Majorette No. 203 Fiat 127

Szerintem nincs kifejezés, ami a 2020-as években avíttabb, mint a „nyugati autó”, de amikor én gyerek voltam az 1970-es években, akkor bizony teljesen legitim volt. Akik később születtek nem is sejthetik, hogy akkoriban mekkora nagy dolog volt egy nyugati automobil birtoklása. Történetesen egy Fiat 127-es volt a harmadik ilyen, amiben valaha utaztam. Az első egy Ford Taunus P5, ami annak ellenére hogy még óvodás voltam, tisztán él bennem, szóval csak ennyire volt nagy dolog az ilyesmi, a második meg egy negyedik generációs Toyota Crown.

Az 1972-es év autója
A típusismertetőt nyugodtan elbliccelhetem, mert az Autó-Motor egy kitűnő cikket jegyez róla, abból az apropóból, hogy idén 50 éves a típus. Hogy azért hozzátegyek valamit a dologhoz, szerepeljék itt az 1975-ös katalógus.

 

Míves darab
Az első katalógus, amiben a Fiat 127-esnek nyoma van a Majorette-nél, az az 1972-es, amiből két változatot is láthattatok már e-lapokon – ITT, és ITT. Francia barátaink tehát nagyon hamar reagáltak és licencelték a friss típust.

Látszik is rajta, hogy ez az első verzió, hiszen kétajtós, ami abból is biztosra vehető, hogy a b-oszlop mögötti ablak „le van tekerve” a vezető oldalán és onnan egy kutyus kandikál ki. Azon túl, hogy a kisautó úgy általában nagyon szép és részletes – megkockáztatom, hogy az ebből az érából való Majorette-ek nem csak vetekszenek a Matchboxokkal, sokkal könnyedebbnek és sokszor valósághűbbnek is érződnek –, a blöki egy nagyon szerethető részlet. Az nyilvánvaló, hogy akkor a gyártók nagyon is figyelték egymást, hogy ki, mit húz elő a tarsolyból – sokszor szerintem rossz irányba is sikerült elvinniük egymást a nagy igyekezetben. Ilyen ebes részletet láttunk már korábban a Matchbox Mercury Commuter értelmezésén ami 1968-ból való és függetlenül attól, hogy ki találta ki eredetileg, nekem a szívem csücske. (Frissítés: Lett nekem egy szebb ebből, csak kiment a fejemből. Tehát jobb képek egy szebb állapotú verzióról erre találhatóak.)

Anno gyerekként nem volt ilyenem, de osztálytársaimnak természetesen igen. Akkor fel voltam akadva a nyitott ablak részleten, mert a háromajtósnak, amiben én ültem nem lehetett nyitni az ablakát, de teljesen valóságos részlet, a kétajtós ablaka nyitható volt – a ráncfelvarrott háromajtósokét később ki lehetett billenteni.

Itt a bizonyíték, hogy a kétajtós hátsó ablakait le lehetett húzni. (Kép: FIAT sajtófotó)

A szomszédnál megcsodálható egy feljavított verzió ugyanebből, ami egyrészt kitűnően sikerült, ízléses darab Andrew0807 kolléga műhelyéből, másrészt olyan, hogy még a kutya is kapjon egy kis tuningot, na olyat még nem láttam! (A chiptuning nem ér, az az én két kutyámban is van.)

Mint az jól látható, az én példányom kapott kiképzést a korábbi tulajdonosaitól rendesen, de még így, leharcoltan is a szívemnek igen kedves darab.

Gyönyörűen kimunkált, apró részletek mindenhol. Az én példányom kapott az élettől kiképzést - bár a fényképezőgép mint rendesen nagyon felnagyítja a plezúrjait.

A kikandikáló eb, szívemnek igen kedves részlet.

Bizony, ez még akkoriból van, amikor egy nyitható ajtó nem ritkaság számba menő részlet volt #regenmindenjobbvolt, #allatioregvagyok

Szép, részletes minden hátul. Sajnos a matrica nyomot nem sikerült eltűntetnem - van pár évtized előnye a festék rombolásában. A vonóhorog akkoriban kb. kötelező volt mindenre, de a Majorette sajátosság "nyuszifül" később lett jellemző.