Oldalak

2022/01/05

Matchbox MB-25 Bedford Petrol Tanker

Gyerekként valamiért sohasem szerettem az apró teherautókat. Túl kicsik voltak a személyautó Matchboxaimhoz képest. Kilógtak, vagy inkább „kikicsnylettek” – ha lenne ilyen szó – a kedvenc játszós szőnyegem forgalmából. Felnőtt gyűjtőként már más a véleményem.

Egy kezemen meg tudom számolni, hogy gyerekként hány Regular Wheel Matchboxom volt – konkrétan azt hiszem egy, a már hozzám is használtként került MB-12 Land Rover Safari. Úgyhogy sok kötődésem nincs az RW-khez. Tulajdonképpen utólag fedezem fel őket már felnőttként – nem csoda, a gyártásuk befejezése után születtem. Azt hiszem pont ezért találom érdekesnek felfedezni őket.

26 év nem semmiség!
Ha a szocialista (haszon)gépjárművek kapcsán valaki azon találna gúnyolódni, hogy a végtelenségig gyártották az elavultnak számító konstrukciókat, akkor bátran az orruk alá lehet dörgölni a Bedford TK sorozatot, melyet 1960 és 1986 közt gyártottak. Sőt, még kicsit tovább is, mert 1988 és 1992 a brit hadsereg kedvéért rádobtak még négy évet, szóval az a 26 év az inkább 30. A TK sorozat nagyjából mindenféle kivitelben készült, amit el tudunk képzelni. Platós, billencs, lószállító, cseresznyeszedő tűzoltó, különféle katonai kivitelek, nyergesvontató és a többi. Pont mint egy IFA. (Gonosz vigyor.) A legnagyobb konkurensekhez hasonlóan nem csak a saját Bedford motorokkal szerelik, hanem Leyland és Perkins, sornégyes és sorhatos dízelekkel is. Típusismertető gyanánt egy 1973-as, a teljes Bedford haszongépjármű palettát bemutató reklámfilmmel tudok szolgálni.

 


A teljes palettát bemutató Bedford reklámfilm 1973-ból.

Három év, három változat
Az MB-25 Petrol Tanker három éven át regnál, 1965 és 1967 közt. Kezdetben vala a szürke kerekű verzió British Petrol matricával, sárga fülkével, fehér tartállyal és zöld alvázzal. A következő, leggyakoribb verzió ugyanez, csak már fekete kerekekkel, ezt követi a kék-fehér, Aral verzió. Mind közül a legritkább az első variáns. Érdekes, hogy az alvázon nincs nevesítve, csak a szépen kidolgozott fülkén olvasható Bedford felirat. Apropó fülke! Ez előredönthető, ahogy a vele egy tengelyen lévő belső tér (kormánykerék+rökámié), hogy előbukkanjon a sorhatos erőmű. Menő részlet, nekem nagyon tetszik. A tartályon felül ott vannak a betöltő nyílások, de a leeresztés akszesszoárjait már nem alakították ki, amiért kár.

Az eleje, nagyon szép részletes, a hátuljához érve azonban elfogyhatott a tervezői ihlet.

Bal oldalon zárható doboz,...

...a vezető oldalán pedig az üzemanyagtartály. Igen, jobbkormányos.

A háromból két verziót birtoklok. A szürke kerekű a premiermodell és a legritkább mind közül. Sajnos csak filler állapotú, de igazából ennek is örülök, hogy van.

A fülke előre dönthető, mint ahogy a beltér is.

Sorhatos dízel. Sajnos a szürke kerekűből a belteret is kiszerelte az előző tulaj, nem csak a matricákat távolította el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése