgép szokás szerint felnagyítja a hibáit. Teljesen épp, a csomagtérfedele nyílik, a kerekei szépen gurulnak, a rendszáma sem kopott le. 10-es skálán egy 8-as az állapota. Közben lett egy 10/10-es, ami amúgy egy árnyalatnyival sötétebb színű, szóval ha nem megy el, hát akkor megmarad a gyűjteményben - bár amúgy a "Festékkeverő Jimmynek megremegett a keze" változatokat nem gyűjtöm.

ELKELT! Matchbox MB-59 Ford Galaxie Fire Chief

Bővebben: http://matchboxmemories.blogspot.hu/2013/06/matchbox-mb-59-ford-galaxie-fire-chief.html

Egy picit jobb állapotú a fillernél és a jobb lámpatest kilógó része le is van törve, de akkor is ez egy mindössze egy évig létezett transitional. Tiszta szívvel felújítási projekthez ajánlom – meg persze fillernek –, szerintem zseniális rendőrautót lehetne belőle faragni, amit szívesen látnék itt. Alternatívaként keresek neki fényező-átalakító mestert.

A képeket a szokott helyen, a Használtautó-Kereskedésben találjátok!

Matchbox MB-59 Ford Galaxie Fire Chief

Amikor gyerekként először szembesültem Matchbox tűzoltó parancsnoki autóval, nem értettem, hogy miért piros az a rendőrautó. Apukám – kevés pillanatai egyikében amikor hajlandó volt tudomást venni rólam – felvilágosított, hogy az bizony nem rendőrautó, hanem „a tűzoltók parancsnokának kocsija”. Nagy szemeket meresztettem és próbáltam feldolgozni az információt, hogy ki is az a „tűzoltók parancsnoka” és mit is csinálhat. De aztán elkönyveltem, hogy biztosan valamilyen nagyon okos, nagyon tekintélyes valaki lehet, ha a tűzoltóknak mondja meg, hogy mit csináljanak és onnantól mindig úgy játszottam azzal az autóval, hogy ez bennem maradt. (Ha jobban belegondolok, felnőtt koromra sem vélekedek igazán másként ezekről az urakról.)

Ugyanaz pepitában

Egészen a közelmúltban volt az, hogy a Matchbox 1-75 sorozatának második rendőrautójáról írtam. Akkor letudtam a típusismertetőt, így most teljesen felesleges lenne erre pocsékolnom a biteket, rögtön ráúszhatunk a kisautó taglalására.

Azon gondolkodtam, hogy arcátlanság-e amit akkoriban a Matchbox csinált. 1966-ban jelenik meg egyszerre a rendőrségi és tűzoltó Galaxie és két évig párhuzamosan vannak az 1-75 sorban. A két kisautó szög ugyanaz, csak hát értelemszerűen a tűzoltó piros, és ennek megfelelő matricákat, illetve „Tűzoltóparancsnok” feliratot visel. Hogy megválaszoljam az előbbi költői kérdést: szerintem nem az. Lehet, hogy az egykori gyerek beszél belőlem, de nekem ez tetszik. De csak azért, mert mind a két változat olyan, amivel lehet szirénázni a szőnyegen, szóval izgalmas. Mondjuk párhuzamosan két Chevy Van-nal már nem lennék ennyire megbocsátó – nyilvánvalóan nem az év közbeni recolorokról beszélek. Bár ha jobban belegondolok, akkor a képzeletbeli, „két Chevy egyszerre” leosztás sem fájna, ha az egyik mondjuk mentőautó lenne, rendesen ahogy kell megkülönböztető jelzésekkel.

Sok verzió amúgy a fekete gombkerekűből nincs, az változik, hogy az összesen három díszítőelem matrica-e vagy levonó – ebből jön össze három verzió –, illetve állítólag létezik egy olyan változat, aminek piros a megkülönböztető jelzése, de az olyan mint a jeti, sokan állítják, hogy látták, de én nem tartozom közéjük. Persze ez utóbbinak az árával kutak sokaságát lehet megmérgezni, olyan drága.

Átmeneti Szupergyors

Hogy visszatérjek az eredeti gondolatmenethez: A rend őrei a Regular Wheel éra utolsó két évére megkapják az új járművüket, de a tűzoltók 1966-tól egészen a Superfast korszak beköszöntéig Galaxie-val járnak. Sőt! Tovább is; 1970-re megkapja az újfajta kerekeket. A vékony Superfast kerekek – legalábbis szerintem – nagyon jól állnak neki, amihez persze kell az is, hogy jó pár Transitional modellel szemben, a beavatkozáshoz nem kell átszabni a karosszériát úgy alakítva ki akkora kerékjárati íveket, ami alá befér az újfajta futómű.

A Transitional verzió a ritkább, hiszen csak egy évig gyártják. A verzióit tekintve megint az adja ki a kombinációkat, hogy matricából vagy levonóból kerültek-e rá a dekoráció.

MB-59 Ford Galaxie Fire Chief. 47 éves és még mindig király!

A matricafelrakó embert hiába segítette egy vízszintes és egy függőleges kitüremkedés is az első ajtókon a munkájában, mégsem sikerült tökéletesre az elhelyezés.

Ugyanaz Superfast kerekekkel. Ő "csak" 44 éves.

Az benne a nagyon jó, hogy nem kellett átszabni a kerékjárati íveket a Superfast változathoz.

A másik oldalon már jobban sikerült a pozicionálás.

Vonóhorog. Igen.

Ha minden igaz, akkor ez is egy "E" típusú Regular Wheel doboz.

Matchbox MB-44 Rolls-Royce Phantom V

Mostanában csupa regular wheel Matchbox kerül tőlem e lapokra, pedig igazán kevés ilyenem van – már legalábbis a Superfastokhoz viszonyítva. Mára egy igazi kékvérű darabot tartogattam.

A Fantom

A Phantom V egy nagy, ultra-exkluzív, négyajtós limuzin, landaulet vagy kétajtós kupé, amit a világ második legkékvérűbb gyártója készített 1959 és 1968 között. A motorjáról annyit lehet tudni, hogy 6230 köbcentis, 90 fokban döntött V8-as, ikerkarburátorokkal aljasítva. A teljesítményéről mit sem tudni, ezt az apróságot a cég nem kommunikálta. Mindig csak annyit mondtak sokat sejtetően: „elegendő” vagy „épp elegendő”. A négysebességes automata váltója a General Motorstól származik és nagyjából ennyi a közös a legyártott 518 példányban, hiszen a kézzel készült autókra az a jellemző, hogy a megrendelő kéréseire lettek szabva. Akkoriban a Rollsokra olyan karosszériagyártók készítették a bódékat, mint a... Na vegyük csak sorjában!

H. J. Mulliner. Nekik 1760-ra nyúlik vissza a történetük, akkoriban postakocsikat építettek a Királyi Postának, a Rolls 1959-ben kebelezte be őket és egyesítette őket a Park Ward-dal 1961-ben. Jelenleg a Bentlyhez tartoznak.

Park Ward. 1919-ben alapultak és 1923-tól kezdődött a hosszú-hosszú együttműködésük a Bentley-vel, de építettek karosszériákat Delage, Fiat, Sunbeam alapokra is. 1939-ben vásárolta fel a Rolls azon részvényeiket, amik addig még nem voltak az övék és így lett teljes egészében a tulajdonuk. 1961-től lettek a Mulliner Park Ward része.

James Young. 1863-ban kezdték az ipart, naná hogy ló vontatta kocsikkal. 1921 volt az év, amikortól számos Bentley-nek adták ők a ruháját, de persze építkeztek Alfa Romeo, Sunbeam, Talbo és Rolls-Royce alapokra is. 1937-ben a céget felvásárolta egy Rolls-Royce dealer, bizonyos Jack Barclay nevű úr. 1967-ben építették az utolsó karosszériájukat, Rolls-Royce Silver Shadow kupékat.

Hogy ez fent miért fontos? Hát mert ezért van az, hogy nagyon kevés az utolsó csavarig azonos Phantom V-öt találni. Ha dupla fényszórói vannak, akkor azt az autót 1963-ban, vagy később készítették.

A felhasználói közt olyan személyiségeket találni, mint Második Erzsébet (királynő), Mohamed Reza Pahlavi (iráni sah), illetve John Lennon (zenész). Ez utóbbi úr járműve pszichedelikus festéssel lett éktelenítve, amire a legenda szerint egy idős hölgy úgy reagált, hogy esernyővel támadt rá, miközben azt kiabálta, hogy „Te disznó, te disznó! Hogy merészelted ezt tenni egy Rolls-Royce-szal?” (Szerintem igaza volt.)

Végre saját fotókon tudok bemutatni egy ilyen különleges autót, ugyanis kettőhöz is volt szerencsém személyesen – sajnos csak bársonykötélen túlról.

1962-es James Young karosszériás, Rolls-Royce Phantom V kupé.

1962-es James Young karosszériás, Rolls-Royce Phantom V kupé. Nem, nem láttok duplán, ez egy másik autó! A történet hozzájuk megtekinthető ITT.

Apróság

A Matchbox kínálatában mindössze három évig szerepelt a Phantom V, 1964-1966 között. Az autó nagyon pici, 1:74 a méretaránya. A kivitelezése az RW-kre oly jellemzően részletes, bár a belseje csak jelképes: két üléssor és egy kormánykerék. Mindössze ötféle változata létezik, metál-hússzinű és ezüstszürke, fehér, vagy fekete kerekekkel, illetve a kakukktojás, metálszürke, ezüst kerekekkel. Na, ennek az ára messze a józan ész határaitól terül el északi irányban. Nekem két példányom is van a leggyakoribb, hússzínű-fekete kerekű összeállításban, de a kettő közt van némi árnyalatkülönbség, ami azt gondolom festékkeverő John alkoholszintjének köszönhető. (Milyen érdekes, hogy ezt pont nem jegyzi változatként a Matchbox biblia!) A jármű első kerekei ugyan minimálisat de rugóznak, illetve nyitható a csomagtérfedele. Hol tartott már 1964-ben a tudomány?! Érdekessége, hogy a fenekén elírták a nevét, a Rolls és a Royce szavak közé nem került kötőjel.

Nem túl gyakori, de közel sem ritka, aprócska Matchbox, ami a regular wheel-ek közt közepesen alacsonynak számító forintosítható értéket képvisel.

Matchbox  Rolls-Royce Phantom V, született 1962-ben.

 A kormánya a jobb oldalon van, naná!

Nyílik a csomagtérfedele. Hol tartott már a tudomány 51 éve?!

MB-73 4x4 Scrambulance

Mit szépítsem a dolgot? A szerelem vak, vállalom! Már megint olyan Matchboxot vettem, ami csak messziről, hunyorítva, éjjel és viharban emlékeztet egy valódi típusra.

Mászmentő

Hogy azonnal lelőjem a poént: A tavaly debütáló holmi, idei verziója engem a Mercedes-Benz Unimogokra emlékeztet. Mielőtt valaki belém köt, szeretnék reflektort villantani arra, hogy a hangsúly azon van, hogy emlékeztet. Talán az arányai teszik, talán a nagy kerekei, nem tudom. Az biztos, hogy a tavalyi verziója semmiképp sem nyitotta volna ki a pénztárcámat – ki nem állhatom a majmokat, beleértve a gorillákat, ami azon díszeleg. Viszont az idei évre olyan fényezést és ezzel funkciót kapott, ami emlékeztet az egyik korábbi Matchbox Unimogra.

Amúgy picurka ez a dolog, minimális adag fémet, maximális adag műanyagot tartalmaz. Minimalista beltere van, az is csak a vezetőfülkére korlátozódik, a puttonyban hátul nincs semmi, csak a sík padló. Ezzel az erővel lehetett volna a szélvédője sötétkék és ezzel a megkülönböztető jelzése is, de legalább VAN neki fényhídja, ami dicséretes, hiszen mi támogatjuk a fényhíd-ipart!

A festése többértelmű, mert az „Első Lépcsős Vészhelyzeti Szolgáltatások” nagyjából bármit jelenthetnek, de az ajtón lévő „Matchbox Megyei Orvosi Szolgáltatások” egy mentőautót adnak ki. Amúgy a neve is egy elég béna szójáték azzal, hogy „mászás” és „mentő”, de ez az általam valószínűsített jelentése, merthogy az első része (scramble) jelentheti a katonai, közelebbről a repülős szlengben az azonnali fenyegetésre történő választ. Azt a klasszikus riasztás szituációt, amikor felüvölt a sziréna, villog a piros lámpa, a személyzet a géphez szalad és mikor a levegőbe emelkedtek, akkor tudják meg, hogy mit is kell tenniük és hol. Ha nagyon akarjuk, akkor ezt is bele lehet magyarázni az összkerékhajtású teherautó nevébe, akkor meg „Riadómentő”, ami még bénább név.

Kedves kis gyösz, nekem tetszik!

Az arányai miatt engem Unimogra emlékeztet.

Minimális fém, maximális műanyagtartalom, de ennek ellenére kedves kis gyösz.

Van hátulja is. Úgy két évtizeddel ezelőtt nyíltak volna a hátsó ajtajai.

Matchboxon kívüliek: Corgi Ford Consul (Corgi No. 200)

Hűtlen bár, de talán bocsánatos módon a Corgi magyar blogját böngészve találtam egy utalást egy bizonyos Ford Consulra. Felrémlett, hogy mintha nekem is egy ilyenem volna a vitrinben. Eddig csak annyit tudtam, róla, hogy nagyon régi és Ford Consul. Ennek megfelelően óvtam is. Most beazonosítottam. A blogban leírtak alapján még jobban fölértékelődött a kiskocsi a szememben. Ráadásképpen hozzájárult ehhez az értéknövekedéshez az én Fordom története is.

Közlekedési pillanatkép 1956-ból

Múltba révedés

Ugyanis ez a kis modell szó szerint megfordult már a világ több helyén, mi több, a Föld túloldalán is. A történet röviden annyi, hogy egy nagybátyám Ausztráliába bírt kimenni annak idején és egy ilyen kocsit vásárolt magának. Talán büszkeségből, talán mert csak némi tétova információt akart adni a közlekedési körülményeiről megvásárolta a kocsija modelljét és postán eljuttatta az itthoniaknak. Mindegy volt, hogy Corgi vagy nem, de az ő kocsijának a mása volt. A nagyszüleimnél ez egy közepesen megbecsült játék volt, de mivel elég stabilra sikeredett, túlélt egy-két-három nemzedéket különösebb sérülés vagy fogyás nélkül. Aztán amikor sajnálatos módon eljött az ideje, hozzám került, mint családi kisautó felelőshöz és autórajongóhoz. Ez akkor még számomra mindig csak egy régi, tehát megbecsülendő játékszer volt, így bekerült a vitrinbe. Csak mostanában kezdtem belegondolni az általa megtett hatalmas útra. 

Consul a világ körül

Valahol Nagy Britanniában legyártódott, becsomagolták, aztán még nagyobb dobozokba majd konténerekbe rakták. Hajóra került és a világot körbeutazva megérkezett Melbourne-be, a kikötőbe, ahonnan az ausztrál játéknagykerbe szállították. A sarki játékboltos megvette, polcra tette és így várta a magyarországi származású Ford Consul tulajdonost aki megvásárolta. Becsomagolta ismét és postára adta. Hosszú hajóút következett Európa felé, valahol, talán Hamburgban ismét szárazföldre, tranzitraktárba került a csomag. Hosszú vonatút következett, több átrakodással, zötykölődéssel egészen Budapestig, majd onnan Miskolcig. Itt nyilván valami vámhivatalba került először, talán valamit még fizetni is kellett a csomagért. A kibontás és a levél elolvasása után kezdte meg hazai játékkarierrjét a kis Ford. Sok-sok gyerekkézen át vándorolt, dobozból fiókba, ládából a homokozóba, betonjárdáról a konyhaasztalra. Míg egyszer – egy utolsó, Pécsre vezető útjával - nyugdíjba vonult és nálam végső garázsra talált. Tudom, hogy kissé hosszú volt a történet, de talán érdekes lehetett olvasni, hogy mi minden történhet meg, milyen nagy utat járhat be egy látszólag semmi kis játékszer. A kocsi megjelenése gondolom a vele előttem játszóknak is szép és szokatlan volt a hatvanas évek utcáin röfögő ritkás Moszkvicsok, Pobjedák és Škoda Octaviák világában. Ez a kocsi nyugati volt, egy Ford. Azt meg hogy a modell egy Corgi gyártmány, még jóval később sem értékelte senki, a mostani időszakig. Magyarországon ez a márka ismeretlen volt, minden kisautó „mecsboksz” volt, ezt a nevet azonosították az ilyen és hasonló kis méretű fém játékszerekkel (mint minden láncfűrészt „stíl”-nek hívnak, holott hát...). Már akinek volt ilyen és tudta, hogy létezik egy ilyen márka. Ezen történeti háttér tudatában nagyot emelkedett a kiskocsi ázsiója nálam. Mégiscsak egy Corgi és nem valami „nóném” gyártmány.

Technikai jellegű rácsodálkozások

A Corgi történetét, rejtelmeit és modelljeinek egy részét bemutató blogban sem találtam meg ennek az autónak az ismertetését, így magam kezdtem egy kis adatgyűjtésbe, az eredeti kocsit illetően. Nem volt egy igazán emlékezetes típus, így viszonylag kevés adat áll rendelkezésre az amúgy sem túlbonyolított kocsiról.

Az első Ford Consul 1951-ben jelent meg. Angliában gyártották, és 470 fontba került. Önhordó karosszériája volt és – elsőként az angol autógyártás történetében - McPherson első felfüggesztése. 1508 köbcentis négyhengeres, 48 lóerős motor hajtotta.

A Corgi 1956-61-ig gyártotta 1/43-as léptékben. Az első tízdarabos sorozat az „üveges” verzió tagja volt. Egyes források szerint a Corgi legelső modellje ez a kocsi. Alumínium keréktárcsákon gumival szerelt kerekekkel. Összesen hatféle színben, például zöldben, plusz egy kétszínű kéttónusú változatban is. Ma meg már egy jó állapotban levő példány akár 25 fontot is kóstál a licitálós piactéren.

Itt a lemezbe domborították a szöveget

A kézbe vett történelem

A kocsit kézbe véve egyből érezhető a masszív kialakítás. Az idő bizonyította a méretezés helyességét. A karosszéria részleteinek kialakítása az eredetit ábrázoló fotók alapján elég pontosnak és kellően kidolgozottnak mondható. Az ablaküveg valamikor nagyon mutatós zöld színű volt, mára kissé kopottas lett, de még emlékeztet egykori fényére. Rugózása nincs, viszont jól gurul és az összes kereke ép, minden gumiabroncs a helyén van.

Ez a kocsi nem kerül felújításra, ez így emlékeztet engem is a gyerekkori nyarakra, amikor ezzel játszhattam a kertben.

Beelőzte egy Skoda

Akkoriban is hasonlítottak egymáshoz a hétköznapi kocsik, nem csak ma

Megkopva bár, de törve nem!

Arisztokrácia és proletariátus

Kortársakkal

Azért a Ford megelőzi a Moszkvicsot

Egy kissé eltúlzott ez a forgalom, az elhagyatott vidéki úton

A stabilitás nem igazán tartozik az erényei közé

Matchbox MB-55 Mercury Park Lane Police Car

Végre-valahára eljutottam ahhoz az autóhoz, ami egyrészt két gyerekkori kedvencemnek a papája, illetve nagypapája, másrészt felnőtt gyűjtőként az egyike a tíz legkedvesebb Matchboxaimnak, harmadrészt pedig azért is érdekes, mert volt olyan idő, amikor a Matchboxnál nagyon is tudták mit csinálnak.

Luxus járőrautó?

A közelmúltban mutattam be a sorban a második járőrautót a Matchbox kínálatából. Nem sokkal ez előtt pedig – mások mellett – tettük tisztába azt a kérdést, hogy hová illeszkedett a Mercury a FoMoCo kínálatában. A márka pozicionálása után, joggal gondolhatnánk, hogy egy Mercury járőrautó nettó marhaság és ilyesmi sohasem róhatta az utakat. Nem is tévedhetnénk nagyobbat!

Az 1960-as években, az Egyesült Államokban egyre több rendőrség hozta azt a szabályt, hogy a járműveik minimális tengelytávja 122 - 124 hüvelyk (kb. 310 - 315 cm) közt kell hogy legyen. (Pici magyarázat: A tengerentúlon a rendőrségek üzemeltetése nem egységes, vannak helyi, megyei, állami rendőri szervek. Számomra közel sem világos, hogy ki-kinek jelent, milyen alá-mellé-fölérendeltségi viszonyban vannak egymással, de az biztos, hogy a szabályozás nem egységes, ezért van az, hogy nagyon eltérő egyenruhákban és festésű járművekkel dolgoznak.) A Ford sok helyütt kiírta magát a hatósági megrendelések zsíros piacáról, amikor a 1968-ban debütáló Ford Galaxie – az egyel későbbi generáció, mint amit mi tárgyaltunk a kisautó kapcsán –, „csak” 119 hüvelyk tengelytávúra sikerült. Ennek a szabályozásnak amúgy az volt az értelme, hogy olyan autót akartak, amiben elférnek a rendőrök kényelmesen a szolgálat ideje alatt, a cuccaik is, a gyanúsítottak is, és egy nagy sebességű üldözésnél sem akar leesni az útról a rövid tengelytávja miatt. Mint a klasszikus bohóctréfában, a FoMoCo kínálatában is „volt másik”. A szintén 1968-ban debütáló Mercuryk tengelytávja 123 hüvelyk volt, tehát a probléma elvben meg volt oldva. De csak elvben, mert a Mercurykkal egy a nagy baj: Hogy nem Fordok.

Azért a Fordok sem tűntek el.

A napnál világosabb, hogy egy autógyár ceruzája teljesen másként fog akkor, ha egy olyan szervvel tárgyal, mint egy rendőrség és bőven belefér, hogy egy Mercuryt, Ford árban kapjanak meg a rend őrei, akár még úgy is, hogy a szalonokban megvásárolható modellektől jelentősen eltérő autókról olyan extrákat hagyjanak el, amik azoknál alapárasak, hogy így kreáljanak olcsóbb modelleket. Ha elég sokat rendelnek ilyeneket, akkor megéri a gyárnak speciális modellt kreálni. A baj az, hogy milyen a dolog látszata. Egységsugarú, adófizető állampolgár, Átlagos Józsi (Average Joe) nem biztos, hogy jó szemmel nézi, hogy a rendőr, aki őt megbüntette gyorshajtásért, nem Fordban ül, mint mondjuk ő, hanem egy Mercuryban – függetlenül attól, hogy azért hány adódollár folyt ki a kasszából. A Mercury számára ha nem is feltétlenül elérhetetlen, de legalábbis nehezen megfizethető. Szóval nem veti fel az öröm amiatt, hogy a Mercuryt az ő adójából fizették ki. Ez aztán ugye halmozottan problémás, ha egy kisváros rendőrségéről van szó, ahol Átlagos Józsi egyszerre járt általánosba az utcaseprőtől kezdve, a rendőrfőnökön át, a polgármesterig mindenkivel, akik közül legalább kettő rábólintott, hogy Mercuryra költsenek és ne valami olcsóbbra. Az meg a világon mindenhol rossz egy rendőrfőnöknek, meg egy polgármesternek ha az Átlagos Józsik és az ő volt osztálytársaik az utcaseprők haragszanak rájuk. A különbség csak abban van, hogy hány Átlagos Józsi – és volt osztálytársuk az utcaseprő – haragszik rájuk és nekik milyen a vérmérsékletük. (Lehet, hogy túlmagyarázom a dolgot, de tessenek kedves lenni az előző eszmefuttatásban a Fordot Opelre, a Mercuryt meg BMW-re behelyettesíteni és máris megvan a kelet-európai földrajzi koordinátákra alkalmazott, könnyű érthetőség.) Pontosan ezért az 1960-as évek végének Amerikájában a Mercury rendőrségi autók ha nem is voltak példa nélküliek, semmiképp sem voltak gyakoriak. Összesen 55 000 darab készült az 1968-as modellévben teljes méretű Mercuryból – ebben benne vannak a kétajtósok, a kombik és lenyitható tetejűek is – de arról nincs feljegyzés, hogy ebből hányat adtak el hatóságoknak.

 Az 1968-as Mercury katalógusnak, számunkra érdekes oldalai.

Miért nem Monterey?

A fentiek alapján joggal gondolhatnánk, hogyha már Mercury rendőrautót rendeltek, akkor az a belépőszintet jelentő Monterey volt. Akkoriban négy felszereltségi szint létezett a négyajtós Mercury szedánok közt. Drágasági sorrendben a legolcsóbbtól kezdve a legdrágábbikig ezek Monterey (3052$) Montclair (3331$) Park Lane (3552$) illetve Park Lane Brougham (nem találtam rá árat és úgy fest, hogy bár ez volt a „full extra”, talán az autó oldalán csak a Park Lane jelent meg névként). Ahogy a korabeli katalógust elnéztem, a legnagyob, „Super Marauder 428 V-8” névre keresztelt, 428 köbhüvelykes, azaz 7 literes V8-as blokk, amit 340 pacira taksáltak hivatalosan – nem hivatalosan meg gyanítom lényegesen több volt az, a kortárs Cougarban is hivatalosan 335 lovas volt a csúcs motor, a valóságban meg inkább 410 –, minden felszereltségi verzióhoz csak felárasan volt rendelhető. Így meg tudom megmagyarázni azt, hogy például a Missouri Állami Autópálya Őrség (Missouri State Highway Patrol) miért a Montereyt használta: az volt a legolcsóbb, ahhoz is ugyanúgy feláras extra volt a nagy erőmű, mint bármelyik másikhoz is az lett volna. Márpedig azt használta, amit az alábbi fotók is hűen tanúsítanak – még ha az ott szereplő autó „csak” egy replika, nem eredeti restaurált eredeti darab.

 Mintha a Matchbox erről vette volna a mintát!

 1968-as Mercury Monterey...

...a Missouri Állami Autópálya Őrség színeiben. A fantasztikus replikáról a képek a Curbside Classic-ról származnak.

Azt is meg tudom megindokolni, hogy a Matchbox miért a Park Lane-t mintázta meg rendőrautónak. Más volt az alapmotor. Pontosabban a teljesítménye volt különböző, maga a blokk ugyanaz, csak abban tér el, hogy hány torkos karburátort kapott, illetve milyen volt a sűrítési aránya. Így ami papíron a Park Lane-ben 315 lovat eresztett szabadon, a szerényebb felszereltségű változatokban 280-, illetve 265 lóra volt hitelesítve. Összefoglalva bizony volt olyan, amikor a Matchboxnál nagyon is pontosan tudták, hogy mit csinálnak és nem a később oly jellemző gyakorlatot követték, hogy azt a típust írták rá, amit az adott megmintázott autó kivitele maximálisan elviselt. Szóval szó sincs róla, hogy a Park Lane volt a „leg", ezért akkor „had szóljon”.

 1968-as Mercury Monterey.

 Mennyire jó lenne játszóautónak, úgy ahogy van!?

Modelfrissítés

A Matchbox két év szolgálat után váltotta le a Galaxie-t a Mercury Park Lane-nel, hogy a Regular Wheel verzió 1968-ban és 1969-ben teljesítsen szolgálatot az 1-75 sorban. Ez az autó ugyanazokon a fém-felnis, gumiabroncsos kerekeken jár, mint az ős-Mustang és megkapja az Auto Steer funkciót, mint testvére a Mercury Cougar. Viszont ebben már két rendőr teljesít szolgálatot, „akikkel” kapcsolatban az a nagyon sanda gyanúm, hogy merevítési szerepet is játszanak, minthogy segítenek a helyén tartani a szélvédő műanyagja (színtelen) fölé ültetett megkülönböztető jelzést. A verziók száma mindössze kettő, a fehér autón ugyanaz a matrica motívum tűnik fel, mint az előd Galaxie-n. Mint azon, itt is lehet kék és piros is a megkülönböztető jelzés, de az elterjedtség aránya pont fordított, itt a kék a gyakori (nem olcsó), a piros a ritka (mocskosul drága) a leosztás. Ha Galaxie-t dicsértem a múltkoriban, akkor erről egyenesen áradoznom kell. Elfogult vagyok, persze hiszen ez az egyik kedvenc Matchboxom, de hogy miért az elfogultságom, azt talán nem tudja jobban lefesteni más, minthogy megemlítem azt a részletet, hogy ott van az autó oldalán hátul a Park Lane felirat, fémből kidolgozva, nem festékből! (Az más kérdés, hogy atommikroszkóp kell az észleléséhez, olyan apró, de ettől még ott van!)

 Annyira remek, hogy ugyanazt a díszítést kapta, mint az elődje!

 Nem látszik annyira jól, de ebben már ketten ülnek. A hátulja felé meg ott a Park Lane felirat, mikroszkopikus betűkkel.

 A hátsó ablak nem sérült, hanem gyári hibás, egy légbuborék van benne. Mondjuk ilyet sem láttam még másik kisautón.

 Még a Mercury felirat is jól olvasható a hátulján. Jé, nincs vonóhorga!

 Közel azonos méretarányúak - 1:72 és 1:73 - de a Mercury sokkal nagyobb, 78 milliméter hosszú, a Galaxie csak 73.

 Ha minden igaz, akkor ez egy "E" típusú doboz.