Oldalak

2023/10/13

Macro Machines Smash-Ups Porsche 959

Macro Machines Autoscontro / Smash-Ups Porsche 959 címszóval írtam már erről a kisautóról korábban, amiről elmondhatom, hogy még idén is ott volt abban a játékboltban. Őszintén szólva nem is csodálkozom, hiszen az ár/érték aránya nem túl csábító.

A téma újbóli felmelegítésének az ad okot, hogy közben egy baráti felajánlás révén lett egy ilyen példányom, igaz nem Autoscontro feliratos csomagolásban. Bontatlan csomagolása ellenére az élet azért megviselte, természetesen már nem működött, nyomorgatott volt a blistere, utóbbi belülről is koszos volt - a hang könnyebb kijutása érdekében lyukakat vágtak rá, illetve a kartonra is került két nyílás. Kibontottam, szétszedtem, szörnyülködtem, takarítottam, elemet cseréltem, összeraktam, teszteltem, majd fotóztam és videóztam. Nos, nagyon nem bántam meg, hogy anno nem vettem meg, kézközelből is megtapasztalva milyen, nehezen tudom szépen megfogalmazni róla a véleményemet. Gyakorlatilag csak negatívum jut róla eszembe, a létezését ebben a formában nem igazán tartom indokoltnak. Az elképzelés nem volt rossz, a kivitelezés már annál inkább. Láttunk már korábban is olyat, hogy a funkció érdekében feláldoznak az esztétikum oltárán, de itt nem volt mit feláldozni. A hatalmas lökhárító ami indítja a hanghatást még jóindulattal elfogatható, de miért kellett a fenekére megcsinálni a fogadó nyílását? Jó, még ha túllépünk azon, hogy nem szép az összhatás, de biztosan frankó töréshangot ad ütközéskor. Nos, nem. Egyfajta üvegtörés, ami maximum három hallásig nem vált át zavaró hanghatássá. Próbálok belebújni a gyerekkori bőrömbe, hogy hogyan látnám azzal a szemmel, de úgy érzem igaz lett volna a minden csoda három napig tart mondás.

Diszkréten elhelyezett ütköző
Bumfordisága ellenére azért igyekeztek részletgazdaggá tenni
Nem a diszkrét megoldásokról híres
Egy darab vaskos műanyag a karosszéria, ami szerencsére csavaros rögzítésű, hogy elemet lehessen cserélni
Kívül-belül koszos volt már
Macro Machines Smash-Ups Porsche 959
A csomagolás hátulja
 
Saját videó - vagyis borzasztóan amatőr - a tudásáról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése