Oldalak

2024/08/07

Matchbox MB-60 Holden Pick-Up UPDATE

Szinte napra pontosan egy hónapja írtunk a bővebben a Holden Pickup-ról és máris előhozakodom a következő verzióval. Jó okom van a forszírozott tempóra, de nem árulom el, hogy mirt!

Ez a mostani közvetlen folytatása a premierváltozatról szóló bejegyzésnek, amiben behatóan foglalkoztunk az eredeti autó történetével is és amiről feltételezem, hogy olvastátok.

Amit ebben a postban láthattok, az 1977 és 1980 közt volt MB-60 az 1-75 sorban úgy, hogy az Egyesült Államokban 1980-ban egy nagyon szép, metálkék verziója, sárga motorokkal a platón és „Paris-Dakar Rally 81 Paris Match” matricával az orrán viselte ezt a sorszámot. Ez utóbbi meglehetősen ritka, én még csak fotón láttam.

Ez a konkrét példány abból a szempontból rossz, hogy természetesen nem felemás színű, hanem sárga motorokat kellene, hogy cipeljen. Hozzám rakomány nélkül érkezett, az is csoda, hogy sikerült legalább ilyen módon pótolni a kis mocikat. Ezennel újabb rajtszámot könyvelhetünk be a gyűjteménybe, a hatost! Tehát eddig 5, 6, 8, 10, 11, 12 rajtszámúakat láthattatok e lapokon.

Egyszerre készült a háttérben álló burgundivörös verzióval. Nem rossz pirosban sem!

Vele is játszottak.

Sárga motorok kellene, hogy legyenek rajta. Nagyon nehéz és/vagy költséges az ilyesmit pótolni, még a 3D nyomtatás korában is.

Pont azok az erényei és gyengeségei, mint...

...a másik verziónak, lévén csak a színében tér el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése