A közelmúltban kezdtünk el foglalkozni a második generációs Ford Escorttal, melynek Matchbox feldolgozására gyerekkoromban nagyon vágytam. 2023-ban a Hot Wheels is megmintázta a modellt egy érdekes és a valóságban is létező, ritka kivitel feldolgozásával.
Series X
A Bohams aukciósház még 2014 áprilisában árverezett el egy 1978-as, eredetileg a Ford európai sajtóflottájában szolgáló, balkormányos, Series X kiegészítőkkel felszerelt RS2000-est. Akkor 52 900 fontért kelt el, ami a mostani árfolyamon számolva kb. 25 és fél millió forint. A fehér autó annyira hasonlít jelen post tárgyára és annyira szép fotók készültek róla, hogy nem állom meg, hogy ne használjam fel őket. További, külső-belső részleteket is megmutató képekért kattintsatok a fenti linkre, állítom érdemes!
Nahát!
Úgy tűnik, hogy a „racsingeszkort” átok üldöz engem! A Hot Wheels RS2000 Escortját is utólérte a „hotvílszesítés”. Ami a karosszériát illeti, arról tisztáztuk, hogy a „Zakspeed stílusú” szélesítésekkel is utcai autó volt. A Hot Wheels azonban a kiegészítőkön túl egy rajtszám nélküli, versenyfestés-előkészítéssel is ellátta, amit én hangulatosnak találok. A felemás kerékszett nekem annyira nem tetszik – na ezt hívom én „meghotvílszezésnek” –, az eredeti négyküllős 13 hüvelykes kerekeire emlékeztető, bár ötküllős hátsókkal nekem jobban tetszene. Ugyanakkor a sötétszürke színezésük nagyon tetszik. Ugyanezen beavatkozás mentén az ikerfényszórók közül kikerültek a belsők és légbeömlők lettek belőlük – a csomagoláson a grafikán jobban látszik mint a kisautón. Szerencsére ez alig látszik az öntvényen és nekem ez pont így van jól. A hátsó oldalablakokon is van három-három kör alakú valami, amit én szellőzőnyílásoknak gondolok, de ezek sem feltűnőek. Viszont a hátulján a világítótestek festékes kiemelést kaptak és rendszámot, amik nagyon jól mutatnak!
Amit ebben a postban láthattok a premierváltozat. Még 2023-ban további két-, 2024-ben pedig 1+1 változat követi a mainline-ban. A 2023-asok teljesen más, de szintén versenyfestés előkészítést kaptak. Nem csúnyák, de az itt látható verziót találom a legszebbnek, bár a piros szorosan a nyomában van. 2024-ben végre megszületik az utcai változat, hozzá négy, ötküllős kerékkel, de olyan ronda neonzöldben, hogy inkább köszöntem, de nem kértem. 2024-ben Spectraflame zöld, Super Treasure Hunt változata is készült – ez lenne az a bizonyos, előbb említett „+1” –, ami mesés és a másodlagos piacon az ára messze túl van azon, amit az én pénztárcám elvisel.
Az öntvényről megkockáztatom hogy hibátlan! Nagyon pontosan és részletesen hozza a Series X csomaggal vadított Escort RS2000 megjelenését.
Mikor
e sorokat írom 2025 májusában, a fenti változatai ismertek. Bízom
benne, hogy a Hot Wheels még nem nyugdíjazta az öntvényt – van
még benne bőven kraft – és látunk majd tőlük egy utcai
megjelenésű változatot, vonzó színben.
1 megjegyzés:
Most dobta piacra a Majorette is.
Megjegyzés küldése