Oldalak

2023/11/20

Hot Wheels Tesla Model X

Kevés kortársabb téma jöhet szóba egy kisautónak, mint egy Tesla. Hogy a Model X már nyolc éves? Az azt megmintázó Hot Wheels meg hat? Egészen hihetetlen!

Sirályszárny
Én nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én még mindig ott tartok, hogy felfigyelek a Teslákra az utcán. Nem mondom, hogy leesett állal bámulom őket, de nem siklik át a tekintetem felettük úgy, mint ahogy nagyjából bármi máson, szupersportautón, csinos youngtimeren, vagy szépséges oldtimeren innen. Pedig a Modell S is már 11 éve létezik.

A típusismertetőt ellazsálom. Egyrészt jelenleg is kapható, van neki csilli-villi termékoldala, tessék vinni 40 milliót meg némi aprót és máris vihető az autó. Másrészt szépen meg lett tesztelve a hazai sajtó által, például Csikós Zsolt is megvizsgálta amikor még a TotalCarnál dolgozott – az sem ma volt.

Eddig négy
A Hot Wheels-nél 2017-ben debütál a mainline-ban jelen postunk tárgya fehér színben, csicsa felniken. Ugyanabban az évben metálpirosban is megjelenik. 2018-ban ezüstben és metálfeketében tűnik fel szintén a mainline-ban, piros-fekete, illetve piros-fehér „Tesla Energy” felirattal az oldalán. Ez utóbbiak visszafogott, tízküllős kerekeken gördülnek, amelyek nagyon hasonlóak az eredeti, szintén tízküllős felnijeihez. Azóta néma csend.

Az öntvény teljesen rendben van, sok cizellálásra nincs igazán mód rajta, de ahol volt ott tisztességes munkát végeztek, megvannak a festékes kiemelések. Ugyanakkor előfutára a Mattel azon lidércnyomásos elképzelésének, hogy az övvonal felett mindennek egyetlen darab műanyagból kell lennie. Itt még az A- és C- – vagy az már D? – oszlopokat is képező ív fém, de az első és hátsó szélvédőket, tetőt és oldalablakokat is képező alkatrész olyan sötét, hogy alig enged betekintést a beltérbe, ami nemcsak hogy van, de három üléssort és pizzakormányt is tartalmaz. Persze már karistos és bár használtan vettem, nem úgy néz ki, hogy nem gyárilag ilyen. Ezzel a példánnyal egészen biztosan nem játszottak.

Nem rossz, nem rossz, de a 2018-as változatok kerekeivel jobban szeretném.

Nem sok helyen van mit kiemelni a Model X-en festékkel, de ahol igen, ott megtették.

Nagyon nem jó irány ez az "övvonal felett minden egyetlen darab műanyagból van" elképzelés.

Karcolódik és alig látni át rajta, pedig van beltere, egészen részletes.

Ronda szekérkerekek. A 2018-as változatokon már olyan tízküllősek vannak, mint az eredetin.

Bár mindenre ennyi festék kerülne elől-hátul, mint a Model X-re.

Valamiért lefotóztam a fenekét is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése