Oldalak

2024/09/02

Welly Toyota HiAce Airport Catering Truck

A mai postot azoknak is ajánlom figyelmébe, akiket történetesen hidegen hagynak a kisáruszállítók, vagy a Welly mint gyártó, mert olyan érdekességeket találtam róla! Természetesen vanitiszesek szevasztok!

Az első HiAce
Bevallom, én egyáltalán nem voltam képben, hogy a Hiace a Volkswagen Transporter T2-vel egyidős és „mind a ketten” 1967-ben „születtek”. A Toyota pont ugyanúgy a VW kisbuszára reagált, mint mindenki más a piacon aki valami hasonlóval próbálkozott akkoriban. Érdekes, hogy japánban a Nissan két évvel megelőzte a Caravannal. Tíz éven át gyártották az első, H10 kódú generációt, 1,3-, 1,5-, 1,6-, 1,8 literes, sornégyes benzinmotorokkal, melyek 70 és 83 (metrikus, DIN szabvány szerinti) lóerő közti teljesítményt adtak le. Ezek amúgy ugyanazok a blokkok, amit a Toyota a személyautóiban is használt akkortájt. Elsőre talán furcsának hat a dízel hiánya, de ne feledjük, hogy milyen dátumot írunk! Az elől lévő motor négysebességes manuális váltón keresztül hajtotta a hátsó kerekeit. Az első generációs HiAce mára nagyon ritkának számít, mert nem kímélte őket a korrózió. Az Európában eladott darabok nagy része Afrikában és Délkelet-Ázsiában lehelte ki a lelkét, mint tömegközlekedési eszköz.

Bár igen kis felbontásban, de azért sikerült egy 1975-ös katalógust találnom a neten – a forrás vízjelként ott van a képeken. Sajnos annyira kicsi a felbontás, hogy jó barátom, Google Fordító csak a fejlécekkel boldogult, úgyhogy fordítással nem szolgálhatok – pedig jó móka lett volna. Azzal együtt megosztom veletek a brosúrát, érdekes korkép.










Ejnye no!

Ennek a konkrét darabnak az a története, hogy az egyik börzén szedte ki turkálóból nekem porsche – de lehetséges, hogy a másik két blogger barátom keze is benne volt a dologban. Egyszerűen túl szép állapotban volt otthagyni a jelképes összegért, amit kértek érte.

A Welly nem nevesíti a Toyotát, igazából semmiféle típusmegjelölést nem használ, de egyértelműen egy első generációs HiAce. Nagy valószínűséggel ez a példány egy reptéri szettből származik, lévén catering jármű, mely ollós mechanikával emeli fel a puttonyát a repülőgép ajtajának magasságába, hogy kiszolgálja azt. Ez működik rajta, ami nagyon klassz játékszerré teszi. Ugyanakkor nagyon fura is, mert a HiAce – véleményem szerint – túl kicsi erre a feladatra! A HiAce negyedik generációja (H100) „meg kell legyen” mindenkinek fejben, hiszen ezek voltak 1990-től a mentőautók nálunk. Mentőautónak is szűkösnek találták őket azok akik szolgálatot teljesítettek rajtuk. A H10 rövidebb is, keskenyebb is, mint az! Egyszerűen túl kicsi, hogy egy olyan méretű utasszállító repülőgépet kiszolgáljon a szükséges mennyiségű trolival, amihez emelős catering autó kell! Azt sem tudom elképzelni, hogy kitámasztó lábak nélkül ne boruljon fel, ha ilyen magasra emelik a súlypontját! Tehát az alvázválasztás teljesen rossz, de kicsivel alább megvan rá a magyarázat!

Ott véget is érhetne a történet, hogy „a Welly remek munkát végzett, a kis gyösz hűen hozza az első generációs HiAce vonalait”. De nem ér! Merthogy a munkát nem a Welly végezte el, hanem a Tomica! A helyzet az – és erről alább szolgáltatom a bizonyítékokat – hogy két Tomica modellből gyúrták össze ezt a darabot!

A kisteherautó a Tomica 98 JAL (Japan Airlines) Tarap Car-jának másolata. A helyzet az, hogy a Tomica ezt nem csak a reptéri utaslépcsős kocsihoz használta, de oka van, hogy ezt citálom, amire majd terveim szerint egy későbbi postban térek vissza. Természetesen eltüntették az ajtókról a „HiAce” feliratokat, de egy csomó apró részlet ugyanolyan, mint a Tomicán. Az első szélvédő alatt a háromszög formájú pajzs, a rendszámtábla mérete és formája – bár a rajta lévő karaktereket eltüntették – a hűtőrács kiképzése, az oldalsó szellőzők mind-mind ugyanolyanok. Mégpedig annyira, ami nehezen tekinthető véletlennek.

Tomica 98 JAL Japan Aviation Tarap Car. Innen vették a mintát az alvázhoz. Ebben a szerepkörben abszolút hihető. (Kép: eBay)

A felépítmény a Tomica 97 JAL Food Loaderének egyszerűsített másolata! Ez egy Isuzu Elf teherautóra épül a Tomicánál, ami 1,5-3,5 tonnás, tehát lényegesen nagyobb, mint a HiAce!


Tomica 97 JAL Food Loader. Innen pedig a felépítmény jön. Az Isuzu Elf egy sokkal nagyobb teherautó, ami hihető catering car szerepkörben. (Képek: eBay.com)

Véletlenül botlottam ebbe a képbe, de mintha csak nekünk készült volna: Felül a Welly HiAce, alatta a Tomica Isuzuk. Finoman szólva szembeszökő a hasonlóság. (Kép: carousell.com.my)

Tehát a Welly ezt a kettőt házasította össze! Az okok nyilvánvalóak anélkül is, hogy megneveznénk őket. Ezzel egy csinos, remek játékszert alkotott, de teljesen figyelmen kívül hagyta a valós dimenzióit a két járműnek! Míg mint utaslépcső a HiAce teljesen hihető, catering carnak abszolút valószínűtlen! Érdekes lenyomata a cég... Hogy is mondjam csak... „Copyright dolgokban szabados” korszakának!

Nagyon részletes, hűen hozza az első generációs Toyota HiAce részleteit. Az alvázat és azzal egy alkatrész egyéb részeket műanyagra cserélték a Tomicához képest.

Az ajtóról eltűnt a HiAce felirat, amúgy minden más részlet ott van, ugyanott, ugyanúgy.

Tetszik a dekorja. Semmi túlzás semmi csicsa.

Hopp! Kinéznétek belőle ezt a trükköt?

A felépítmény lényegesen kevesebb részlettel bír, mint a Tomicán.

Nézzétek meg a Tomica felépítményét hátulról! Most mondja valaki, hogy véletlen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése