Oldalak

2024/05/22

High Speed BMW 330Ci (E46)

Legnagyobb meglepetésemre E46-os, 3-as sorozatú BMW-vel meglehetősen jól állunk. Két verziója maradt ki eddig, a kabrió és a touring – azaz "béemvéül" a kombi. A kabriót most bepótoljuk!

Csak a történelmi pontosság, no meg a típusismertető ellazsálásának okán, vegyük át, hogy milyen E46-osokkal foglalkoztunk eddig e lapokon:

Szedán, civil változat:

Szedán, rendőrségi változat:

Kupé:

Nagysebesség

A gyártó számomra abszolút ismeretlen volt és nem lennék meglepve, ha nem lennék ezzel egyedül. Viszonylag rövid nyomozás után a következőket sikerült róluk kiderítenem. High Speed Metal and Plastic Products Manufacturing Co Ltd. 1979-ben kezdte meg a működését Hong Kongban. Később Makaóba költöztek, majd 2006-ban ismét vissza Hong Kongba. Abszolút olyan gyártónak tűnnek, akik nem a saját márkájukkal próbálnak betörni a piacra, hanem „csak” beszállítók, a háttérben gyártanak a megrendelőiknek. A jellemző méretarányuk inkább az 1:43, de mint a mellékelt ábra is mutatja 1:64-ben is tevékenykednek. A kínálat sem csak gépjárművekre korlátozódik, gyártottak ők „hátrahúzós” vonatot is. Az is érdekes, hogy ki mindenkinek dolgoznak, vagy dolgoztak a múltban: a Grellt nem kell bemutatnunk, a többek között a Majorette és Shuco márkák tulajdonosát a (most már) Simba-Dickie Group-ot sem. Nekik a Schuco márkanevük alatt jelent meg a HS által gyártott termék. Az Egyesült Államokban működnek a Dollar Tree, Dollar General és Family Dollar üzletláncok. Az ő sajátmárkás termékeik közül is sokat gyárt a HS. Az 1980-as években az egy időben a Magyarországon is működő Wendy's gyorsétterem láncnak is készítettek a gyerekmenüjükhöz ajándékokat. Szóval nagyon úgy fest, hogy valószínűleg birtoklunk mi High Speed termékeket a gyűjteményünkben, csak éppen fogalmunk sincs róla, hogy ők az eredeti gyártó.

Nem először írunk róluk e lapokon, porsche kolléga birtokol tőlük egy Cayenne Turbót.

Részletes
Nem vagyok benne egészen biztos, de mintha egy börzés turkálós dobozból került volna hozzám ez a járgány, nyilván fillérekért. Ami miatt megtetszett, azok a részletek! A kabrió kisautók jó részének élvezeti értékét lerontja, hogy még a pedigrés gyártók is – most rád nézek szúrós szemmel Mattel fiam! – hajlamosak elnagyolt beltereket készíteni nekik. Pont azoknak a kisautóknak, amiknek a beltere nagyon szem előtt van. Nézzétek csak meg ezt! Abszolút a játékszer kategória, de a beltér olyan szinten részletes, amit mondjuk a Hot Wheels prémiumkiadásaiban sem illetnénk negatív kritikával!

Pont az olyan kisautók miatt mint ez is, múlt el a kezdeti „Matchbox csőlátásom”. Jó ideje azt vallom, hogy ha egy autó érdekel, akkor azt érdemes nézni, hogy amit a kezedben tartasz, milyen színvonalon jeleníti meg az eredetit, nem pedig a gyártó logóját. Nos, mint a mellékelt ábra mutatja, még egy-egy patinás márka mögött is állhat ismeretlen, távol-keleti beszállító.

A részletek nagyon szép, részletes kiemelést kaptak festékből. Érdekes, hogy mennyire más iskolát képvisel a fényszórók grafikája, mint a Mattelnél.

A német mintájú rendszámtábla vége könnyen kikódolható, "High Speed 1983". Csak az értelmét nem látom, az E46 sorozatot 1997 és 2006 közt gyártották. Az "Fü" amúgy létező kód, a bajorországi Fürth városáé.

Azt hiszem alaposan fel lenne adva a lecke, ha meg kéne tippelnem, hogy ki gyártotta ezt a kis BMW-t! Semmiképp nem egy távol-keleti gyártóra tenném a voksom.

Amit csak prémium modelleken szoktunk látni: A felnik egy valódi BMW keréktárcsát mintáznak! Nem hasonló. Olyan!

Na, Mattel fiam, mosd kezd el szégellni magad! Látod azt a belteret?

A hátuljára sem fogyott el a festék, sőt!

"És akkor most mind együtt: Reptér! BELTÉR!"

Hozzá még szép színe is van!

Oldalsó index és a kilincsen a zár kiemelve egy pöttyel, megvan? Olcsó, kínai játékautó! Nem túlárazott limitednumber szpesöledisön báj mattel! Igen, beszóltam!

Borostyánsárga az indexen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése