Oldalak

2024/03/08

Hot Wheels '72 Stingray Convertible

Pár hónapja mutattam egy manipulált, Hot Wheels 3-as csomagot, remek C3-as Corvette-ekkel. Akkor behatóbban foglalkoztam a Stingray sztorijával és a kapcsolatával a Hot Wheelshez. Most egy újabb Hot Wheels C3-ast mutatok, de teljesen más öntvényt és sokkal fiatalabbat.

Feltételezve, hogy a fentebb linkelt bejegyzést olvastátok, mindenféle típustörténettől eltekintek. Ez ugyanaz a Corvette generáció, mint amit ott tárgyaltunk, abból is ugyanúgy az első, ráncfelvarrás előtti első verzió. Csak éppen nyitott tetős! A két öntvénynek a világon semmi köze egymáshoz, szó sincs arról, hogy csak lecsapták volna a tetejét.


Ez a verzió tavaly debütált. Az ebben a bejegyzésben látható elegáns kék színen kívül festetlen, de lakkozott öntvény kivitelben is bekerült a mainline-ba. Idén fehérben már van és várható még másik változata is.

Mint az feltűnhetett nektek, az első bukólámpák – CSAJOZÓS! – nyitott állapotban vannak és gyanúsan a szélvédő anyagából kerültek kialakításra. Igen! Ez is hasonló, „bevilágítós mutatványt” tud, mint a HW K.I.T.T. Concept 2022!

Sajnálom, hogy csak NRFB tudom megmutatni, de közel s távol ez volt belőle az egyetlen példány amikor vettem.

Nyitott első lámpák a szélvédő anyagából! Hmmm... Gyanús!

Csini. Ez a szín mesés, kifejezetten elegánsnak látom.

A T-1000 sorozatú, mimetikus polialoid Terminátorok valamiért C3-as Corvette-ekbe szeretnek járni elpusztulni! (Ajánlott irodalom erre, a 37. percnél.)

Szép, részletes hátsó, kaliforniai rendszámmal. Nekem nem esik le semmiféle belekódolás vagy utalás.

Az első tengely mögött a Corvette logós bevilágító... ööö... Nyílás?


Így "világít".

NRFB

1 megjegyzés:

Trolleybus írta...

Bezzeg én egy csomóval találkoztam, fehérből is vettem többet, ilyen ez a gyűjtői élet! :)

Megjegyzés küldése