Oldalak

2024/03/20

Matchbox 2023 MBX City Drivers II 5-pack – 1989 Chevy Blazer 4x4 – 70th Anniversary Special Edition

Tavaly ezt a Matchbox ötös csomagot vártam a legjobban mind közül. Porsche kolléga már megkezdte a bemutatását a múlt év novemberének legvégén, mi mással, mint az ő haszonjármű becsípődésével, a GMC Wreckerrel. Érdemes visszakattintanotok arra a postra, mert abból kiderül, hogy mitől is különleges ez az ötös pakk.

Másodiknak én a Chevy Blazer 4x4-et választottam a tartalmából. Ez az egyik legrégebbi öntvény amit a Matchbox a jelenben is használ. 1984-ben debütál az 1-75 sorozatban. Ebben a postban láthatjátok is. Az idők során több változtatáson is átesik. Először 1990-ben kap új szélvédőt, mely alkatrészből a fényhíd is kialakításra kerül. Mi több, meg is szűnik fényhídnak lenni, reflektorok lesznek belőle – a premierváltozat Sheriff festése ilyen szélvédővel is létezik. Az előbb linkelt bejegyzésben ebből a frissített verzióból is láthattok párat. Egészen 2009-ig készül ebben a formában, rengeteg különböző festéssel. Az öntvény hattyúdala egy 2009-es, „Krokodil Állatkert” ötös csomag, amiről porsche kolléga jegyez egy postot, kitűnő kültéri fotókkal.

Közbevetőleg: egy szó szerint „elfajzott” változatáról is írtunk ebben a postban.

2011-ben retoolingon esik át – ha ilyen újmagyar kifejezéseket olvastok tőlünk, akkor azok magyarázatát jó eséllyel meglelitek a Szlengszótárban. Fém alvázzal – az egyetlen ilyen változat – bekerül a Lesney Edition különleges kiadásba. Ez lesz az alapja a 2017-ben már műanyag alvázzal visszatérő verzióknak. A hátsó lökhárítóról eltűnik a hatalmas antenna – nyilvánvalóan a lenyelés veszély okán. Abban az évben két speciális kiadásba is bekerül, hogy aztán a 2021-2022-es éveket kihagyva mindig fel-felbukkanjon. A legutolsó verzió ez, amit ebben a postban láthattok, 2023-ból.

Alapvetően örömmel látom újra az öreg harcost, hiszen amikor megjelent már akkor beleszerettem – 12 éves voltam, soha nem volt ilyenem, de világosan emlékszem rá, hogy a Móricz Zsigmond Körtéren, a 61-es villamos megállójában kialakított aprócska trafik kirakatában láttam először. Viszont a minőségével a legkevésbé sem vagyok kibékülve! Rögvest mutatom a képeknél, hogy miért.

Sokkal látványosabb volt, amikor még "krómból volt" a nózija. De már régen elmúlt a krómsága. #regenmindenjobbvolt

Ezek a kerekek nagyon jól mutatnak alatta. Az EMS az "Emergency Medical Service" rövidítése, aminek a szerintem legfrappánsabb fordítása a "Mentőszolgálat". A "Metro" az ebben az esetben nem földalattit jelent, hanem belvárost. Hogy egy ekkora terepbatár minek a városba, azt ne tőlem kérdezzétek!

Maga a dekor nagyon tetszik, de "nincs is annál szebb", amikor a vadonatúj kisautó festése ennyire pocsék minőségű, hogy a karosszéria domborulatainál ilyen folytonossági hiányosságokat mutat.

A vonóhorog sohasem volt igazán funkcionális ezen a kisautón.

A fehér beltér nagyon látványosan lebuktatja, hogy ezen az öntvényen bizony átfúj a szél - az előző képen is igen jól látszik. A hátulja meglehetősen kopaszka, de legalább nem szállít oszlopot.

Itt is jól látszik, hogy nincs kerékjárat. Ellenben van 70 éves szülinapi embléma!

Ezen az oldalán is vacak a festés.

NRFB. Porsche sokkal jobb képet csinált, csak mutatom, hogy én is elvégeztem a házit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése