Oldalak

2023/05/31

Majorette No. 240 Chevy Impala Police

A Majorette eleve nagyon sokáig gyártotta a Chevrolet Impala rendőrautókat – mint ahogy azt már egy korábbi postban alaposan körüljártuk – de mind közül azzal a festéssel a legtovább, amit ebben a bejegyzésben láthattok.

Az előbbi linken olvashatóakat afféle – a típusismertetőt is tartalmazó – előzményként felfogva ez alkalommal csak ezzel a verzióval foglalkoznék. Nekem az összes közül ez a kedvencem, mert nagy vonalakban New York rendőrségének egy régebben használt, de szerintem mind közül a legszebb festését idézi fel.

A festése erre a régebbi NYPD sémára emlékeztet. Ez amúgy egy Chevy Caprice. Nem veszek rá mérget, de úgy tűnik, hogy a szögletes Impalát nem használta New York rendőrsége. (Kép: Flickr)

1999-ben debütál, pont olyan „nyolcpöttyös” kerekekkel mint a fenti postban is szereplő taxi változat. 2001-ben váltja egy ötágú csillagot mintázó kerekű verzió, ami egészen 2009-ig marad a 200-as sorozatban. 2010-ben debütál az a nagyobb kerekű verzió, amit ebben a postban láthattok. Egyúttal ez az öntvény hattyúdala is. Tehát az öntvény teljes, 24 éves „pályafutása” során, 11 évig ezzel a festéssel készült.

Az alváz bizony fém. #regenmindenjobbvolt

Ezzel a kerékkel csak 2010-ben, a festés és az öntvény utolsó évében készült.

Bár ez a leggyakoribb, ez a kedvenc verzióm belőle, mert a fentebb látható NYPD festésre emlékeztet.

És igen, nyithatóak az ajtajai. #regenmindenjobbvolt

A beltér elnagyolt, de azért a kormánya nem pizza. #regenminden... de tudjátok úgy is.

Masszív és még jól is rugózik - a kisebb kerekű verziók még jobban. Merthogy #regen... bla-bla-bla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése