Szerintem mindannyian átéltétek már azt az érzést, hogy börzén, vagy máshol böngészve belebotlotok egy régen elfeledett olyan kisautóba, ami gyerekkorotokban megvolt. Persze amúgy attól a gyártótól származó modellek nem a fő csapásirány, vagy éppen azt a méretarányt nem gyűjtitek, de mivel kölyökként imádtátok, hát azonnal meg kellett venni. Én így jártam – és hozzátehetem, hogy nem csak most, sokszor máskor is.
Mercedes-Benz T2
1967-ben dobta piacra a Daimler-Benz a T2-őt, mint köztes méretű járművet az akkor már bekebelezett Hanomag-Henschel, F 25-öse – ennek az utódja a Mercedes Transporter (T1) mely létezik Matchboxként mint azt a mellékelt ábra mutatja – és a nagyobb teherautói közé. A T2 létezett egybe dobozos, platós, vagy busz kivitelben is. Eléggé népszerű darab, 19 év alatt nagyjából 450 000 darabot készítettek belőle és használták mentőnek, tűzoltóságok és más mentéssel foglalatoskodó szervezetek a felszerelés, meg a személyzet cipelésére is. Ha jól értem a német Wikipédián olvasható információkat, akkor a motorizáltsága meglepő. (A német nyelvtudásom a béka sejhaja alatt van, kéne használni. Hmm... Lehet, hogy valamelyik nap megbüntetem magam és megnézem a Manta-Manta című alkotást eredeti nyelven. Kedvenc részem 2:04-nél!) Szóval nagyon úgy nézem, hogy a legnépszerűbb motor a W114/W115-ből, azaz az állólámpás Merciből érkezett, ami a 240D sornégyes, 65-, illetve később 75 lóerős 2,4 literes blokkja volt, de a nem is annyira kicsi – a legnagyobb verzióban hattonnás cipelőképességű – áruszállító legerősebb blokkja is csak 130 pacit tudott mozgósítani.
Reptéri Tűzoltó
Francia barátaink katalógusai közül először 1979-esben bukkan fel a T2, mint „Mercedes Pompier”, azaz Mercedes Tűzoltó. Az alvázon csak „Pompier Aeroport” szerepel, azaz „Reptéri Tűzoltó”. No, őszintén meg lennék lepve, ha a valóságban is létezett volna ilyen verzió, mivel a T2 ehhez a feladatkörhöz szemlátomást kicsi! Különösen olyan konfigurációban ahogy azt a Majorette-nél megformázták, nem tud annyi oltóhabot magával vinni, hogy érdemben meg tudja kezdeni a munkát, míg a hozzá rendelt tartálykocsi útóléri az utánpótlással. Persze gyerekként ez hol a csudába érdekelt?! A vízágyú a tetején körbeforgatható, a rugózása álom, és olyan apró részleteket is kidolgoztak rajta – gondolok itt hátul a műszerekre, meg a cső-miskulanciákra – hogyha akkor az iskolában jön valamelyik Móricka nekem okoskodni, hogy ez „vízágyúnak túl kicsi”, akkor csípőből megmagyarázom neki, hogy ehhez tartálykocsi kell, azért vannak a hátulján azok a bigyók. Először bontatlan csomagolású verziót szerzetem be belőle, amikor az szembe jött velem az eBay-en, amit persze nem volt lelkem kibontani, aztán ezt követően botlottam belé mindannyiunk kedvenc pénztemetőjében az Autómániában a doboztalan verzióba. Ennek viszont ezüst színű a vízágyúja, míg az NRFB – és emlékeim szerint a gyerekkori – példányomon is ez a részlet fekete volt. Hátul ott a jellegzetes Majorette vonóhorog a két nyuszifüllel. A cégnek van egytengelyes víztartálya, amit simán el tudok képzelni mögé vontatmánynak.
Persze elfogult vagyok, hiszen gyerekkoromban volt ilyenem és nagyon szerettem, de most már gyűjtői szemmel is a szívemnek kedves darab.
Részletes, kívül-belül.
Ezen a példányon egészen világosra sikerült a szélvédő, ezért a megkülönböztető jelzés is eléggé színtelen.
Eléggé valószínűtlen, hogy ennyire kis járműből készítettek volna habágyús tűzoltószert...
...de azért az ágyú remekül forgatható.
Hátul mindenféle műszer és csővégződés a tartálykocsihoz, hogy legyen honnan venni az oltóanyagot. Alattuk a Majorettre annyira jellemző vonóhorog a két nyuszifüllel.
Majorette No. 258 Mercedes Pompier Aeroport, NRFB. Ennek lényegesen sötétebb a szélvédője és fekete a vízágyúja is.
Kell magyaráznom, hogy miért nem volt lelkem kibontani?
Ezt a képet a neten találtam és nem láttam még előtte ilyen Majorette csomagolást.
Ilyen az eredeti Mercedes T2. A méretéből egyértelmű, hogy miért valószínűtlen, hogy vízágyút csináltak volna belőle. Hol lenne a víztartály?
