Oldalak

2022/03/09

Hot Wheels Tesla Cybertruck

Amikor először találkoztam a Hot Wheels Cybertruck értelmezésével, valami olyasmi fordult meg a fejemben, hogy „na, ebből se lesz tengernyi változat”. Közben ez már a harmadik. De hát ez van, a Hello Kitty Darth Vader óta én már semmin sem csodálkozom.

Vellanytank
Megfogadtam, hogy én Tesla ügyekben nem nyilatkozom se pró, se kontra addig, míg nem vezettem legalább egyet. Cybertruckot meg állati nehéz lenne vezetni, mert ha minden jól megy, 2023-ban lesz belőle kereskedelmi forgalomban kapható termék. Éppen ezért outsource-oltam a bemutató feladatát a Totalcarnak, a 2019-es bemutatóról készült anyaggal, benne Karotta videójával.

Tesla Cybertruck - szerintem ez amúgy nem valódi fotó, hanem render. (kép: Tesla sajtófotó)

A harmadik
A Mattel eredetileg 2020-ban szándékozta piacra dobni a Cybertruckot a mainline-ban, ami tökéletes időzítés lett volna a Tesla 2019 novemberi bemutatóját övező hypehoz. Eredetileg nyitott platósra tervezték, amin a Cybertruckkal egy időben bemutatott Cyberquad parkolt volna. Ennek több értelme is lett volna, mert az elektromos négykerekű kültelki közlekedési eszköz, az előbbivel rendelhető extraként lett bejelentve és annak platójára állítva (is?) tölthető. Mivel Cybertruck sincs még, így Cyberquad sem.

Tesla Cyberquad. Én nem értek hozzá, de azt mondják hogy ez egy Yamaha Raptor új műanyagokkal, az elektromos hajtáslánc meg a Zero Motorcycles nevű cégtől jön, szóval Elon és csapata nem sokat ízzadt a tervezőasztal felett - már ha igaz mindez. (Kép: Wikipédia)

Nos, a fentiekhez képest a fedett platós Cybertruck 2021-ben debütál. Abban az évben két kerékváltozattal is napvilágot lát, némi festésbeli eltérés is van köztük – igen, a híresztelésekkel és az első felületes megtekintés okozta látványélmény feldolgozása sugallta benyomással szemben ezen van festés. Viszont mind közül ennek van a legvagányabb kereke és talán-talán ez hasonlít a legjobban a bemutatott járművön lévőhöz, bár a 2021-esek közül az egyik is erős versenyben van.

Hogy milyen? Nos, egy a gyakorlatban még nem létező járműhöz viszonyítani nehéz, a bemutatott – nevezzük így – prototípust hozza, valamiféle beltere is van, szóval én úgy gondolom nem rossz ez, sőt. Én igényelném a nyitott platós verziót is, lehetőleg Cyberquad nélkül.

A képen némi festést rejtettünk el. Az a dekorcsíknak tűnő vékonyka izé, a LED-es világítótest és bizony festékből van. Észrevette valaki? Én sem magamtól.

Van valamicske beltér, de annyira sötét a szélvédő, hogy zseblámpával belevilágítva derül ki, hogy létezik. Nem hibaként mondom, az eredeti is gengszterre van sötétítve, ez így autetntikus.

Vicces, de ez a 2022-es kiadás már a harmadik verzió a Hot Wheelsből. A legvagányabb kerekek ezen vannak.

Ezen a képen további festéket rejtettünk el, de ezt könnyebb meglelni, mert piros.

Hot Wheels Tesla Cybertruck 2022, NRFB.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése