Vannak olyan kisautók a gyűjteményemben, melyek csak azért kerültek hozzám, mert együtt kínálták valamelyik elektronikus piactéren valamivel, amire nagyon fájt a fogam, amúgy soha nem adnék érte egy fillért sem. Aztán ha meg már bezsákol ilyesmit az ember sokszor inkább azt mondja, hogy most már mindegy, maradjon. Ez is maradni fog, mert nagyon távoli köze van a Ford Mustang harmadik generációjához.
Majdnem 'Stang
A Ford Probe kupét 1989-ben dobta piacra először a FoMoCo az Egyesült Államokban. A hivatalos verzió szerint a fronthajtású Ford EXP-t volt hivatott leváltani – Európában meg a szép emlékű Ford Caprit –, de mi pontosan tudjuk, hogy az eredeti terv az volt, hogy Mustangot fabrikálnak belőle. A Ford EXP nekem teljesen kimaradt az életemből, de most így szembesülve vele, mindkét generációját simán jelölném a világ legrondább autói versenyre – melynek persze örökös győztese a SsangYong Rodius. Az első Probe a Mazda G-platformra épül, és számos alkatrészt kölcsönöz a Mazda FC RX-7-ből, melyet sokan vádoltak azzal, hogy a japánok túl sokáig nézegették a tervezése közben a Porche 944-est, vagy 924-est – én hozzátenném, hogy szerintem a 928-ast is. Hogy miért Mazda? Akkor már a japán cég a FoMoCo tulajdonában volt. Megkockáztatom, hogy az első generációs Probe nem igazán szép autó. Minden nyolcvanas évek végi stílusjegyet ami ahhoz kellet, hogy egy sportosnak szánt autó menő legyen rászórtak, de a végeredmény valamiért nálam nem működik. Valahogy minden szögből túlságosan hasonlít valami másra. Ha megnézzük a motorizáltságát, akkor elnéző félmosollyal vehetjük biztosra, hogy a Mustang rajongók faltörő kosokkal és Molotov koktélokkal vonultak volna Dearbornba, ha a Fordnál tényleg végigviszik a terveket és EZ lett volna a harmadik generációs 'Stang. A palettán három blokk szerepel, 110 lovas, 2,2 literes szívó sornégyes, 2,2 literes turbó sornégyes 145 pacival és 3 literes V6-os, 140 csikós ménessel.
Majdnem 'Stang 2.0
1992 augusztusában debütál a Probe második generációja, mint 1993-as modell. Az 1997-ig gyártott autóhoz amerikai autókra jellemzően opcionálisan csak toronyóra nem volt rendelhető lánccal, de ezen kívül nagyjából minden. Persze ezen extrák többsége manapság egy közepesen felszerelt kompakt autóban sem számítana különlegesnek, de akkoriban egy CD-s autórádió, manuális klíma és a többi nyáltolulást okozott volna a legtöbbünknek. A Mazda gének itt is megtalálhatóak, az autó a GE platformra épül, ami többek között a Mazda MX-6 második generációjához is szolgáltatja az alapot. Nem kell velem egyetértenetek, de szerintem a második generációs Probe még inkább a sportautós stílusjegyek halmaza, elvben minden megvan benne, hogy menő legyen, a végeredmény azonban valahogy mégsem az igazi. „Félelölről” még csak-csak, de hátulról szerintem borzasztóan fest amiért az ívelt lámpatest és a „B” és „C” oszlop nélküliséget mímelő dizájn is felelős. A második generációt kétféle motorblokkal lehetett rendelni, egy kétliteres, szívó sornégyessel, ami erősebb, mint az előd 2,2 lityis hasonló blokkja; ez már 118 lovas. A másik motor 2,5 literes, V6-os, 164 pacival. Az erőműveknek kb. 1310 kilót kellett megmozgatniuk az ötsebességes manuális, illetve a négysebességes automataváltók segítségével. Megállítani pedig mind a négy keréken tárcsafék volt hivatott a gépet.
Amerikai (rém)álom
A nekem meglévő példány 1995-ös, amerikai kiadás. Már csak az oldalán lévő mintától simán landolhatna a „Jajj, de csúnya” blog kisautós szekciójában – ha lenne olyan – de a hatást tovább rontja, a Matchbox történetének legótvarabb „felnije” – bár ha jobban belegondolok, mégsem! Ugyanebből van aranyszínű is, az még rondább. Ezek nélkül még akár jól is tudna kinézni, de ahogy elnézem Areh gyűjteményét, a Matchboxnál ilyen nem készült. Maga a modell a rút kiegészítők nélkül is hagy maga után kívánnivalót. A hátsó rész teljesen elnagyolt, az eredetire csak távolról hasonlít, illetve a színre fújt, fém „C” oszlop is teljesen hibás – ha megnézitek az eredetiről készült fotókat, akkor látni fogjátok, hogy miért.
Lehet, hogy kisebbségben maradok a véleményemmel, de számomra ez egy nem túl jól sikerült kisautó, egy „nemszeretem” autóról mintázva.
Matchbox MB-44 Ford Probe, 1995-ös, amerikai kiadás. A Matchbox történelmének második legótvarabb felnijeivel és borzalmas streetracer mintával.
Előröl még csak-csak, a szélvédőre rögzített belső visszapillantó pedig kimondottan tetszik.
A hátulja elnagyolt, a "C" oszlop pedig teljesen helytelen.
Jobbkormányos Ford Probe Angliából.
Hááát... Na innen nem tetszik!
7 megjegyzés:
Nekem is megvan ez, de az biztos, hogy magyarországi autó, a szomszéd vette nekem korábban. Mivel ajándékba kaptam a lila 456-os Ferrarival együtt számomra nagyon kedves autó, de tényleg nem a legszebb Matchbox.
Stimmel, ugyanez egy évvel később volt ROW is, csak ennek amerikai doboza van - az a sárga, négyzethálós egyendoboz.
Nekem volt egy és nagyon szerettem.Akárki akármit mont én nagyon szeretem ezt a gelni.A pontiac GTo-m is ilyennel van és nagyon király.A probe nekem is megvolt.Valamelyik lila verzió,de már nem emlékszem melyik.Nagyon szerettem.
Nekem ennek a felninek az aarny változata az Astonon nem annyira gáz...
Elsüllyedek szégyenemben, de nekem tetszik az életnagyságú Probe, és elsősorban hátulról. :)
Az "C oszlop nélküli" körbeüveg is bejön, ami ráadásul valószínűleg a légellenállásnak is jót tesz.
A kisautó felnijénél nekem rémlik néhány lényegesen rondább is, ezen a modellen nekem teljesen ok. De a fara tényleg rondán van megcsinálva, nem is értem hogy engedik az ilyet gyártásba.
Ritka unalmas hely lenne a világ, ha mindenkinek ugyanaz tetszene. 8-)
Nékem is van birtokomban egy ugyanilyen verzió, anno mindig a Ford Escort RS Cosworth mellé raktam, kb ugyanebben a színben van meg az is, hasonló racsingmintával az oldalán, és persze ugyanezzel a felnivel. 8-9 évesen nem érdekelt nagyon, hogy mennyire szép. Már csak a Ford Escort mivolta miatt is szerettem, na meg a hatalmas hátsó szárny is erőteljes szeretem-faktor volt. A Probe-t meg azért, mert bukólámpás, és hasonlított a Knight Riderre. :)))))
Megjegyzés küldése