Médiatámogató - Pimp my bulldózer

Tamás oldalát azért szeretem, mert csupa olyan darabbal foglalkozik, amihez én nem értek, nem érdekel, vagy éppen nem tetszik. Ez utóbbi miután elolvasom amiket ír, változni szokott. Sohasem pörögtem a Matchbox munkagépekre, ezzel szemben Tamás szép gyűjteményt halmozott fel ezekből. Itt hívnám fel a figyelmet a Tractor Shovel neonnarancssárga változatára, mely úgy néz ki az új kerekeivel, mintha a West Coast Customs - sohasem tudtam azonosulni az izlésvilágukkal - pimpelte volna szerte-szét!

Médiatámogató - Svéd Acél

Tommi Volvózik. Változatok egy témára, 7x0 sorozatú Volvók három különböző játékautó előállító értelmezésében. Kicsit kopottak, kicsit megviseltek, de gyakran ezek sokkal többet jelentenek az embernek, mint a makulátan állapotban, méregdrágán vásárolt darabok.

Matchbox Dodge Delivery Truck - UPDATE III.

Jó régen volt már Dodge Delivery Truck, pedig begyűjtöttem két újabb példányt és mindkettő érdekes valamiért.

A teljesen hófehér egy újabb Code 2, pontosabban annak a kezdeménye. Az átlátszó, fehér műanyag dobozon lévő felirat mindent megmagyaráz. A cégtől meg lehet rendelni az igényeinknek megfelelő matricával – célszerűen a céglogónkkal –ellátott Matchbox modelleket. Ezt a darab viszont maradt hófehér. Az ADTRUCKS – köszöni szépen – jól van és létezik, mi több változatlanul kínálnak Matchbox féle Dodge Delivery Truck-ot és más Matchbox modelleket. Ez egyébként azért érdekes, mert a Matchbox ugye nagyon régen nem gyártja már ezt a darabot, tehát vagy be van nekik spájzolva egy jókora mennyiség, vagy a Mattel hajlandó elővenni a régi szerszámokat, hogy legyártson spéci szériákat. Én egyébként az előbbire szavazok. „Mindössze” nagyjából 350 forintot kérnek darabjáért, ha legalább 500-at megrendelnek belőle. Ha lesz felesleges 170 000 – 180 000 forintom plusz még a szállítás, akkor ígérem, készíttetek Matchbox Memories reklámfestésűt! Természetesen a törzsvendégeimnek, meg Areh-nak majd ingyen fogok juttatni belőlük, a többit meg bitang drágán fogom árulni az eBay-en, mint „ritka” darabot. Sajnos az a veszély nem fenyeget, hogy ez egyhamar bekövetkezik, de ha beüt a lottó ötös, akkor megcsinálom! Szóval „hófehérke” érdekes az átlátszó, a Superfast Type H-ra emlékeztető – gyanítom teljesen ugyanaz, csak a Matchbox logó hiányzik róla – plasztik doboz miatt és azért is, mert van rajta olyan kis pöcök, mint a Big-Top Circus festésű Team Matchbox szerelvény Dodge Commandójának. Így ez is tudna vontatni ilyen kéttengelyes pótkocsit.

A piros kabinú, Woolworth címkés darab nem Code 2, hanem teljesen hétköznapi Code 1, igaz nem egy gyakori kivitel. Persze ettől még nem értékes, gyanítom rajtam kívül senki sem pörög ezekre a teherautókra. Nyomdatechnikához eke vagyok, így elképzelésem sincs, hogy ezt hogy hívják, de a matrica felirata domború. Nem kifakult és a kamera sem csalt, ilyen „napszítta” árnyalat. Viszont az MB-72-ból ez az első Type G dobozom. Sőt! Úgy egyáltalán ez az első Type G doboz, ami a gyűjteményem feldolgozott, katalogizált részébe kerül.

Ha ébren vagytok még, akkor még egy kiegészítés: A Pirelli festésű teherautók Dodge Commandójáról kiderült, hogy eredetileg egy versenyautó szállítóval és egy Porsche-val képezett egy szettet. Mellékeltem a képet erről is.

A Pirelli festésű Dodge egy ilyen szett része volt.

Matchbox Code 2 alapanyag.

Változatlanul rendelhető, de csak 500-asával.

A Woolworth Code 1 - azaz hétköznapi, kereskedelmi Matchbox változat - és Hófehérke a fel nem használt Code 2 "alapanyag".

Ha kinagyítjátok, akkor látszik a vonószem pöcök a felső modellen. Az alsón azt a kis darab szivacsot az eredeti tulajdonos ragasztotta fel ismeretlen céllal - talán, hogy ne guruljon el? A fotózás után le is esett azonnal.

Az első Type-G Superfast dobozom, ráadásul a ritka Woolworth változat van benne.

A dobozon a Pepsi emblémás premierváltozat rajza látható.

Nem feledteti, hogy hány darab Matchbox modell jelenik meg egy évben.

Matchbox MB-43 Car Transporter

Megtaláltam azt az új, 2007-es kiadású Matchboxot, ami miatt igyekszem visszatérni az „igazi” 60-as, 80-as évekből származó részeihez a gyűjteményemnek, és ha pénzt költök újabb darabokra, akkor az is ilyen korú holmikra lesz.

Egyszerűen nincs utálatosabb annál, amikor egy olyan játékszert gyárt valaki, ami rendeltetésszerű használatban öt perc alatt tönkremegy. Na, az MB-43 Car Transporter pont ilyen! Meglepő módon Areh-nél nem szerepel ez a darab, de meg is értem, egy nagy nulla. Az előbbi katalógusrajz finoman szólva is idealizált. Szemre valamilyen ázsiai gyártó kisteherautóját mintázza – talán Isuzu F-sorozat, talán más – de igazából érdektelen, az ilyen teherautó 12 egy tucat. Először 2000-ben jelent meg ez a haszongépjármű a Matchbox sorozatban mint MB-28 Delivery Truck, dobozos felépítménnyel. A fém alvázzal és a kabinnal semmi bajom sem lenne, de az autószállító platója egy tragédia. Eleve a fogkefém jobb és keményebb műanyagból van, mint ez a puha, nyeklő-nyakló izé. Arra, hogy a plató keretén az a valami egy fényhíd, arra tulajdonképpen a katalógus rajzából jöttem rá. A plató hátrahúzható fekete részével nincs is semmi baj, de az, hogy a billenőplató és a merev alsó plató tulajdonképpen egyetlen darab és a kettőt két hajszálvékony csap tartja össze, az botrány! Igyekeztem lefotózni, hogy miről van szó – azt hiszem sikerült is. Szerintem 4-5 fel-le hajtás után az egész miskulancia az ifjú felhasználó kezében marad. Szégyen! Egy régi Matchboxon itt rendes zsanér lenne, mondjuk alumíniumból. Nagyjából úgy, mint a Dodge és VW dragstereken.

Ráadásul a járgány kicsi, a jelenlegi Matchbox kínálatból nem tudom mi fér rá, nagy hirtelenséggel én is az 1968-as MB-15-ös VW Bogarat találtam kompatibilisnek vele, de azt is úgy, hogy a fekete platót kicsit hátra kellett húzni. Ha ezt meg az ember túlzottan hátrahúzza, akkor túl hátra kerül a súlypontja és nem marad meg rajta a rakomány. Ehh, kiábrándító, ne költsetek rá!

Matchbox MB-43 Car Carrier, MB-28 Delivery Truck alapokon. Távolról minden rendben.

Még ebből a nézőpontból sincs baj. A fényhídról nem mondanám meg, hogy az.

Itt már látszik a baj egyik része, a jelenlegi kínálatból nem tudom mi férne fel rá.

A hátraesés határán. Persze az öreg VW nagyon könnyű.

Rendeltetésszerű használat közben...

...amitől a szánalmas műanyag csapok 5-6 hajlítás után kettétörnének.

Médiatámogató - Mercury Commuter Wagon

Jó lenne tudni, hogy vajh' mi az oka, hogy a Matchbox a Mattel idők előtt feltűnően sok FoMoCo terméket dolgozott fel. Fordok, Mercuryk dögivel. Tommi egy régi kedvencemet mutatja be. Gyerekként sohasem volt ilyenem, mindig csak ácsingóztam rá. Azóta ez persze változott.

Változatok egy témára: Matchbox MB-15 Volkswagen és Matchbox MB-29 Volkswagen Beetle

Függetlenül attól, hogy valaki autóbolond-e, vagy csak egyszerű földi halandó, aki normális esetben nem tudna megkülönböztetni egy Volgát egy Smarttól, a Volkswagen Bogarat mindenki ismeri. Tökéletesen feleslegesnek érzem történeti részletekre pocsékolni biteket, ha valaki a Bogárról szeretne olvasgatni, ajánlom figyelmébe Szalay Balázs Bogaráról szóló cikket a Totalcar-on, illetve SiD Bogaras oldalát.

Matchboxék előszeretettel nyúltak a témához, Arehnél 11 különböző, Bogárnak tekinthető járgányt találni 1960-tól 2002-ig, beleértve az új Beetle-t, de az olyan vadhajtásokat is, mint a Bogár dragsterek – például a korábban tárgyalt Dragon Wheels – és buggy-k.

A második kiadás a sorban az 1:59-es méretarányú, MB-15, 1968-ból. Az alvázán ez a keltezés olvasható, de csak – szokás szerint – az 1969-es katalógusban találni meg. Areh pótolhatatlan munkájának köszönhetően szemügyre vehető a regular wheel változat is a sokkal gyakoribb Superfastok mellett. Ahogy elnézem Areh képeit a legtöbb gyerkőc furának találta a rajtszámot az ajtókon és a Monte Carlo Rally emblémát az orrán, mert az ő változatain is eléggé megviseltek ezek a részletek – ha nem éppen hiányoznak. Az én példányom – ami egyébként mása Trau cimbi hű társának, Cseresznyének – közepesen megviselt. Sok gondosan kialakított, szeretni való részlet fémjelzi, a kedvencem a VW 1500 felirat a motorháztetőn. Viszont úgy fest, hogy valahogy elmérték az alvázat. Különösen a hátsó kerekek csúsztak túlzottan hátra. Szemre úgy 1 milliméterrel vannak hátrább, mint kéne. Nem tudom, hogy csak az én példányom sajátja-e – Areh valahogy úgy állította be a sajátjait, hogy ez a részlet nem kivehető – de a C-oszlop mögött csúnya sorja fut végig az autón. A régi dolgok gyűjtésében én izgalmasnak találom az adott darab történetét is – már amennyiben ismert. A legjobb indulattal is csak „B”-s állapotú autó egy Németországból behozott gyűjtemény darabja volt és egy megviselt Superfast gyűjtőtáskában érkezett, számos hasonló korú példány mellett. A tökéletes állapotú doboz viszont az első, amit B.B. kolléga „barn find” kollekciójából felhasználtam.

Az 1962-es Bogár következő feldolgozásáig 1998-ig kell várni, amikor is mint MB-48 jelenik meg. A történet a szokásos, a 98-as katalógusban még nincs, a 99-esben viszont már ott van, de az 1-75 Guide-on nincs kép ebből az évből. Hogy a Bogár örök és elpusztíthatatlan, mi sem bizonyítja jobban, hogy Areh 31 változatot jegyez belőle, számos évből. Az én narancssárga példányom, MB-29 jelöléssel azonban 2007-es. Az 1:58-as méretarányú modell kevésbé gazdag részletekben, mint a 30 évvel korábban megmintázott testvére, ráadásul a vastag festék gyakran elfedi a kidolgozott apróbb részleteket, mint például a motorházfedél feletti hűtőrácsot, vagy a VW emblémát a csomagtartón. Az, hogy a rongytetőt is a karosszéria színére fújták le, az egyenesen kiábrándító, különösen, hogy vannak olyan változatai, ahol nem követték el ezt a hibát. Ezzel együtt nem akarok igazságtalan lenni, az új-régi Bogár a cég idei kínálatának igényesebb darabjait képviseli. Például a régi típusú, fekete kaliforniai rendszámtábla a hátulján szeretni való apróság.

MB-15 a gyakori Superfast kerekekkel. Kiköpött Cseresznye.

MB-15 Volkswagen

Tökéletes doboz B.B. "barn find"-jából.

MB-29 VW Bogár 2007-ből. A vastag festék megeszi az apró részleteket.

NRFB európai bliszter.

Változatok egy témára. Szépek, de nem tökéletesek.

Matchbox Utility Truck 2006

Első és legfontosabb hírem, hogy az 1-75 Guide újra működik! Már dolgozom rajta, hogy offline archiváljam minden eshetőségre felkészülve.

Hogy feltámadt poraiból azért is jó hír, mert e sorok tárgyát őrületesen nehezen tudnám azonosítani a segítsége – no meg Areh segítsége – nélkül. Totális káosz uralkodik ugyanis a jelölés terén – de erről majd később. A kis tartálykocsi egyenes ági leszármazottja az 1985-ös MB-5 Peterbilt Tankernek. Állítom, hogy egy reklámöngyújtóban több fém található, mint ezekben, csak a vezetőfülke, a tartály alatt hátrafutó vékony rész és a hátsó kerekek sárvédője készült fémből, minden más, az alváz és a tartály bizony műanyag. Ettől az egész járgány nagyon könnyű. Viszont cserébe egészen részletesen kidolgozott, beleértve a hátsó lökhárítót, a tartályra vezető létrát, a tartályon a beöntő nyílásokat. Sokkal részletgazdagabb, mint a Convoyok új tartálykocsijai. Ráadásul ezeken nem matrica van a tartályon, hanem tisztességesen tampon technikával festették meg őket. Pontosan azért is vettem meg őket, mert ugyanolyan festésűek, mint az előbb már belinkelt egyik és egy másik Convoy szerelvény és úgy gondoltam jól mutatnának egymás mellett. Gyanítom, hogy amúgy a GMC Topkick C4500-as sorozatáról vették a mintát hozzájuk. Érdemes végigkattintgatni a galéria képeit, szerintem a hasonlatosság több mint szembeszökő. (Areh Mack-nek jelöli őket, szerintem téved, de majd ti eldöntitek.)

Gyengébb idegzetűek ezt a részt bátran ugorják át, mert a jelöléseket próbálom tisztába tenni. Az alvázon az MB695 Utility Truck 2006 jelölés olvasható, a Matchbox logó mellett újabb 2006-os dátummal. Az 1-75 guide-ban először 2006-ban található meg, mint MB-53 Gas Tanker. (Csendben megjegyezném, hogy a rajzolt képen a vezetőfülke mögé magasodó, kémény-kipufogó látható. Grafikus kolléga, egyes, leülhet!) Areh adja aztán a kulcsot a különböző változatok azonosításához. Nála megnézhetjük, hogy milyen volt az első kiadás a Phillips 66 logós, króm tartályos, arany-fülkés festéssel. (Jelzem, nekem ez tetszik a legjobban.) A nekem meglévő két példány már idei kiadású, de hogy nehogy egyszerű legyen a dolog, csak az egyik szerepel az 1-75 sorozatban. A zöld, Air Products festésű változat már MB-39 és a katalógusban Gas Tanker néven fut. Ezzel szemben a blisteren amiben volt, Mini Tanker felirat olvasható. (Ez a blister ismerős lehet ebből a postból, ahol közös erővel tisztáztuk az Auchanban kapható titokzatos Matchbox mutánsokat.) A sárga Jet festésű változat blisterén Guzzler (kb. iszákos) elnevezés olvasható, de MB jelölés egyáltalán nem. Viszont van egy Stars of Cars jelzés az elején, Dinky Toys logó – a Matchbox embléma mellett – a hátulján. Hogy még bonyolultabb legyen a dolog, az alvázon – ami természetesen tökéletesen azonos az MB-39-ével – egy szintén tampon technikával felfestett Dinky logó is van. (Aki érti okosítson ki! Köszi!)

Részletesebben kidolgozott, mint a nagy tesó

Ovális, oválisabb

Matchbox MB-39 Mini Tanker... Vagy utility truck?

Jól mutat a DAF szerelvény mellett

Nincs MB-jelzés, más a név, felbukkan a Dinky márkajelzés is, de ugyanolyan, mint a másik

Az egyik Guzzler, a másik Mini Tanker, de mindkettő Utility Truck. Világos, nem?

Matchbox Ford GT Extravaganza

1966 június tizenkilencedikén, vasárnap Henry Ford – a második – nagyon boldog ember volt. Mérnökök, tervezők, munkások, szerelők, autóversenyzők három évnyi megfeszített munkájának eredményeképp a Ford GT40 megnyerte a 24-órás Le Mans-i versenyt. Az autó kifejlesztésére elköltött néhány tízmillió dollár nem volt feleslegesen elköltött pénz, az induló nyolc autóból három a dobogós helyeken érkezett be. Aztán még abban az évben a GT40 nyerte a 24 órás versenyt Daytona Beach-en és a 12 órásat Sebringben. A következő három évben a GT40-ek hozták el a kupát Le Mans-ban. Hasonló sikert egyedül a Ferrari tudott elkönyvelni, lévén ők 1960-65 közt vitték véghez ugyanez.

Csaltak!

Amennyire boldog volt Ford 1966-ban, annyira boldogtalan volt Enzo Ferrari ugyanakkor, ugyanis a GT40 egyetlen dolognak köszönhette létrejöttét: visszautasította Ford 1963-as vételi ajánlatát a cégre és Henry – a második – dacból vágott bele az egész projektbe. Pusztán azért, hogy megmutassa Ferrarinak, hogy mire képes. Persze Ford „csalt”. Bevonta partnerként a versenyautók építésében gyakorlott Lolát – miután a Lotus gyakorlatilag visszautasította a felkérést, illetve az együttműködést a Cooperrel elvetették, mert nekik nem volt gyakorlatuk az ilyen jellegű versenygépek építésében. A pénz pedig nem számított, mert akkor Detroit – a Motown – nem szellemváros volt csupán, hanem tízezrével ontotta az autókat havonta. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a GT40 nem volt instant siker. Az autó első változata 1964-ben debütált a Nürburgringen, az 1000 kilométeres versenyen, de nem volt képes teljesíteni azt és ugyanígy jártak Le Mans-ban is. Ekkor alaposan átdolgozták a gépet. Számos nehéz, acél alkatrészt alumíniumra cseréltek – amit eredetileg nem mertek megtenni a mérnökök, mert attól tartottak, hogy az alumínium nem bírja majd a megterhelést – a Mustang 4,2 és 4,7 literes V8-as motorjai helyett (255 és 289 köbhüvelykes „small block”). A hengerenkénti négyszelepes utóbbit használta Carol Shelby a GT350-es Mustangban is, ami alapváltozatban 289 pacit tudott, de Shelby 306 lovat hozott ki belőle nagyobb karburátorok módosított kipufogórendszer és egyebek használatával. Ezeket a 90-fokos blokkokat szokás Windsor-blokkoknak is becézni a Ford ontarioi üzeme után. Bár ezt az erőművet gyártották máshol is az évek során, a név ráragadt.) a Galaxie 7 literes (427-es „big block”. Érdekes, hogy ez a szörnyeteg egyébként nem volt túlzottan kelendő, a vásárlók jobban kedvelték a small blockokat a Galaxie-ban és a Fairlane-ben is.) motorját ültették belé, illetve kicserélték a Collotti váltót – a fejlesztésben résztvevő egyik mérnök egyszerűen csak úgy nyilatkozott róla: „szemét” – és a fékeket. Az új változat lett az Mk II, ami a fentebb citált győzelmeket gyűjtötte be. A Ford GT40 éppen annyira amerikai, mint európai – közelebbről brit – hiszen a fejlesztés a londoni Heathrow reptér mellett folyt egy kis üzemben. (Bár oldalakat tudnék megtölteni még a GT40 történetével, javasolnám mindenkinek a Wikipédia ide vonatkozó bejegyzését. Amennyit én konyítok a típus történetéhez, azt kell mondjam, hogy igencsak jól sikerült.)

Ford GT40-ek, amint Le Mans-i 24-órást nyernek.

Retro

Ugorjunk itt át 40 évet, 1965-ből 2005-re! A Ford ugyanis ekkor mutatta be a Ford GT-t. A küllemében a GT40-re emlékeztető – nevezzük bátran így – szupersportautó valódi sorozatgyártású példányai ekkor gördültek le a gyártósorról. 1995-ben a Detroit Auto Show-n és a 2002-esen is mutatott be a cég a GT-re emlékeztető koncepciókat, de a Ford centenáriumakor, 2003-ban jelentették be a GT-t. Hogy miért nem GT40-et? Nos, egyrészt mert az új GT magasabb lett, mint az eredeti, 40 hüvelyk (101,6 cm) magasságú autó. Másrészt, mert azt pletykálták, hogy a GT40 védjegy tulajdonosa 40 millió (!) zöldhasút akart a jogok átadásáért, amire a Ford – joggal – fügét mutatott nekik. Az 5,4 literes V8-as hajtotta járművet a 2002-es koncepcióautót lelkesen fogadó közönség érdeklődésén túl sokkal inkább az hívta életre, hogy kellett valami ami ismét az autós és populáris sajtó oldalaira hozta a Fordot. A cég súlyos értékesítési problémáiból a manapság népszerű retro-ihletésű autók – Cryhsler PT Crusier és 300, Chevy SSR és HHR – bemutatásával akart az USÁ-ban kilábalni – így született meg az új Thunderbird és a Mustang – de addig is kellett valami, ami miatt beszéltek róla. Maga a GT nem volt üzleti siker. Az első példányok ugyan iszonyatos pénzekért találtak gazdára az óriási felhajtás és a lelkes, alaposan kibélelt bukszájú gyűjtők miatt, akik az alacsony gyári számú autókra vadásztak, de a 150 000 dolláros ajánlott végfelhasználói árú autókat nem is a hatalmas bevételek miatt tervezték és építették. Az igazi pénzt az igáslovak, a Focus-ok, F-150-ek, Taurus-ok, Ranger-ek Expedition-ök és Explorer-ek hozzák és akármilyen furcsa, de valahogy ezek is mindig népszerűbbek lesznek, ha sokat beszélnek egy Ford szupersportkocsiról. A GT-t eleve nem tervezték túlzottan nagy szériának, de az eredetileg betervezett 4500 darab sem készült el, a Wikipedia mindössze 4038 darabról tud. Ebből hivatalosan 200 darab került Európába, melyből egyet birtokolt minden idők legjobb autós tévéműsorának, a Top Gear-nek emblematikus alakja, Jeremy Clarkson is, de viszonylag hamar túladott rajta, lévén elege lett a korai példányok szeszélyes viselkedéséből, az elektronikai problémákból.

2005-ös Ford GT-k. (Kép: Supercoli.net)

Matchbox először, másodszor, harmadszor!

Itt az ideje, hogy rátérjek végre a Ford GT-k Matchbox féle értelmezésére! Az első manifesztáció egyidős a GT40-el, az MB-41 először az 1965-ös katalógusban szerepel, természetesen mint regular wheel. Az utolsó amiben előfordul, mint MB-41 az 1972-73-as, akkor már mint Superfast. (Sajnos nem tudom linkelni az ide vonatkozó képeket az 1-75 Guide-ról, mert az aggasztó módon hetek óta nem működik.) Areh számos változatot jegyez ebből – regular és Superfast kerekűeket egyaránt. Érdekességük, hogy az alvázon hibásan szerepel a név, „Ford G. T.”-ként és egyáltalán nincs dátumozás. Charlie Mack az enciklopédiában szintén 65-re datálja a Ford GT40-et és összesen hat változatot említ, kizárólag fehér és sárga karosszériával. Ezzel szemben, ami az én birtokomban van, az kék! Charlie szerint a fehér karosszériás, piros kerekű, 6-os rajtszámot viselő változat 300-400 dollárt ér, míg ugyanez sárga karosszériával – ami eredetileg csak mint egy ajándékkészlet részeként volt kapható – a 150-200-at. (Ez utóbbi van Areh-nak is.) Bár valakitől már azt hallottam, hogy az összes verzió nincs benne az enciklopédiában, ahhoz az árkatalógus kell, mégis azt gyanítom hogy ezzel a kis kékséggel belenyúlhattam valamibe és az nem bélsár.

Azt is Areh-től tudom, hogy a Matchbox 2004-ben elővette az 1965-ös GT-t, de sajnos nekem ebből nincs a birtokomban, csak a szintén az ugyanebben az évben debütáló, 2005-ös GT-ből. Az MB-13-ból Areh számos verziót birtokol. Sok mondanivalóm a fentiek után már nem nagyon maradt róluk, az alvázukon 2004-es dátum és MB671 jelzés olvasható. A narancssárga, fekete kerekű változat a legszigorúbb, de ha az eredeti, Le Mans győztes, Gulf festésű GT40-re hajazó, világoskék-narancssárga változat is szembe jönne velem, nem hagynám az üzletben.

Ford GT40 az eredetivel azonos évből, 1965-ből.

A kék szín igazi ritkaság.

A jobb oldalon lévő kormány nem tévedés, ez az autó pont annyira európai, mint amennyire amerikai.

Hátulra nem jutott lámpafestés.

Régen és most.

2005-ös MB-13-ak, a 2005-ös Ford GT-k megtestesülései. Nem véletlenül hasonlítanak az eredeti 65-ös Ford GT40-re.

Matchbox MB-13 Ford GT

Az aranyszínű egy hazai hypermarketből, a narancssárga, amerikai blisterben Sanghajból származik.

Médiatámogató - Scania T142

Tommi megelőzött a Convoy sorozat az eredeti, premiersorozat után 1985-ben bevezetett tagjának, a Scania T142-nek a bemutatójával. Ő az 1-75 sorozatból származó, makulátlan darabot birtokol - ezért nincs hozzá vontatmány. Külön érdekes, hogy jó érzékkel egy vele méretarányban majdnem tökéletesen megegyező, H0-ás vasúti terepasztalra való E Kadett-et társít mellé.