Matchbox Memories: Matchboxon kívüliek: Majorette Subaru Impreza WRC

Subarukról már volt szó itt és itt. Sőt még a Welly második generációs Impreza kisautója is kapott egy posztot. Viszont az én verzióm, a második generációs, ~~faceliftelt~~ szebbített elejű, raliverzió még nem szerepelt a sorban. Itt az alkalom, hogy megvizsgáljuk közelebbről.

Ahogyan a pálya szélén láthatjuk

Nagy és légbőlkapott múlt

A Subaru az 1953-ban alapított Fuji Heavy Industries csoport hat cégének egyike. Közvetlen elődje az 1917-ben alapított Nakajima Aircraft Company, melynek tapasztalataiból kiindulva kezdett el később boxermotoros autókat gyártani. Máig az egyetlen személyautó-gyártó akinél alaphelyzetben összkerékhajtás van a legtöbb modelljében. Ők vezették be a folyamatosan változó elektronikusan vezérelt erőátviteli rendszert is (ECTV). A ralipályákon való megjelenésük a Legacy nevű modellel kezdődött, de ez a kocsi túl nagy volt ehhez a műfajhoz. Az első Impreza megjelenésével 1993-ban az Ezer tó ralin viszont egyenes út vezetett a sikerhez. A kocsi erős volt, rövid, dinamikus, összkerékhajtású. Ahhoz, hogy mindezeket még profibban adják elő az angol Prodrive készítette elő a kocsikat a versenyekre. A Subarukat olyan nagy nevek vitték sikerre mint Colin McRae, CarlosSainz, Richard Burns, Petter Solberg vagy a régebbi nagy nevek közül Ari Vatanen, illetve Juha Kankkunen. A kocsi alaphelyzetben 1,5-1,6-2,0-2,5 literes motorokkal készült, öt vagy hatsebességes váltóval esetleg automatával.

A második verzió második verziója

A békaszem lámpás [Angolszász nyelvterületeken "bug-eye", azaz "bogárszemű", a hazai szlengben viszont békalámpás. - Tommi] a második az Impreza evolúciós sorban a Metchy által is megmintázott csíklámpás után. Az emberibb változat [amit már "peanut-eye"-nak, lefordítva mogyorószeműnek, vagy "butterfly"-nak, lefordítva pillangónak hívnak, magyar nyelvterületen nincs külön beceneve - Tommi] megjelenése 2002-ben történt. A hólyag jellegű lámpák helyett – a vásárlói réteg nem titkolt elvárásainak megfelelően – jobban emészthető formát kaptak az első fényszórók. Hátul, a csomagtartó fedélen valami irtózatos méretű – és bizonyos esetekben (főleg a rali verziókon) több függőleges osztóval ellátott dobozszerkezetű - szpoiler szörny jelent meg, ami biztosan nagyon jó volt arra amire kitalálták, de nagyon bizarrul mutatott. Az autó nem is annyira a külsejével vagy a szép formájával, mint inkább a tudásával, de még inkább a boxermotorjának a messziről hallható és nagyon jellegzetes mélyről jövő dübörgésével hívja fel magára a figyelmet. (Mindig tudom, hogy mikor megy el otthonról vagy érkezik meg a néhány házzal arrébb lakó Subarus szomszédom, természetesen a dübörgésből. Pedig nem is nyomja neki még itt.) A legismertebb szín az a bizonyos kék (Blue Mica), amelyik annak idején egy angol cigarettagyár termékének a színe volt, a jellegzetes (annak idején) aranysárga felirattal. Ma már nem a füstölnivalót hirdeti, de az ismert alapszín megmaradt, csak a betűk árnyalata változott valamennyit. Meg egy kicsit a dekoráció is, hiszen az eredeti 555 felirat helyére [a dohányzás rossz, okés?], annak stílusára emlékeztetve került immár a Subaru kinagyított logója. Nagyon helyesen, hiszen így a márka a megszokott és talán hagyományosnak is mondható színhez kötve már messziről fölvillanva is azonnal egyértelművé válik az autókat és a ralisportot kevésbé ismerők (meg a gyengénhallók) számára is.

Ralira fogva

A szóban forgó módosított második generációs Impreza WRX alapverziója négyhengeres kétliteres 227 lóerős turbós boxermotorral rendelkezett. Ötsebességes ACT váltóval szerelték. És természetesen összkerékhajtással. Már gyárilag szinte kész versenyautót állítottak elő, amihez az egyes tuningcégek még csak hozzátettek, így létrehozva a tökéletes versenygépet. A lámpák megváltoztatásásán túl a korábbiakhoz képest más lett az első lökhárító, a motorházfedél (megnövelték a légbeömlő méretét, mely az intercoolerhez viszi a levegőt) és a szárny is. Ez utóbbi jelentősen megnövelte a leszorítóerőt. Javítottak a kaszni merevségén és a biztonságán is. A kocsi ára akkoriban harmincezer dollár volt.

Kicsiben is lehet markáns a gép

A kisautó is a jellemző subarus színben jelent meg, ez máris egy jó pont. Teljes és élethű ralidekoros tamponnyomása van, ez egy másik jó pont. Ritka az ilyen autentikus és jó minőségű festés, dekorálás. Más cégek maradnak a gagyinál, a Majo beleadott mindent az élethűség kedvéért. Sajnos mire hozzám került, már jó néhány „futamot megjárt” a gép, és ennek látszik a nyoma is erősen. Mindazonáltal még így is nagyon mutatós a kisautó. Arányos, jól fölismerhető. A légbeszívók, az első légterelő az oldalsó merevítőbordákkal, a kerékszélesítések és az ablaktörlők is a helyükön vannak. Még a tetőre szerelt extra légbeömlő is rákerült. A hátsó, brutális méretű szpoiler-szörnyet léptékhelyesen ábrázolni lehetetlenség ebben a léptékben. Igyekeztek, de vannak anyagjellemzők, amik egy határon túl nem engedik a vékonyítást. Ez mindenesetre szerintem egy elfogadható kompromisszum. Látva, hogy még a valóságban is erősen uralja a kocsit, kicsiben ez a hatás csak fokozódik. A felni kialakításán lehetne vitatkozni, de a szín elég jól közelít az eredetin megismerthez.

Beláthatjuk, hogy nem lehet belátni

Beltérrel nem sokat foglalkoztak. Talán jobb is, mert a raliautó belsejének jó kialakítása valószínűleg nem sikerült volna maradéktalanul, így viszont könnyen elképzelhetjük, hogy a sötét ablak mögött mi rejtőzhet(ne). Viszont ha már nem átlátszó az ablak, akkor lehetett volna valami ezüstösen csillogó színű, ami a raliautókon gyakrabban előfordul mint a fekete. De ez már talán túlzott igény lenne ebben a műfajban azt hiszem.

A lámpák tamponnyomására vonatkozó véleményemet már korábban megírtam. Ugyanazt érzem, mi több szemmel látható ennél az autónál is. Viszont az ablakra tamponozott (vagy akár mint a szélvédő tetején öntapadós matricából kialakított szponzormatricákat) versenyzőpáros neveket szívesen látnám, az nagyon ütős lett volna.

Összességében egy jól eltalált, részletezett, kivitelezett kisautó, remek dekorral. Hozza a ralipályák hangulatát és szinte hallom a boxer mély brummogó hangját, meg a váltáskor hallható dörrenéseket.