Matchbox MB-68 Mazda RX-500

A Matchbox történetében volt egy hosszú korszak, amikor előszeretettel készítettek sohasem létezett, fantázia szülte kisautókat, vagy mintáztak meg futurisztikus formájú tanulmányautókat. Mentségükre szolgáljon, hogy az utóbbiak akkoriban ultramenőségnek számítottak. Nekem alapvetően mindkettőtől lábrázásom van. Nem úgy ettől a Mazda tanulmánytól. Már gyerekként elcsavarta a fejem.

Azok a 70-es évek
Nem kétséges, hogy a koncepcióautók aranykora a korai hetvenes évek. Az autó showké szintúgy. Felettébb költséges kellékei ezeknek a tanulmányautók a nagy gyártók számára. A Mazda 1970-ben mutatja be az RX-500 tanulmányt Tokióban és el is lopja vele a showt. A tesztelők.hu részletesen ír a gépről és sorsáról, így javaslom, hogy folytassátok ott az olvasást róla és aztán térjetek vissza ide. A cikk megemlíti a többszínű hátsó lámpát – ez az egyetlen részlet ami amúgy hiányzik a Matchboxról, mert egyszerűen túl vékony a motortér fedele ahhoz, hogy kialakítsák. Egy közlekedésbiztonsági tanulmány formába öntésével kísérleteztek így. Ha az RX-500 gyorsított, akkor zölden világított, ha folyamatos sebességgel haladt, akkor narancssárgán, míg ha fékezett – sohasem fogjátok kitalálni – pirosan.

Ezt sejtem az eredeti, 1970-es Tokyo Motor Show megjelenésének - legalábbis a felnik stimmelnek a Tesztelők.hu-s, fekete-fehér standfotón látható verzióéval. Nem látszik, de ekkor még nincsenek első lámpái. Érdekes, hogy mindenhol narancssárgát említenek az eredeti színeként, de ez - nekem legalábbis - inkább citromsárga. Lehet, hogy csak kifakult a fotó az évek során, mire beszkennelték?

Később átfényezték ezüstre - nyilván ezt lehetetlen biztosra megmondani egy fekete-fehér fotóról - de valószínűleg ez már az az állapot - más felniken is gurul. (Képek: The Gentlemen Racer, Reddit)

Népszerű tévedés, hogy az RX-500-ból három példány is készült. Nos, ez nem igaz. Az első Matchbox inkarnációja (többé-kevésbé) pontos, az első megjelenésekor narancssárgában pompázott és nem volt első lámpája. Később ezüst színűre fényezték át – én láttam róla fotókat zöldben is, de az könnyedén lehet retusálás eredménye is. Már eleve az kisebb csoda, hogy az autó önerőből mozgásképes. Akkoriban nem volt ritka, hogy a tanulmányok csak négykerekű szobrok voltak és akár még csak funkcionális kormányművük sem volt. Gondoljátok el hogy mennyire lehetett jó meló mozgatni ezeket a kiállítóhelyre. Láttam egy videót erről, valami olasz tanulmány kerekeit úgynevezett rugdosás által próbálták a megfelelő irányba fordítani, miközben próbálták feltolni egy meredek rámpán. Nos, ezzel szemben az RX-500 150 mérföld per órás csúcssebességgel (kb. 240 km/h) képes repeszteni.

 

Így jön-megy 2009 júliusában. Nem akarok bálványokat döntögetni, de egyrészt nem működik a hátulján a karácsonyfa-világítás - már ha az működött valaha is -, illetve... Szóval nincs szép hangja na! A csodaszép testhez valami öblös mély hangot, esetleg végletekig húzott, versenymotor visítást vár az ember. Hogy a mindössze 982 köbcentis - a Tesztelőknél lévő adat téves -, kétrotoros Wankel motor ilyen, haldokló turmixgép hangot adjon, arra nem számítottam.

ピンプマイライド (Pinpumairaido)
Az RX-500 mint MB-68 debütál 1972-ben. Övvonal felett narancssárga, alatta fehér, a szélvédője lila, szóval a színezése inkább csak utal az eredetire, mint követi azt, de maga a járgány egészen meglepő részletességgel igyekszik visszaadni a valódi autót. Ez egyértelműen a leggyakoribb verzió, amit három évig készítenek ebben a formában. A zsanérok miatt a képek alapján azt gondolnánk, hogy az utaskabin fedele nyílik felfelé úgy, mint a fentebb már linkelt Dodge Charger Mk lll esetében. Nos, legalábbis én ezt gondoltam sokáig, mert soha nem volt ilyenem, aztán valamelyik osztálytársam tulajdonában lévő darab segítségével világosodtam meg, hogy az bizony a motorházfedélhez tartozik.

Az 1975-ös és 1976-os modellévekben bepirosodik az RX-500-as és rajtszámot, meg racsingcsíkokat kap, teljes a megőrülés a motortér és az azzal egy darabot képező beltér krómozásában és nem krómozásában is, de a legtöbb végeredmény olyan, mintha akkor esett volna le éppen a falunapos ringlispílről a táltos egyszarvú paripa és a repülő csészealj közül. Az én piros verzióm is ekkoriból származik, de óriási mázlimra semmi ilyesmi nincs rajta. Ezzel pont az egyik legritkább verzió ebből a két évből. (Ez úton is köszi Matchbox kollégának, hogy segített mindenféle adatbázisokból kitúrni, hogy egyáltalán ismert ez a változat.) Angliában aztán nem is készül belőle több.

1981-ben még egyszer visszatér, Hong Kong-ból. Sötétzöld alapszínben, éretlencitrom-zöld és sárga menjgyorsan-csíkkal és 66-os rajtszámmal aljasítva. Igazából ízlésesnek nem nevezném, de hogy őszinte legyek, a valóságban nem olyan veszélyes, mint ahogy elmondva hangzik, ugyanakkor kicsit sem vágyom rá.

1987-től pedig jönnek a teljesen az AS2-es (Ahogy Sikerül 2) szabvány szerint színezett bolgár verziók. Korábban már írtunk a kezdetben legitim Matchbox gyártásról Bulgáriában, ami később nagyon nem lett az. Itt aztán nagyjából követhetetlen színváltozatokban készülnek ki tudja meddig – az sincs kizárva, hogy még talán jelenleg is. Az én zöld alapszínű, citromsárga és bordó csíkos változatom is innen származik. Ezeknek az ára amúgy olyan esztelen magasságokba kezd emelkedni, hamarosan a gazdag ficsúrok nem Cristal pezsgőt fognak az óceánba locsolni papa jachtjának fedélzetéről, hanem bolgár Matchboxokat fognak parittyázni szupermodellek bikinibugyijainak gumijával. Amúgy én bevallom nem becsülöm őket sokra és becs' szó, hogy nem a szőlő savanyú. Van nekem is pár ilyen darabom, de alapvetően rém ízléstelennek találom a zömük színvilágát, a nyolcvanas évek óta tönkrehasznált öntőszerszámok pedig egyre gyengébb minőségű darabokat szülnek.

Az eredeti ízig-vérig klasszikus Matchbox, gyerekkorom egyik vágyott darabja.

Gyakori tévedés, hogy három példány is készült az eredetiből, de ez sajnos nem igaz, valószínű annak köszönhető, hogy az eredeti színéről átfényezték és a rajongók különböző példányoknak hiszik az új színt. A kisautók világában azonban minden lehetséges, még egy ilyen "Cars and Coffee" találkozó is. Balról-jobbra a megjelenésük fordított időrendi sorrendjében.

Meg nem tudom mondani, hogy a motortérben lévő dolog autentikus-e. De köszönhetően kedvenc kisautós blogotoknak most már azt is tudjátok, hogy az eredetin nem így nyílt a motorház fedele. Ismerek olyan gyűjtőt, aki arra is hajt, hogy egy ilyen alkatrész, mint a motorfedél, mely sorszámú szerszámmal készült és abból neki változata legyen. Ezúttal ez a négyes. (Nem, nem én vagyok az a gyűjtő.)

Pont a sebességfüggő karácsonyfa-világítás koncepció nem fért már el a motorházfedél peremén - ami az eredetin nem a motorházfedél pereme.

Figyeljétek csak meg a motorházfedél peremének vastagságát! A narancssárga a legkorábbi változat, a piros már 3-4 évvel a premier után készült verzió, míg a zöld a legkésőbbi, bolgár gyártmány. Gyanítom ez az öntőforma elhasználódásának (is) köszönhető. Bár pokoli áruk kezd lenni, a kétes eredetű bolgár Matchboxok minősége nem tükrözi azt.