Oldalak

2025/09/30

Matchbox Lesney Edition 2011 – ´57 Chevy

A Matchbox egy rövid életű sorozatából származik mai postunk tárgya. Nem volt túl sikeres, nem nyújtott igazán sokkal többet, mint az 1-xxx sorozatú modellek, de legalább nem volt olcsó.

A Tri-Five függőségem közismert, az 1957-es Chevroletek iránti rajongásom szintúgy, számtalan post született már e lapokon ez ügyben, úgyhogy a típusismertetőt ez úttal is ellazsálom.

Foglalkozzunk tehát magával az öntvénnyel! A Mattel 2010-ben dobja piacra a Lesney Edition szériát, ami a premierévben, majd 2011-ben is 20-20 tagú. A különleges kiadás legnagyobb attrakciója, hogy a bennek szereplő járművek alvázai fémből készültek, mint abban a bizonyos, régi szép időkben a SuperFast éra beköszöntekor 1969-70-ben. A blisterpack egy papírdobozt is rejtett, de ilyet már láttunk számtalan és egy egyéb különleges kiadás esetében.

Láthattatok már a sorozatból tulajdonképpen nem is keveset e lapokon, de igazából az, hogy mindössze két évet ért meg, a vegyes fogadtatásnak volt köszönhető. Én a tágabb környezetemben is azt tapasztaltam, hogy a fagyi visszanyalt, a gyűjtőkből nem nosztalgiát váltott ki, hanem inkább dohogást. Egyrészt 1-xxx sorozatú kisautókat adtak ki újra, amikben igazán semmi különleges nem volt. Rendben, egyedi dekort kaptak, de sokszor csak olyat, amivel semmiben sem emelkedtek ki az 1-xxx sorozat tagjai közül. Másrészt a fém alváz miatt drágák lettek, nagyjából mindenki túlárazottnak érezte a szériát. Ezért aztán ilyen és hasonló kritikákat hallottam és olvastam mindenhol, hogy „minden 2010-es Matchboxnak ilyennek kéne lennie”, „lehúzás” és hasonlók.

Amit ebben a bejegyzésben láthattok, az a két 1957-es Chevy Hardtop Coupe öntvény közül a fiatalabb – részletek az első linken – és a szívemnek kedvesebb, mert a megmintázott autó gyári állapotát jeleníti meg. A korábbi öntvény egy street rod, amit szintén remek, de teljesen más tészta.

A Lesney Edition 57-es Chevyt én szándékos kikacsintásnak gondolom az ős-Chevy öntvény premierváltozatára – lásd az előző linken – a metál-rózsaszín / hússzín festése miatt. A kéttónusú festés és a whitewall kerekek is remekül állnak neki. A részletek kiemelésén sem spóroltak, a stratégiai helyekre is kerültek festékfoltok, illetve feliratok.

Az őszinte, feltáró jellegű vallomás enyhítő körülmény: Elfelejtettem, hogy nekem ez a modell már megvan a gyűjteményem e lapokon még fel nem dolgozott bugyrában. Ezért megvásároltam egy másodpéldányt, ami magában nem lenne akkora tragédia, de az sajnos gyári hibás, a tető illesztése csálé, ez van a fotókon. A videó – azért azt elfelejteni, hogy ilyet is rögzítettem, vágtam Cavinton pozitív – viszont a tökéletes darabomról készült.

Már ezen a fotón is látszik, hogy a tető csálé. A fém alváz adja a frontend java részét. Ennek "köszönhető" a hűtőrács közepén lévő téglalap. Ez az eredeti autón egy emblémát hordoz és stilizált szárny alakú. A műanyag alvázú változatokon sokkal finomabb ez a részlet.


Ezt a színt az ős-Chevy öntvény premierváltozatára - link fentebb - kikakicsntásnak gondolom.

Ezek a kerekek a fehérfalú "abroncsokkal" igazi telitalálat ezen az autón.

Még ha kinagyítjátok a képet, akkor is meregetni kell egy kicsit a szemeteket, de a BelAir felirat is ott van a helyén!

Az eredetit mintázó kormány és kormányoszlop váltó! Tudsz te Mattel fiam, ha akarsz!


Nagyjából látszik, hogy mitől csálé a tető ezen a példányon.

Részletek, részletek, részletek! A műanyag alvázas változatok ezen a tájékon is finomabb részleteket vonultatnak fel.

Ebből a szögből is jól látszik a váltókar a kormányoszlopon.

Szép. Szeretem.

A Lesney Edition fagyos fogadtatásának az is oka volt, hogy azok a részletek, amiket a fém alváz adott ki ezen a sorozaton, közel nem sikerültek olyan aprólékosan precízre, mint a még Lesney tulajdonolta Matchbox, Superfast kisautóin.

A széria attrakciója, a fém alváz, ami egyszerűen az elhelyezkedése miatt, szükségszerűen javarészt rejtve marad a szemlélő elől. Pont ezért tudták a kisautógyártók bevezetni a műanyag alvázakat, hiszen nem, vagy kevéssé látszanak.

Fém alváz a háttérben, műanyag alváz az előtérben - persze krómozva, mert akkor még tudták, hogy annak nincs pótszere. #nemisolyanregenismindenjobbvolt

Dobozfétis. Jól hozza a klasszikus Superfast dobozok hangulatát, kitenném poszternek a grafikát!

Érdekes a világoskék alapon rózsaszín felirat esztétikája.

Ilyen az érintetlen blisterpack. (Kép: eBay)


Ez pedig a kártya hátulja. Nekem monokrómban még jobban is tetszik ez a grafika! (Kép: eBay)

2025/09/27

Majorette Serie 300 No.324 - GMC Brigadier Semi Gas Tanker

Régi vágyam teljesült, sikerült beszereznem egy korai Majorette nyergesvontató szerelvényt, mely olyan tartálykocsit vontat, aminek egy enyhén módosított változatát a mai napig használja a cég.

Brigadéros
A GMC Brigadierről már egy korábbi bejegyzésben értekeztünk egy ritka, cseresznyeszedő változat kapcsán. Sok újat nem tudok hozzáfűzni az ott megjelentekhez, ezért engedtessék meg egy teljesen szubjektív megjegyzés: Ha az Opelnek lehetett tengerészeti rangok után elnevezni a személyautóit, a világ legsikeresebb, nyolc bites otthoni számítógépének gyártója is kaphatta így a nevét, akkor egy amerikai teherautót is lehet Dandártábornoknak hívni, szóval nem ér kinevetni!

Öreg tartály, nem vén tartály!
Egy tavalyi postunkban láthattátok azt a tartályos félpótkocsit, aminek a jelen bejegyzésben látható az eredetije. Egyrészt nyilván költségcsökkentettek, ugyanakkor modernizáltak is rajta akkor, amikor elhagyták róla a világoskék hőpajzsot, betöltő nyílásokat helyeztek el rajta és a hátulján hozzájuk vezető lajtorját. Mint helyi, országúti szállítmányozási és nehézgépjármű szakértőmtől – a sógorom – megtudtam, teljesen helyénvaló volt a feltételezésem, hogy az a kék akszesszoár ott hőpajzs és azért nem látunk manapság már ilyesmit, mert annyit fejlődött a szigetelési technika hogy nincs szükség ilyen önsúlyt növelő kiegészítőkre.

Nos, jelen bejegyzés sztárját 1983-1988 közt gyártotta a Majorette. Kétféle verzióban létezik, melyeket az ad ki, hogy hogyan helyezték fel a matricát a tartály oldalára. A logó a menetirányhoz képest előre, illetve hátulra is kerülhetett az adott oldalán. Léteznek színárnyalatbéli eltérések is, de ezek egyáltalán nem szándékosak, ahogy a Matchboxnál Festékkeverő Johnynak, úgy a Majorettenél unokatestvérének, Festékkeverő Jeannak is voltak jobb és rosszabb napjai.

A felirat szerint ez a szerelvény nem folyadékot, hanem folyékony levegőt szállít – mármint a Google Translate szerint. Gyanítom inkább oxigén lesz az, de a francia nyelvet illetőleg még találgatni is csak óvatosan merek.

Nem makulátlan példány, de nagyon örülök neki!

Nem a leggyakoribb, de amerikai motorsátras nyergesvontató, rövid távú fuvarokhoz, hálóhely nélküli nappali fülkével!

Az egyetlen komolyabb hibája, a kipufogócsövének a vége letört ezen az oldalon.

A "Folyékony Levegő" (oxigén?) matrica felhelyezésének módja adja ki a két változatát a gyártás öt éve alatt.
A tartályt modernizálva és költségcsökkentve a mai napig használja a Majorette.

A frissített változat ide, a fehér műanyag alkatrészre kapott egy létrát...

A kék hővédő lemezt betöltőnyílásokra és hozzájuk vezető taposólemezre cserélték - mint a fenti linken az jól látható.

Tehát a logó a matricán eshet a hátulja felé is, attól függően, hogy Matricázó Francoise szerint melyik volt éppen a balos és melyik a jobbos.

2025/09/25

Tévéreklámok: Corgi Action Toys 1981

Ausztrál tévéreklám 1981-ből, a Corgi filmes témájú játékairól.

2025/09/23

Hot Wheels Proton Saga – Update

A közelmúltban jelent meg a 2024-es év, számomra legváratlanabb Hot Wheels-éről szóló bejegyzés. Akkor említést tettem róla, hogy az ide, szakasztott ugyanolyan, de fehér változatát még nem láttam sehol, de tervezem beszerezni. Nos, ez időközben bekövetkezett, az erről készült fotókat láthatjátok alább.

A Proton embléma a nóziján sárgával és kékkel is meg van nyomva! Akarsz te Mattel fiam ha akarsz! Csak egyre ritkábban akarsz!

Szakasztott olyan, mint a piros, de a fehér is jól áll neki!

Tetszik a Hot Wheels logó az első ajtón.

A piroson nem tűnt ennyire kopasznak...

...de a fehér autó hátulja így nagyon kopár.

Azért pici eltérés a kerekeknél is van, sötétszürkék lettek az aerodiscek.

Nem rossz, de a krómozott "keréktárcsák" jobban állnának neki.

Jó kiállású kis gyösz ez, tetszik ebben a színben is! Annyira követi az eredetit, hogy akár Matchbox is lehetne.

2025/09/20

Matchbox MB-09 AMC Javelin AMX 1971 - Reboot

Ilyet sem csináltam még! Úgy döntöttem, hogy egy olyan Matchboxot, melyet már korábban bemutattunk e lapokon, ismét előveszek, abból az apropóból, hogy lett a korábbinál szebb, attól kicsit különböző példány belőle. De nem kiegészítő frissítés – update – postot készítek róla, hanem egy teljesen újat az alapoktól.

American Motors Company

Az AMC-t, melyet a rövidítésmániás jenkik hajlamosak csak Amercian Motorsként emlegetni, 1954-ben alapították. A Nash-Kelvinator Corporation és a Hudson Motor Car Company – az ő termékük ismerős lehet a Miss Daisy Sofőrje és a Verdák című filmekből – folytatták közösen e név alatt. A cég sokáig tudott működni azon taktika mentén, hogy a három nagy (Ford, General Motors, Chrysler) által nem lefedett piaci szegmenseket szolgálta ki. De számos okból ez a stratégia nem működhetett örökké. Először 1979-ben a Renault szerzett a cégben komoly részesedést, akiknek az volt a tervük vele, hogy az AMC segítségével vetik meg a lábukat az Egyesült Államok zsíros piacán. Végül 1987-ben a Chrysler kebelezte be a céget, akiknek pedig a Jeep miatt fájt rájuk a foga – ne feledjük a legendás Cherooke bizony-bizony az AMC égisze alatt született!

A fentebb látható emblémát az AMC 1967 és 1970 közt használta. Azt amelyiket e post tárgya eredetijének születésekor, majd a katalógusban láthatjátok.

AMC Javelin, avagy minek nevezzelek?

Mindenekelőtt tegyük rendbe az elnevezés körüli katyvaszt! Úgy tapasztalom, hogy nem csak a Matchbox, hanem úgy általában mindenki össze-vissza mindennek hívja ezt az autót. Szerintem onnan fújhat a szél, hogy 1966-ban az AMC két prototípus autót mutatott be, melyeket AMX-nek, illetve AMX II-nek hívtak. Ezekkel, pontosabban az ezek alapján készült végleges termékkel az AMC szerette volna levetni a „megfizethető autókat gyártó cég” imidzsét és megvetni a lábát a pony car és ha már ott vannak, akkor a muscle car piacon is.

Ez a végleges termék lett az AMC Javelin (dárda, gerely). A cég relatíve kicsinysége és ebből fakadóan a fejlesztésekre fordítható szűkös büdzséje – mely az egyik oka lett a kényszerű végzetüknek – itt is megmutatkozott. Nem volt pénzük külön fastback és lépcsőshátú hardtop – a pony car piacra kellett egy ilyen modell – változatok kifejlesztésére úgy mint mondjuk a Fordnak a Mustang esetében. Ezért egy olyan karosszériát terveztek, amire ha mindenképpen rá kell húznom valamilyen jelzőt, akkor leginkább a hatchback-et használnám és megpróbálnék elugrálni a rám hajigált féltéglák zápora elől. A nehezen beskatulyázható kialakítás egy – szerintem legalábbis – nagyon szép, de az akkor divatosaktól jelentősen eltérő formát adott ki. Azt gondolom, hogy az első generációs Javelin egyszerűen megelőzte a korát. Nagyjából nyolc-tíz évvel később sokkal sikeresebb lehetett volna. Az első generáció három modelléve alatt, azaz 1968-1970 közt 55 125 + 40 675 + (kb.) 28 000, tehát összesen 123 800 példány fogyott belőle. Ahogy mifelénk mondani szokták, „éhen halni sok, megélni belőle kevés”. Csak összehasonlításképp, hogy az AMC milyen szinten volt kicsi és a három nagy mennyire volt nagy az USÁ-ban: A Ford Mustang ugyanebben az időszakban 317 404 + 299 824 + 191 239 = 808 467 eladást produkált.

1968-as, első generációs AMC Javelin alapmodell - azért az extralistán pipázgatott még ezt-azt, aki anno megrendelte. (Kép: Wikipédia)

1969-es, szintén első generációs AMC Javelin SST. Jól látható a hátsó szekció, amire nehéz megfelelő jelzőt találni. Ez a szögletesebb első generáció nekem sokkal jobban tetszik, mint a második. (Kép: Wikipédia)

1971

1971-ben mutatják be a Javelin második generációját, melyet végül 1974-ig gyártanak. Hosszas nyomozás és képek összehasonlítgatása után én ki merem jelenteni, hogy amit a Matchbox megmintázott, az ez az évjárat volt. Visszakanyarodva az elnevezési katyvaszhoz: A Javelin három felszereltségi szinttel készült. Az alapmodellt egyszerűen csak Javelinnek hívták, efelett állt a Javelin SST és a csúcson az AMX. Tehát a Matchboxot úgy kellene hívni, mint ahogy az a címben is olvasható: AMC Javelin AMX 1971!

Az alább elterülő, évjáratpontos katalógusban minden műszaki paraméter megtalálható, köztük a teljesítményadatok is, ami nem volt magától értetődő akkoriban, és felszereltségi szintekre vonatkozóak is, úgyhogy ezek citálásától most eltekintenék. Vannak érdekes dolgok az extralistán, például az „Export Tool kit” fúrja az oldalam, hogy pontosan mi lehetett!





Nem jó, de szép

Vannak Matchboxok, amelyeket annak ellenére szeretek, hogy nem sikerültek jól. Akkor voltam gyerek, amikor ezek szerepeltek a Matchbox kínálatában és ettől már kaptak egy klasszikus státuszt – minden hibájuk ellenére. Arról már nem is beszélve, hogy akkoriban fogalmunk sem volt, hogy hogyan nézhetnek ki az eredeti járművek amiket mintáznak. Az AMC Javelin AMX is ilyen. Ugyan közel nem olyan elnagyolt, mint a BMW 3.0 CSL, ugyanakkor nem tartom egy az arányokat és részleteket jól visszaadó öntvénynek.

A kólásüveg forma jellegzetes ívei nem jelennek meg olyan hangsúlyosan ahol és ahogy kéne, a légbeömlő az motorháztetőn egy vicc és talán-talán úgy általában az autó arányaival is van baj. De ennek ellenére szeretem!

Az 1-75 sorozatban a 1972 és 1977 közt szerepel mint MB-09. A legelső változat szakasztott úgy néz ki, mint az amit ebben a postban láthattok, de annak a légbeömlője krómozott. 1973-1975 közt váltja az a verzió, ami e bejegyzés sztárja. Mindkét változat a tudományos nevén „5 spoke square” – kb. ötküllős négyzet(mintás) – kerekeken gördül. 1976-1977-ben egy sötétebb metálzöld kivitel váltja, aminek már „5 arch” – ötboltíves – kerekei vannak. Mindhárom verziónak nyithatóak az ajtajai.

Itt most tudatosan megállnék, mert 1976 és 1981 közt van az AMC Javelin AMX-nek utóélete a Twin Pack-ekben, aminek majd a közeljövőben egy külön postot szánok.

Ez a modell adja az alapját a – megint csak hibásan – AMX Pro-Stocker-nek nevezett Matchboxnak, amivel már korábban behatóbban is foglalkoztunk és amúgy egyike a Magyarországon hivatalosan gyártott Matchboxoknak is. Itt érdemes elkezdeni a visszakattintgatást a története és változatai ügyében.

Csak említésképpen: Az AMC Javelin mint SuperKings is megjelenik a Matchbox kínálatában (K-54). 2024-ben a Moving Parts sorozatban megjelent az 1970-es, tehát az első generáció utolsó évéből való Javelin, illetve idén ugyanez az öntvény a Collectors (sic!) Series-ben is. Nem esküszöm meg rá, de míg a Moving Parts-nak nyitható a motorházteteje, az utóbbinak úgy hiszem nem.

Nos, mint az előbb utaltam rá, a történetnek hamarosan folytatása következik!

A hűtőrács osztottsága miatt gondolom azt, hogy ez a második generációs Javelinből az első, 1971-es verzió. A Matchbox 1972-ben debütál, ami alátámasztja ezt.

A hatalmas légszipoltyú az elején egy vicc! Ha 1972-es kiadású lenne, akkor krómozva lenne ez az alkatrész.

Ezeknek a kerekeknek "5 spoke square" a tudományos neve. Az első négy évben, 1972-1975 közt kapott ilyeneket.

Minden az 1-75 szériában megjelent változatának nyithatóak az ajtajai. #regenmindenjobbvolt

A beltér elnagyolt, de ennek ellenére a kormány küllős - igaz olyan, mintha egy Ford T Modellből jött volna.

Igen, ez az a korszak, amikor minden Matchboxnak volt vonóhorga.

A műszerfal közös alkatrész-e a légbeömlővel. Sőt a kormánykerék is! Ez azért biztos, mert az első változatokon ez az összes részlet is mind krómozott.

Szép, de nem jó.

A jenkik imádják ezt a színt. Rengeteg kortárs autón megjelent akkoriban.

Mögöttem a dobozom.

Type D Superfast doboz, a barn find dobozkollekcióból.

Még jó, hogy van nekünk tudományos értekezésünk a Matchbox dobozok piktogramjairól, különben csak találgathatnánk, hogy mit jelent a felborult lakókocsi és a behavazott vasaló!

Ha valaki elkezdené ezeket a grafikákat nyomatként árulni, ingem-gatyám rájuk költeném - meg a keretekre!