Oldalak

2022/08/08

Matchbox MB-21 1976 Honda CVCC

Az idén nem csak a Renault 5 lett ötven éves, hanem a Honda Civic is. „Történelmileg úgy alakult”, hogy az első generációja nálunk bizonyos politikai és földrajzi okokból kevésbé volt ismert és elterjedt mint az európai modellek – na, nem mintha az R5-ös nem inkább Ferjáncz Attila versenyautója okán örvendett volna közismertségnek, mintsem azért, mert olyan sok rohangált volna az utcákon. Az első generáció bekerült pár éve a Matchbox kínálatába, de hogy az elnevezése hogy lett az ami, na azt nem értem!

A pirinyó
Abban a szerencsében van részem, hogy a típusismertetőt majdnem teljesen ellazsálhatom, mert a Totalcar a közelmúltban jelentetett meg érdekes történeti cikket az első generációs Civicről. Amiben kiegészítésre éredemes, hogy a sokat emlegetett CVCC motor háromféle hengerűrtartalommal létezett: 1237-, 1335-, és 1488 köbcentis változatban. Ezek közül minket a legnagyobb érdekel – alább kiderül hogy miért. A teljesítménye kiviteltől, évjárattól és attól függően hogy mely piacra szánták, 52 és 75 lóerő közt mozgott. 

Amerikai piacos 1973-1977 közötti kiadású, első generációs Civic. Jól láthatóak a lökhárítóján a függőleges "babák". (Kép: Wikipédia)

Pont 1976-os, jobbkormányos exportverzió - talán új-zélandi rendszámmal. Nagyon jól látszik a különbség. (Kép: Wikipédia)

1977 utáni amerikai piacos verzió, a nagy lökhárítóval. (Kép: Wikipédia)

Én ezt nem értem!
A Matchbox kínálatában MB-45-ként 2020-ban debütál az első generációs Civic, sárga színben. Nem akartam ide keverni, ezért inkább külön postot kapott, ami rögtön azt követi, ami most olvasol. 2021-ben egy fehér követi mint MB-49. 2022-ben az ötvenedik szülinapján jelent meg ez a piros változat.

Amit nem értek, hogy a Matchbox miért hívja mind a hármat CVCC-nek – nézzétek csak meg a blisterek feliratát! Oké, az megvan nekem is, hogy egyes motorjai neve volt ez (CVCC - Compound Vortex Controlled Combustion, kb. összetett, örvényvezérelt égés), de az autót Civicnek hívják.

Részletes, nagyon szép kisautó, még a belseje is az, csak ne lenne pizzakormánya, meg (sóhaj) szállítana oszlopot, mint mostanában szinte minden Matchbox. Egy apróságban viszont pontatlan. Mindhárom idáig megjelent változata amerikai rendszámtáblát visel, tehát amerikai piacra szánt verziónak kéne lennie. Ez pedig nem az. Vagy rosszul datálták, vagy egyszerű exportverziót nézegettek, amikor elkészítették. 1974-ben vezetik be az 5 mérföld per órás ütközéseket elviselni képes lökhárítókat megkövetelő szabályt az Egyesült Államokban. Az ennek megfelelő lökhárítók amúgy sok amerikai piacos importautót csúfítanak el. A Civicen pont nem feltűnő, de elől és hátul is, függőleges „babáknak” kéne lennie, illetve az egész miskulancia sokkal vastagabb, mint a többi változaton. Ezen pedig se „baba” és vékonyka a lökös. Ja és bónusz fényvisszaverő prizma is van, ami az amerikai autókon egyáltalán nem volt. Apróság, inkább csak érdekesség. Ettől ez még nagyon jól sikerült kisautó!

 
Klassz, részletes, de nem egészen tökéletes. Az amerikai piacon 1978-ban kerülnek az első helyzetjelzők a lökhárítóba és hiányoznak a függőleges "babák". Se a 78-as amerikain, se a korábbi, JDM verziókon nem ilyen két darabból álló a helyzetjelző és/vagy irányjelző.
 
A benga nagy index / helyzetjelző viszont tökéletes USA piacos részlet.

A beltér szép részletes, de a kormány pizza és ez is "oszlopot szállít", ami rémesen ronda megoldás, soha nem fogok megbarátkozni vele! #regenmindenjobbvolt

Oké, hogy "CVCC Civic" - ami helyes mint felirat - de ettől még az autó Civic. Nem értem az elnevezést.

Na kérem, katyvasz van! A rendszámtábla kaliforniai stílusú, de a kibocsátó állam a "Matchbox", szóval így együtt a "Matchbox Álmok" szöveget adja ki. Viszont a hátsó fertályon a lökhárító és a hátsó világítótestek alatti, festékből lévő fényvisszaverő prizmák viszont egyértelműen nem amerikai piacos exportmodellekre jellemzőek. Sokféle kivitelű és évjáratú autó képét nézegetthették amikor tervezték.

NRFB. A grafika leginkább a japán belpiacos RS-t adja ki, pár bakival. De erről majd a holnapi postban bővebben!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Civic szó egyébként a "City Vehicle" kifejezés eltorzított összevonásával született.

Sam. Joe írta...

Nem találtam olyan forrást, ami megerősítené ezt. Mutatnál erre valami referenciát? Amúgy a "civic" azt jelenti, hogy "városi, polgári". A kifejezés a latin "civis" kifejezésből származik ami az ókori Róma polgárát jelentette.

Névtelen írta...

Valami régi autós újságban olvastam anno. Hiteles internetes forrást én sem találtam.

https://global.honda/heritage/episodes/1972announcingthecivic.html - Ez viszont egy jó sztori cserébe.

Sam. Joe írta...

A TotalCar cikk amit linkeltem szemezget ebből, persze közel nem ennyire részletes. Köszi!

Megjegyzés küldése