Oldalak

2023/12/13

Matchbox MB-71 GMC Wrecker - UPDATE

Bevallom, még engem is meg tudnak lepni az első kiadású Matchbox GMC Wrecker különféle verziói. Első körben egy fém alvázas kivitellel társult a gyerekkori darabom, majd később még kettő változattal gyarapítottam a gyűjteményemet. Aztán sokáig úgy voltam vele, hogy nem érhet meglepetés, le van tudva a kínálat, koncentrálhatok arra az egyre amire még fáj a fogam. Na, nem is tévedhettem nagyobbat.

A dolog úgy indult, hogy a nagy nemzetközi piactér átfésülése közben feltűnt egy újabb, telefonszám nélküli változat. Ennek érdekessége, hogy a dekorációból lemaradt egy munkafolyamat tampózás során, így nincs rajta sem az oldalain, sem a motorháztetején a narancssárga csík. Erre kihegyezve újra átfésültem a kínálatot, majd a számomra legjobb ár/érték arányúra le is csaptam. Volt nagy öröm, mikor megérkezett, de ez csak addig tartott, míg ki nem bontottam a csomagolást, amiben érkezett. Egyből feltűnt, hogy amit kaptam azon bizony van telefonszám és persze narancssárga dekoráció is. Jelezve lett az eladónak, aki elnézést kért. Az történt, hogy felcserélte a csomagokat, az enyémet más kapta meg és fordítva. Korrekt volt, visszafizette és amit kaptam megtarthattam. Ez a véletlen csere viszont egy újabb változatot hozott, még pedig a gyártási helyét illetően. Így lett meg az alap verzióból mind a három "Made in" feliratú, pontosabban: Macau, Thailand és China.

A bánkódásból már csak annyi maradt ezáltal, hogy a csupa piros festésűből utána egy kevésbé szépet sikerült beszereznem, mint amilyen eredetileg lett volna, de ezzel azért együtt tudok élni. Ezt látjátok ebben a postban.

Furán hat a vastag piros csík a motorháztetőn

Oldalt kevésbé feltűnő a különbség

Jelenleg így áll az alapváltozatból a flottám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése