Oldalak

2023/11/05

Matchbox MB-29 Fire Pumper Truck

Nagyon ritka, hogy filler állapotú kisautókat mutatunk e lapokon, hiszen ha birtokunkba is kerül ilyen, akkor is leginkább mint felújítások alanya-, vagy donoraként teszi ezt. Mai postunk főszereplője két okból került mégis reflektorfénybe. Nos, egyrészt mert nyilvánvalóan nincs belőle jobb. A másrészt meg kiderül alább.

Nem France
A több forrás is American La France tűzoltóautóként azonosítja az MB-29 eredetijét, de a helyzet az, hogy ez tévedés. A valóságban ez fantáziajármű. A tervezői számos amerikai tűzoltószerből gyúrták össze és használták fel azok jellemző részleteit. Igen, hasonlít az 1960-as és 1970-es években használatos Le France modellekre, de pont ennyire a középnyugat kisvárosaiban akkoriban gyakori, Maxim Motors termékekre is.

Négy éves mandátum
1966-ban debütál az 1-75 sorban és csak 1969-ig regnál gombkerékkel, mint MB-29. Ennek ellenére igen gyakori Matchbox. Több tematikus pakkban is szerepelt. Színváltozatai nincsenek, de rejtett verzió igen.

Kétféle alvázzal is készült. Az elsőn megtalálható a műanyag vonóhorgot pozicionáló két kis fém kidudurodás. Mivel ilyet végül soha nem kapott, ezt eltüntették róla. Érdekesnek tartom, hogy ezért változtattak az öntvényen, hiszen semmiféle funkcióbéli előnyt vagy hátrányt nem jelentett az ottléte.

Karosszériából is kétféle létezik. Ahol az én példányomon a „Denver” matrica található, a két „dekorléc” közti területet a késői példányokon lekerekített sarkú kidudorodó formájúra változtatták. Ennek nyilván az lehetett az oka, hogy így könnyebb volt elhelyezni oda a matricát. Szerintem már sejtitek a slusszpoént: pont ez a változat az, ami nem elvesztette, hanem eleve már gyárilag sem kapott matricát.

1970-ben ötküllős Superfast kerekeket kap, majd kikerül az 1-75 sorozatból. 1981-ben két évre ismét előveszik, hogy egy speciális kiadásban szerepeljen némileg átalakítva, de ez már egy másik történet lesz. Pont ezért született bejegyzés erről a rettentően lepusztított példányról, hogy majd annál meg tudjam mutatni, hogy mi szolgáltatta az alapját.

Nagyon szomorú látvány. A lökhárítóján a harang megvan, de a másik oldalról letörték az ott lévő akszesszoárt amiről soha nem tudtam eldönteni, hogy tömlőcsatlakozó akart lenni, vagy reflektor. Igen masszív darab, megszenvedhetett vele az elkövető. A bejegyzés végén mutatnom kell egy képet az eredeti állapotáról!

A fentivel szemben a festék lekoptatásnak, szélvédő berepesztésnek és a megkülönböztető fényjelző legyalulásának nincs különösebb sportértéke.

A "Denver" felirat alatti részt megváltoztatták a késői modelleken. A műanyag alkatrész elpusztítása félbemaradt, de a két tömlődob, meg a két létra azért lekerült.

Így lefeszegetve nehéz azonosítani, de az ott fent feltekert tűzoltótömlő.

Ilyen állapotból sikerült szegényt legyalázni. (Kép: eBay)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése