Matchbox Memories: Matchboxon kívüliek: Yat Ming Road Signature

A Matchbox Memories alapvetően az 1:64 körüli méretarányú kisautókról szól, hiszen mindannyian, akik ezt a blogot írjuk, ezeket az úgynevezett „háromhüvelykes” méretezésű járgányokat gyűjtjük. Persze azért becsúszik más méretarány is, részemről leginkább ajándékozás kapcsán, de néha szerelemből is. Ez alkalommal egy teljesen tudatosan, szerelemből vásárolt 1:43-as modellt szeretnék elétek tárni. Speciális jelentősége pedig azért van, mert egy mifelénk viszonylag kevéssé ismert, autóipari fogalomról szeretnék mesélni a révén.

UTE

Nem, nem megyünk el sporttörténeti irányokba, a névbeli összecsengés véletlen. Azt gondolom tényként kezelhetjük, hogy az Egyesült Államokat Henry Ford ültette autóba a Ford T Model segítségével. Gyártásának 19 éve alatt az összes szóba jöhető személyautó kivitel elkészült ebből az autóból, de két évvel a leváltása előtt, 1925-ben a Ford piacra dobta az első, gyári kivitelű – különböző karosszériaépítő cégek már korábban készítettek platós felépítményt a T Model-hez – pickup verziót belőle. A Ford T Runabout Pickuppal megszületett az első, személyautó alapokra épülő, sikeres, nagy számban értékesített – csak az első évben 34 000 darab fogyott – pickup.

1928-ban a T Modelt leváltó A Modellel pedig végre napvilágot látott az első zárt kabinú ilyen holmi. Olyan újításokat vonultatott fel, mint a biztonsági üvegből készült szélvédő, leereszthető oldalablakok, háromsebességes váltó. (Ebből a dobozos kisárúszállító kivitelt meg is mintázta a Matchbox.)

Ugorjunk egy jó nagyot földrajzi értelemben és párat időben! A legenda szerint, az ötletet egy már feltalált, de tálalásában újfajta járműre egy farmerfeleségtől, Victoria államból érkező levél szülte, amit a Ford Ausztrália 1932-ben kapott. A hölgy olyan autót szeretett volna, amivel „vasárnap elmehetnek a templomba, hétfőn pedig el lehet vele vinni a malacokat a piacra”. A levél Hubert French vezérigazgató asztalán landolt, aki ahelyett, hogy udvarias elutasító választ diktált volna rá, megmutatta Scott Inglis értékesítési vezetőnek. Mindketten láttak fantáziát a dologban és a nyakam tenném rá, hogy onnan fújt a szél, hogy akkoriban a bankok bizonyosan adtak hitelt egy farmernek egy munkaeszköz, azaz egy teherautó beszerzésére, de szinte bizonyosan nem folyósítottak volna pénzt valami olyan világi hívságra, mint egy személykocsi. Az utóbbi kényelmét, de az előbbi sokoldalúságát nyújtó jármű megalkotása egyáltalán nem tűnt rossz ötletnek, főleg hogy a megcélzott közönségnek a bankok segítségével a pénzügyi alapok is rendelkezésére állhattak. Az ötlet feletti bábáskodást illetőleg Slim Westman volt a következő a sorban. Az ausztrál Ford üzemének vezetője úgy gondolta, hogy az ötlet megvalósítható és a tervezési részleghez fordult, mely 1932-ben pont egy egész emberből állt, a 22 éves Lewis Thornet Bandtból. Ő azonnal elkezdett az akkori Ford kupéra épülő, haszongépjármű terveinek felvázolásába egy 10 méteres falitáblán. Néhány héttel később pedig elkezdődött két prototípus elkészítése. Mikor ezek elkészültek, a fentebb már említett Scott Inglis engedélyt adott egy 500 darabból álló széria elkészítésére. 1934-ben már le is gördült az első, 1200 font, azaz kb. 544 kilogramm tömegű teher szállítására képes jármű, hivatalos nevén coupe utility a gyártósorról. A sikeréről csak annyit, hogy 1936-ra már 3 millió példány rótta belőle az utakat Ausztráliában.

1934-es brossúra az ős, Ford UTE-ról.

Tanuljunk ausztrálul!

Az eredeti elnevezésből a cupe utility-ből (kupé haszongépjármű), a beszélt nyelvben először utility-re (ejtsd: jutiliti), majd egyszerűen csak egy elharapott ute-ra (ejtsd: jút) rövidült a név, ami aztán később minden ilyen, személyautóból derivált kisteher megnevezése lett a kontinensen, gyártójától függetlenül. Kiejtési gyakorlatnak lássuk az ausztrál Top Gear ide vonatkozó részét, különösen hogy felvillantják az ős, Ford UTE-ot.

Az első amerikai UTE

Azt már fentebb tisztáztuk, hogy a személyautó alapú kisteherautók alapjait az Államokban a Ford rakta le a T-, és az A Modellel. Viszont az első, igazán személyautós kényelmet és kezelhetőséget nyújtó, halmazatilag még jól is kinéző ilyen megszületéséig egészen sok idő telt el. Itt időzzünk még el egy pillanatig! Alapvetően amit Amerikában – meg hát tulajdonképpen az egész világon – pickupnak hívnak, azt jellemzően eleve teherautónak tervezték, és még ha fel is szerelték olyan kényelmi berendezésekkel, mint egy személyautót, nagyobb mint egy UTE és jellemzően a teherbírása is nagyobb azoknál. A korai években ezek működtetéséhez férfierő – izomszervó, ha értitek mire gondolok – szükségeltetett. A UTE abban más, hogy a nem is kevés rakomány szállításának lehetőségét, személyautó kezeléséhez elegendő képességekhez szelídítette. Persze ma már egyetlen pickupot nem lehetne eladni az Egyesült Államokban személyautós kényelmi felszerelések nélkül, de hogy mi van akkor, ha a személyautókétól eltérő paraméterű járműveket adnak avatatlan kezekbe, azt jól illusztrálja az SUV-k, egészen pontosan a Ford Explorer sztorija. Hogy a történet kicsit még bonyolultabb legyen, mára a határok nagyon összemosódtak, ráadásul amerikai barátainknak nincs is külön szavuk arra, amit az ausztrálok UTE-nak hívnak, ott minden pickup, ami nem truck, kivéve amikor a pickup is truck. Ööö... Hagyjuk!

Korabeli Ford teherautó reklámok, természetesen a Ranchero is felvonul.

Tehát az első amerikai UTE-ra egészen 1957-ig kellett várni. A Ford az akkori „teljes méretű” személyautóját vetette alá a UTE kezelésnek. Ami akkor „Custom”, „Custom 300”, "Fairlane" volt, az platóval Ranchero lett. Jó érzékkel mindent meghagytak benne, amivel az előbbiek rendelhetőek voltak. Így a motorválaszték a 232 köbhüvelykes – 3,7 literes – sorhatostól, egészen a 292 köbhüvelykes – 4,8 liter – V8-ig terjedt. Ez teljesítményben 144-től, 212 paciig terjedő ménest jelentett. A lóerőgyárakhoz illeszkedő váltó pedig 3 sebességes manuális, 2-, vagy 3 sebességes automata lehetett. Ami pedig a kényelmet illeti: légkondicionáló, villanyablak, motoros ülésmozgatás, biztonsági öv, rásegítős fékek és kormányzás lehetett az extrák listáján.

Érdekes, hogy gyakori tévedés mifelénk, hogy az első amerikai UTE-nak a Chevrolet El Camino-t tekintik, holott az csak két modellévvel később követte a Rancherót, pont annak sikere kapcsán.

A Yat Ming tud

Ha jól számoltam, akkor eddig cakk-pakk egyetlen Yat Ming termék szerepelt e lapokon – igaz az legalább 1:64 közeli méretarányú. Ezt a konkrét darabot jó régen, úgy 2002 környékén vettem még az egyesült államokban egy játékboltban. Hirtelen felindultságomat a Motor City Online iránti rajongásom indukálta, így négy olyan autót is beszereztem, ami vezethető volt a játékban.

Nyilvánvalóan az 1:43-as méretarány már sokkal részletgazdagabb kidolgozást követel meg, főleg hogy a Yat Ming autója nem játékszer, hanem polcra való, nézegetni való dísz. Így egy talapzatot is kapott a kisautó, de sajnos porvédő „búra” már nem járt hozzá, pedig szemlátomást úgy tervezték meg, hogy ilyet is rá lehessen illeszteni. Ami a lényeget, a kisautót illeti, nos azzal elégedett vagyok. Gumiköpenyt kaptak az abroncsai, könnyen letörős, de látványos műanyag alkatrészek dobják fel, és ahogy elnézem minden felirat a helyén van. Különösebb attrakciót nem tud, nem nyílik semmi rajta, nem lehet bekukkantani a motorháztető alá, de ennél a méretaránynál ez nem is olyan kötelező gyakorlat, mint mondjuk az 1:18-as autóknál. Külön jó hír, hogy a talapzathoz kutyaközönséges csavar rögzíti az autót, így arról leszedni nem nagy kaland, ami különösen a tisztításnál jön jól. Sőt, az autót magát is két csavar tartja össze, úgyhogy a fotózás előtt én konkrétan – igen óvatosan – de elmostam a verdát.

A jó hír az, hogy ez és számos más Yat Ming modell egy ideje már kapható itthon is és egészen jutányos pénzt kérnek értük.