Oldalak

2016/02/22

Matchboxon kívüliek: Majorette Mercedes-Benz Zetros Firetruck

A magyar mentő- és  rendőrautó után már csak a tűzoltóság részére készült példányt nem mutattam a Majorette ez irányú sorozatából.

Zetros
Mi is az a Zetros? Ha nagyon egyszerűen akarnám jellemezni, akkor azt írnám, hogy olyan, mint az Unimog, csak nagyobb. Na jó, azért annyira nem sokoldalú, de a Mercedes mostoha terepre szánt teherautóját is számos feladatra fel lehet készíteni. Két és három tengelyes kivitelben készül, 18-27 tonnás össztömeggel,  amit egy hathengeres, 7,2 literes motor mozgat 327 lóerővel, és 1300 Nm-es nyomatékkal. A motort nem a fülke alá tervezték, ami így teljesen sík padlót kapott, nem mellesleg a zajkomfort is sokkal jobb lett. A hajtás mindkét kivitelnél összkerekes, minden tengely külön differenciálzárat kapott. A felépítményre szinte csak a képzelet szab határt, lehet belőle lakóautó, platós, dobozos, tűzoltó, de akár nyerges vontatót is készíthetünk belőle. Szinte bárhova eljuthatunk vele, hiszen az úttalan utakra tervezték.

Pirosban
A Majorette nagyon jól átvitte az autó jellemvonásait a saját modelljére, szépen kidolgozták a fém fülkét, amiről szerencsére a légszűrő sem hiányzik. A műanyag felépítmény sem teljesen légből kapott, az igaziak is hasonló elrendezésben készülnek. Gyakorlatilag egy hatalmas téglahasábot cipel a hátán, a tetején egy fecskendővel. Persze azért akadnak itt is részletek rolós ajtók és létrák képében. Az alváz is hasonlóan részletes, mint a fülke, egyedüli rondaság rajta, a hátulján elhelyezett hatalmas aláfutás gátló rúd. A kerek szinten pofásak, remekül illenek a teherautó alá.

Kellően részletgazdag kisautó.

Könnyen beazonosítható a hovatartozása.
 Jól áll neki ez a kerékszett.
A tetejére kapott egy méretes fecskendőt.
Az a rúd rontja csak le az összképet.
Majorette Mercedes-Benz Zetros Firetruck

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése