Oldalak

2023/07/21

Matchbox MB-18 1970 Ford Capri

Nincs példa nélkül, de nem gyakori, hogy a Matchbox újra feldolgozna egy olyan autót, amit korábban már megmintázott. Annyira kevés ilyen van még egyelőre, hogy nem lehet ítéletet hozni az ügyben, hogy az eredetiek, vagy az újrafeldolgozások sikerültek-e jobban, de az új Caprival én nagyon elégedett vagyok.

"Ez történt a korábbi epizódokban"
Az ős-Caprival és derivátumaival kapcsolatban egészen derekas munkát végeztünk, köszönhetően annak, hogy kivételesen több van meg belőlük, mint ami nincs. Tehát az ős-Capriról és két derivátumáról itt olvashattok, ahol a típusismertetőt is meglelitek. Itt az 1-75 sorozatbéli folytatását láthatjátok, emerre meg a Super G.T. feldolgozást.

Újrafeldolgozás
Tehát mint a bevezetőben is említettem, egyelőre nem sok újrafeldolgozás létezik, de ezennel bevezettem a „remake” tag-et a címkefelhőben – csak el ne felejtsem használni is – és visszamenőleg két postnál is használtam.

2021-ben MB-18-ként dobja piacra újra a Matchbox az első generációs Caprit – ezt láthatjátok ebben a bejegyzésben. Az öntvény teljesen új, szakít az előd kedves bumfordiságával, amit én szeretek. Az érdekesség az, hogy az ős-Matchbox az 1969-1974 közt gyártott Capri, 1973-as ráncfelvarrás utáni, „téglalaplámpás” verzióját dolgozza fel. Az új, pedig az értelem szerűen ez előtti, ikerlámpás verziót – ami szerény, abszolút nem mérvadó véleményem szerint sokkal vagányabb. Tehát ez az első generációs Capri, első változata.

Az arányokat én sokkal jobbnak látom ezen, mint az elődön, de az ilyesmi becsapós és nagyon szubjektív. A kerekei nekem még mindig túl nagynak tűnnek, de már közel sem olyan hordószerűen, mint a régin.

A verdiktem az, hogy játékautó kategóriában ez teljesen rendben van, a festése szép, a „menjgyorsan-csíkok” korhűek és abszolút illenek rá.

Az első generáció, első változata. Az ikerfényszórókkal szerintem sokkal vagányabb, mint a későbbi, "téglalaplámpás", ráncfelvarrott változat. Vicces, hogy elsőnek azt dolgozta fel a Matchbox.

A "menjgyorsan-csíkok" abszolút jellemzőek a korra, még azt sem zárom ki, hogy ezek gyári extrák voltak anno. Jól állnak neki!

A kerekeit én még mindig egy kicsit nagynak érzem, de már nem olyan vészesen, mint az ős-Capri Matchboxon.

Itt még lenne helye festéknek és hát mint tudjuk sajnos a "szürke az új króm".

NRFB.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése