Oldalak

2023/06/21

Matchbox Moving Parts 1980 Mercedes-Benz 450 SEL

2022-ben a Moving Parts sorozatban a Matchbox újra feldolgozta az első, hivatalosan is S-osztálynak hívott Mercedes-Benz csúcsverzióját. Nyilván, hogy le kellett ütnöm azt a pattogó lasztit és nem csak bemutatnom a „remake-et”, hanem össze is hasonlítom a 43 (atyaég!) évvel korábbi előddel.

#regenmindenjobbvolt
Sokszor elsütöm ezt, néha szarkasztikusan – sőt a #regensemvoltmindenjobb is előfordul ugyanebből az okból – néha már-már komolyan gondolva. De most... Most indokolt! A képeknél majd részletezem, hogy mi az ami tetszik és mi az ami nem, de egy komoly hiányossága van, ami szerintem agyonvágja az egészet: sikerült feltűnően más árnyalatúra fényezni az ajtajait, mint a testét!

Ez egy kifejezetten drága, speciális kiadás, aminek pont a nyitható ajtajai az attrakciója. Pont ezt a részletet így elszúrni kicsit sem bocsánatos. Engem nagyon kiábrándított. Nem tudom, hogy mi a tervük az öntvénnyel, de azt hiszem én ennél a változatnál megállok – kivéve ha valami igazán ötleteset nem tudnak felmutatni.

Ezeken a luxusautókon még dominált a króm. Hibának érzem, hogy egy kifejezetten drága, speciális kiadáson is a "szürke az új króm". A részletesség - még ha az javarészt "festékből jön" - azonban tetszik.

A kerekek még csak-csak, elmennek. Nem ez a kedvenc árnyalatom a kékből, de persze ízlések és pofonok. Már itt is látszik, hogy mennyire elüt az ajtó színe a bódéétól!

Itt viszont egyenesen üvölt, hogy más árnyalatú az ajtó. Mintha egy roncstelepről bontott darabbal javították volna az autót! Méltatlan a patinás márkához, ehhez az árcédulához mérten meg egyenesen sértés. Ha kinagyítjátok, fogjátok látni, hogy a vadonatúj - a fotózás előtt bontottam ki - kisautó ajtajáról le van pattanva a festék.

A legfontosabb featúra, a nyitható ajtó.

Sok, festett részlet. A lökhárító anyagában van elszíneződve valahogy. Biztos van rá valami szakkifejezés, amit nem ismerek, de egy ilyen drága, speciális kiadáson irtó gagyi!

A beltérre nem találtam meg a megfelelően dehonesztáló jelzőt.

A kalaptartó viszont meglepően részletes, az eredetin a fedél alatt - ha jól emlékszem - az elsősegély készlet rejtőzik. Napfényteteje is van.

NRFB. Nem szeretem a Moving Partsok kártyáját. Nem láttam még olyat, ami ne lett volna gyűrött és dobozba téve helypocsékoló.

"Mellettem az utódom". Jobb sarokban az MB-56, 1979-ből és egy postról korábbról. Előről megszavazom döntetlennek, bár az MB-56 hétköznapi 1-75 sorból való és a festetlen fém sem króm.

(homogén)Szín, beltér, kerekek, fém alváz, az MB-56 viszi a pálmát!

A Moving Parts hátulja talán jobban tetszik, de azt az elszíneződést a lökhárító műanyagjában nem tudom megbocsátani!

7 megjegyzés:

wmormo írta...

Az az első lámpa teljesen idegen. Méretben és kialakításban is. A régi - bár van baja - sokkal jobb, jobban is tetszik.

Trolleybus írta...

Nemrég volt egy műsor, a XXI. század egyik adása, ahol a kommunista korszak katonai meg egyéb hazai játekairól volt szó, ott mondták, hogy rendes alapanyag híján ilyen hulladékműanyagok ledarálásával és felolvasztásával jutottak hozzá a maszek kisiparosok nyersanyaghoz, amiből aztán megformázták a játékokat. Az eredmény a "cirmos" tank és mindenféle más lett, amik úgy néztek ki, mint egy pszichedelikus trip (ezt a gagyi műanyagot aztán más olcsóbb termékeknél is felhasználták, például szerszámnyéllel találkoztam, ami ilyen volt). Na most simán el tudom képzelni, hogy a Mattel sem vacakol túl sokat a műanyaggal, talán újrahaszonsított örleményt használnak most is, és emiatt, ha nem is olyan mértékben, mint egykor nálunk, de "zavar képződik az erőben", ami ugyanúgy meglátszódik a végeredményen.

Sam. Joe írta...

@Trolleybus: Tudod mi a kemény? Hogy ami képet láttam erről a neten, mindegyiken ott van hátul ez a valami. Nyilván nem pontosan ugyanott, mint az enyémen, de a hátul a lökhárítón.

Sam. Joe írta...

@wmormo: Idegen? Pontosan mire gondolsz? Nekem kiadja az amerikai piacos elejét. Igazából annyira be vannak égve a 123-asok nálam, hogy gyerekként azt gondoltam, hogy az MB-45 is az. De az S-nek másak az arányai, szóval szerintem az a része jó. De nyilván nem tudom mire gondolsz, majd kifejted. 8-)

Trolleybus írta...

Valszeg hasonlóképpen landol a gyártósoron a műanyag a formába, ezért közel ugyanolyan az anyag "gyűrődése" vagy kihülése is.

wmormo írta...

A lökhárító kialakítása folytán (nem nyúlik durván előre) egyértelmű, hogy nem amerikai változatról van szó. Innentől kezdve tehát európai vagyis szögletes lámpás.... kellene, hogy legyen. De ha amerikai a lámpacsoport akkor is ki kellene érnie a karikáknak a téglalap széléig, tehát ilyen értelemben méretezési jellegű a probléma. A motorházon levő lefutó ívek és a hűtőmaszk találkozása sem sikerült túl jól (pont ellentétes a lekerekítés iránya). Maga a hűtőrács is - a határozott három vízszintes gerendájával - inkább gallytörőre hasonlít. Ma már tizedmilliméter alatti finomságok is előállíthatók iparilag is, a Mattelnél is, ehhez képest itt nem éltek ezzel a lehetőséggel. Ez az autó többet érdemelne a trafikáru színvonalnál.

Sam. Joe írta...

@wmormo: Eleve az szörnyű, hogy 2023-ban, egy prémium sorozatú és árú Matchboxnál arról beszélgetünk, hogy mennyire rossz. Mert csak abban tér el a véleményünk hogy miben és milyen mértékben rossz, mert hogy rossz, az sajnos nem vitás. A lökhárítóban abszolút igazad van, annak tényleg sokkal előrébb - és hátul hátrébb is, ha már - kéne nyúlnia, a többi nekem annyira nem tűnt fel.

Megjegyzés küldése