Pontiac Firebird Extravaganza – A második generáció

Kedves Matchbox rajongók! Cikizni fogom a céget! Nem kicsit, nagyon. Gyengébb idegzetűek inkább hagyják abba az olvasást most! Én szóltam!

Mit tagadjam, kedvelem az ötvenes-nyolcvanas évek amerikai autóit. Mindegyik maga az eleven túlzás. Túl nagyok, túl nehezek, óriási teljesítményű benzinzabáló motorokkal, arra tervezve, hogy Amerika széles, hosszú, egyenes útjain menjenek velük lassan. Ugyanakkor kényelmesek és szinte kivétel nélkül mind stílusosak, izgalmasak. Magam sem tudom miért, a Pontiac Firebird második generációja korábban nem tudott megérinteni. Talán nem volt elég szögletes az ízlésemnek. Nos, ez változott. Az első-második-harmadik generációért is képes vagyok rajongani. De lévén nagyjából az ugató kutyát nem érdekli, hogy nekem mi tetszik, vagy mi nem, inkább olvasgassátok a típus történetét, amit a Wikipédia igencsak becsületesen összefoglal!

A Matchbox előszeretettel dolgoz fel amerikai izomautókat, de szerintem pont ezek között van a legtöbb, rosszul sikerült, elszabott modell – ugyanakkor briliánsak is vannak szép számmal. Sajnos a Pontiac Firebird második generációi is inkább az elrontottak közé sorolhatók. De haladjunk sorban! A Matchboxnál az első megjelenése a Pontiac Tűzmadaraknak az MB-04. Szokás szerint 1975-ös keltezés van az alvázán, de az 1976-os katalógusban szerepel először. Ez a kivitel 1976 és 1980 között marad a szériában. Sajnos ilyenem nincs, de mint mindig, Areh masszív gyűjteménye rendelkezésre áll normális felbontású kép ügyen. A motorháztetőn lévő két jókora, krómozott „tégla” miatt hajlamos vagyok ezt a darabot Pontiac Firebird Formula 400-asnak gondolni. Ha az, akkor a Matchboxon nagyon rossz helyen van a két légbeömlő, sokkal előrébb kéne lennie. Ha nem az, akkor viszont elképzelésem sincs, hogy mi a csuda lehet. A hátuljával sem vagyok kibékülve. Rossz szögben áll a hátsó világítótest – szerintem, ha ilyen lenne az igazi, akkor az eget világítaná –, a lökhárítót pedig nemes egyszerűséggel elhagyták. Vegyétek szemügyre tüzetesebben majd lejjebb az eredetiekről készült fotókat, egyet fogtok érteni velem.

1979-re datálták az alvázon, de először az 1981-es (!) katalógusban bukkan fel az MB-16. Valószínűleg azért kapott 1979-es keltezést, mert először ebben a modellévben jelenik meg a Pontiacnál a négy különálló – nem tudok rá jobb szót – lyukba süllyesztett, szögletes ikerfényszóró. Egyértelműen nyomon követhető a modell evolúciója és a tervező „dolgozzunk keveset, nem érhet baleset” hozzáállása. Amihez hozzányúlt, amit megváltoztatott – a hátsó világítótestet leszámítva – az egyértelműen az A-oszlop előtt terül el, minden mást úgy hagyott, ahogy az az MB-4-en volt. Ez pedig felettébb helytelen! Már 1975-ben megváltoztatták, alaposan megnövelték a hátsó ablakot és onnantól a teljes második-generációs szérián úgy is marad. Teljesen megváltozik az alakja, a hajlított üveg jókora darabot „kiharap” a C-oszlopból. Tehát a szinte sík hátsó üveg teljesen helytelen ezen a Matchboxon! A hátsó világítótest megmintázása elmegy – bár a döntés szöge egyértelműen itt is rossz –, ha Trans Am-ot akartak csinálni, akkor a hátsó spoiler elmegy, de változatlanul nincs hátsó lökhárító. Ezek után az, hogy a „Screamin’ Chicken” a motorháztetőn csak kicsit hasonlít az eredetihez – gondolom költség hatékonyan kezelték a színezés kérdését –, már csak apróság, mint ahogy a Smokey és a Bandita-stílusú, fekete változaton a T-top borzasztóan el van szabva, illetve az A-oszlop „elefántfület” kapott. Mondjuk egy dolog bizonyosan látszik az MB-04 – MB-16 pároson: a Pontiac lényegesen könnyebben adja a nevét, mint a Peterbilt.

Hogy mire utaltam a bevezetőben azzal, hogy nagyon le fogom alázni a Matchboxot? Nos, a legutolsó kis-gyűjteményben amit vettem, négy Yatming-féle Pontiac Trans-Am is volt – az előző tulaj nem lehetett különösebb módon típusfixált. ;-) (Vigyázzatok a kattintással, a Yatming oldala zenél és akkorát szól mint egy ágyú!) Az 1-75 sorozathoz méretarányban közeli darabok egyértelműen az 1977-es Trans-Am-ot mintázzák, melynek már négy fényszórója van elől, de az „összevont szemöldök” mögött, ami nekem a legjobban tetsző frontend mind közül. (Jelzem, a már előbb említett Bandita Trans-Am is ilyen.) Annak ellenére, hogy a Yatming a hetvenes évek végén, nyolcvanasok elején reputációban a közelében sem volt a Matchboxnak, a Trans Am értelmezésük a porba alázza a Lesney Firebird-öket! Az frontend kifogástalan, a nagy madár majdnem rendben, a T-top arányai jók és még az ajtók is nyithatók. Ciki, nem?

MB-16, 1979-es Pontiac Firebird-nek szánt tárgy.

A hátsó szélvédő helytelen ebben az évjáratban, a világítótestet az előző tulaj pimpelte meg, hogy emlékeztessen egy kicsit az eredetire, a lökhárító egyszerűen kimaradt. A T-top elszabva, az A-oszlop mögé elefántfület is fabrikáltak - gondolom, hogy erősebb legyen.

"Code 3"? Az előző tulaj Corvette-stílusú, oldalsó kipufogókat ragasztott az aljára. Az eredeti állapot visszaállítása a barna kulimász miatt reménytelen. Ebből és az MB-04-ből is kéne egy tisztességes állapotú darab.

Matchbox-alázó, 1977-es Trans Am-ot mintázó Yatming kollekció. Lényegesen akkurátusabb munka mint a lényegesen jobb nevű cégé.

1973-as Firebird. Ilyennek kéne lennie a nagy madárnak.

1974-es Firebird.

Jól látszik, hogy ez még tényleg kis hátsó szélvédős és hogy milyen kéne, hogy legyen a Matchboxok fara.

1977-es Firebird. Ezt mintázzák a Yatming-ek. Nem tökéletesen, de látszik a nagyobb hátsó szélvédő.

1979-es Firebird és Trans-Am. Minden a Matchboxon elrontott részlet jól látható rajtuk.