Oldalak

2019/06/06

Matchbox MB-32 Flatbed King

Emlékeztek még a Matchbox Car Transporter nevű autószállítójára, ami Hiway Hauler néven is futott? Hiánypótló darab volt annak idején, nekem is lett belőle és hiába mutat jól, elég nagy kompromisszumokkal tölti csak be a feladatát. 2009-ben vonták ki a forgalomból, így uszkve 9 éve nem volt hasonló autója a Matchboxnak.

Tavaly, vagyis 2018-ban jelent meg újra a kínálatban hasonló kialakítású teherautó. Az előzetes képek nagyon biztatónak látszott, így vártam a tényleges megjelenését/beszerezhetőségét. Rögtön látszott, hogy nagyobb platóval rendelkezik, mint a már említett autószállító. Nem meglepő módon most sem fordultak licenc után, így a fantáziájukra bízta a gyártó az elkészítését. Részemről ezzel jelen esetben nincsen semmi baj, a forma - aminél szakítottak a korábbi stílusjegyekkel -  és részletezése teljesen korrekt, egyedül talán csak a hűtőrács lehetne kicsit visszafogottabb. A fölös anyagból pedig jutott volna visszapillantókra. Az alváz és a plató hasonlóan részletes, mint a fülke, vagyis aminek kell az ott van, de semmi extrát ne várjunk el tőle. Ami nagyon nem tetszik benne, hogy a csúsztatható résznek meg van az első kerete villogókkal, csörlő is, de azok az alváz része, nem úgy, mint az elődnél. A modell lényege viszont a játszhatóság, főként annak kell jól szuperálnia.

A lényegét tekintve ezúttal tényleg egy használható játékszert kapunk. Persze kicsinek kicsi, de ennél többet nem várhatunk a normál sorozatban - nagyobban ott van az RW sorozat Durastarja. A szállító rész ezúttal csúszkaként működik, ami a vége felé szögbe mozdul, hogy talajt fogjon és fel lehessen rá állni a szállítandó járművel. A szög teljesen megfelelő, ezt a részét jól eltalálták. Kicsit aggasztó, hogy első megmozdítására a kezembe maradt, vagyis a kelleténél könnyebben lejár a helyéről. Nem tudom, hogy tartós használat mellett hogyan fogja bírni. Használat, mert ez már szerintem teljesen használható.A fülkéig tolva a platót persze nem sok olyan Matchbox van ami ráfér - például ez biztosan -, de viszonylag sokáig hátrahúzva is stabilan marad és úgy is a középpont a hátsó tengely fölé esik. A tapasztalatok alapján a király jelző talán kicsit túlzás a nevében, de ezúttal végre egy használható autószállítót kaptunk.

Átlagos teherautó forma
Részletekben nincs hiány, de eléggé dominál az a hűtőrács
A plató első kerete a fülke része
Ennyire hátra húzva is még a tengely felett van a középpont
Így billen hátra a plató
Jól tartanak a lecsúszás gátlók
Aránytalan, de ennél többet nem lehet elvárni
Akadnak hátsó lámpák is
Első megmozdításra a kezemben maradt a plató
Matchbox MB-32 Flatbed King

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése