Oldalak

2022/05/16

Matchbox M6400 10 Pack '62 Volkswagen Beetle

Olvastam egyszer egy kutatásról – biztos a Brit Tudósok voltak az elkövetők –, hogy a Volkswagen Bogár az az autó, amit még azok is 100%-os biztonsággal ismernek fel, akiknek a világon semmi közük az autókhoz. Ezért azt gondolom, hogy a típusismertető teljesen felesleges – már csak azért is, mert az évek során elképesztően sok Bogarat megmutattunk már rengeteg gyártótól.

Ami ezt a konkrét öntvényt illeti, 1999 óta készült 2013-ig ebben a formájában. Addig minden évben 2-3 változatban is megjelent az 1-75 szériában, speciális kiadásokban és különböző pakkokban. 2018-ig pihent, amikor is újra elővették. A beltér változott a könnyebb összerakás érdekében, de ezt csak szétszerelés után lehet érzékelni. A változatoknak tehát se szeri, se száma, de nem baj, ez a modell örökzöld, megunhatatlan, mi is mutattunk már belőle legalább egy, kettő, három verziót.

Ez a citromsárga bogárka egy M6400 jelű, 10-es csomagból való. A különböző források hol 2007-re, hol 2008-ra datálják. Az biztos hogy én 2008-ban vásároltam meg Sanghajban, amikor olyan munkám volt, hogy három útlevelet töltöttem meg pecsétekkel és vízumokkal cirka 10 év alatt. Kedves sztori van hozzá, egy akkora gyermekholmikra szakosodott áruház mint a mi Corvinunk legfelsőbb emeletén lévő játékosztályt raboltam le Matchboxokért. A nagyon kedves, de idegen nyelven nem beszélő eladó lánykák kerítettek nekem egy szintén nagyon kedves hölgyet, aki beszélt angolul és megértette, hogy azt kérdezem – a pantomimom nem ment át – hogy esetleg van-e még a raktárban Matchbox, mert átnézném a kartonokat. Ki is hozták mind a hármat én leültem a padlóra, teleraktam két bevásárlókosarat, szépen mindent visszacsomagoltam és nagyon megköszöntem mindenkinek. Közben a fél áruház jött nézni, hogy a nagy fehér hittérítő mit művel, de végtelenül aranyosak voltak – mindenki fiatal és nőnemű – én kedvesen mosolyogtam rájuk, ők vissza és a végén nem hagytam kuplerájt, de ott hagytam egy szabad szemmel is jól látható összeget.

Ebben a citromsárga színben és részletes első lámpákkal csak ebben a 10-es pakkban szerepelt, de ez még akkor volt, amikor az volt a bevett szokás, hogy a 3-as, 5-ös, 10-es csomagokban jellemzően exkluzív kivitelek voltak.

Nem is gondoltam, hogy ez ilyen régi öntvény, először 1999-ben használták. A fényszórók részletes festést kaptak, tud es lenni csak egy ezüst színű folt is.

2018-ban változtatnak a beltéren, de csak azért hogy könnyebb legyen összeszerelni - kívülről nem látszik az eltérés.

A változatoknak se szeri, se száma, de a Bogár megúnhatatlan és örök, szóval egyáltalán nem bánom.

"S9X2012", azaz "sixt12". Ejtsd: sziksztitú!

Ilyen az M6400-as 10-es csomag amikor még bontatlan. Ebben a színben csak itt fordult elő.

Az én példányom Sanghajból való, ezért van a kínai forgalmazó matricája a hátoldalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése