Oldalak

2023/11/22

Matchbox MB-21 Commer Bottle Float

Én mindig azt gondoltam, hogy a haszongépjárművek évtizedekig történő gyártása afféle keleti-blokk virtus. Aztán a Matchbox kínálata révén rá kellett ébrednem, hogy szó sincs erről. Az egyik friss beszerzésem is ezt a tézist dönti meg. Vanitiszesek, szevasztok!

Commer FC
Rövid kutatás után sikerült kiderítenem, hogy az 1960 és 1983 közt gyártott Commer FC az, amit a Matchbox tejeskocsiként megmintázott. Eleve a szolgáltatás, hogy hajnalonként a tejesember friss tejet szállít a kedves ügyfél otthonának ajtajához, nagyjából kihalt. Olyan ódon, mint a szemfelszedés, táskaírógép javítás vagy a fotó előhívás. Az FC-t számtalan felépítmény változatban gyártották. Az Egyesült Királyságban és Új Zélandon – ott gyártás is folyt – volt népszerű a típus, amit háromféle benzines és kétféle dízel motorral gyártottak, valamennyi négyhengeres, 1500 – 1700 köbcenti körüli hengerűrtartalmú. Váltóból négysebességes-, négysebességes overdrive-os kézi és nagyon alacsony számban, háromsebességes hagyományos automata repítette a kis bódét.

Tejeskocsi
A britek óriás magabiztossággal tudnak előhúzni kifejezéseket a tarsolyukból, amiket csak és kizárólag ők ismernek és pillanatok alatt képesek velük porig rombolni azok nyelvtudását akiknek nem anyanyelvük az angol. A „bottle float” is ilyen aljas fegyver ebben a csatában. A „bottle” ugye palackot jelent. Na, de a „float” az valamilyen folyadék felszínén úszni, sodródni, vagy a levegőben lebegni. Hogy a bánatban jön ki ebből a tejeskocsi? Nos, csak Britanniában van egy sokadik jelentése a szónak: „kis jármű vagy kézikocsi, főleg az elektromos hajtásúak”. Tehát véletlenül sem „milk van” – amit amúgy használnak ám ők is – hanem „palack targonca”. Obelix joggal mondja az ilyesmire, hogy „hülyék ezek a rómaiak”.

Commer FC tejeskocsi(k). A második nem az. (Kép: Imcdb.org)

Cukiság

Nem leszek képmutató: én ezt a kis gyöszt azért (is) szeretem, mert mindig is a mi Barkasunkra emlékeztetett. Persze azóta van Grell Barkas, de hát ugye évtizedekig nem volt. A Commer FC 1961-ben debütál, akkor még az első ajtókon háromszög alapon tejesüveg – a klasszikus, üvegből való, lásd fentebb – díszelgett. 1963-tól, 1967-ig az ebben a postban látható, tehenes verzióra cserélik le a motívumot. Ezt leszámítva nem létezik változat belőle, az MB-21 számozást is végig megtartja.


Az 1967-es nyugdíjazásáról a Herman's Hermits zenekar a „No milk today” című dallal emlékezik meg. A dal szerzője, Graham Gouldman óriási Matchbox rajongó volt és egy szakítós dalnak álcázta a Commer Bottle Float kivezetése feletti bánatát. Ebben az évben a dal a brit kislemez értékesítési listán az előkelő hetedik helyezést éri el, míg az amerikai Billboard Hot 100-en a harmincötödiket.*

Nem a legmenőbb regular wheel Matchbox, de az én szívemnek kedves.

Én mindig a Barkast láttam benne, ezért (is) kedves a szívemnek. Akik követnek minket a Facebookon, azoknak nem lesz újdonság az infó: Ez az egyik első fotósorozat, amit telefonnal és a hozzá beszerzett markolattal lőttem. Ezért vannak többé-kevésbé elpozícionálva a képek, mert a telefon fotó appjának a felületéhez komponáltam a képet, nem a teljes kijelzőhöz. Most már tudom, hogy nem úgy kell.

Van a neten hozzá felújító matricaszett, de mivel az egész kis gyösz megviselt, marad így - amúgy is csak a tetőn lévő "Igyál több tejet" feliratot kéne cserélni.

Oldalról ha lehet még jobban emlékeztet a Barkasra. Tejeskocsi. Mára olyan idejétmúlt, mint a kintorna, a vándorköszörű vagy a jegeskocsi.

Hátulról is emlékeztet a keletnémet csodára.

Nem a legmenőbb regular wheel, de én szeretem. Hozzá gombokért volt.

A rakomány is szimmetrikus.
*Természetesen a dalnak és a szerzőnek semmi köze sincs a Matchboxhoz, de ez maradjon köztünk! Így születnek a városi legendák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése