Oldalak

2013/10/28

Matchboxon kívüliek: Lledo Campbell-Railton Bluebird

Jó ideje tervezgettem ennek a posztnak a megírását. Pontosabban poszt sorozatnak, ugyanis jelen alanyunk egy ötrészes láncszem első darabja. Ami igazából egyelőre csak négy részes lesz, mivel az utolsó hiányzik, bár ez utóbbi kicsit ki is lóg a sorból. Ez nem más, mint a Lledo által elkészített Land Speed Recorders széria.

Új srác a grundon
A Lledo márka még nem szerepelt a blog hasábjain, így rögtönöznék egy kis típusismertetőt is.
A márkát 1982-ben alapította két angol úriember, Jack Odell és Burt Russel. Előbbi név ismerősen csenghet, hiszen a Matchbox márka egyik alapítója is ő volt. Egyben jelen márkánk tárgyának a névadója is, hiszen a Lledo visszafelé Odell. A cég profilját a 20-as 30-as évek autói határozzák meg. Valamivel nagyobbak is, mint 1:64, én inkább 1:43 közelinek érzem őket. Leginkább talán a Matchbox Models of Yesteryear szériájához lehet hasonlítani, bár ezek masszívabb darabok. Annak aki szereti ezeket az időket, bátran merem ajánlani. Még a hibátlan modellekért sem kell kifizetnünk egy félhavi fizetést.

Számunkra azonban nem ezek lesznek az érdekesek, ugyanis a Lledo megállapodott a Kellog's zabpehelygyártó angliai részlegével, hogy elkészítenek egy négydarabos szériát, ami a történelem leggyorsabb autóit mintázza meg. Ekkor 1993-at írtunk, így a széria ötödik tagjának eredetije is csak elméletben létezett. A széria négy tagja: jelen posztunk tárgya, az 1935-ös Bluebird, az 1947-es Railton Mobil Special, az 1965-ös Spirit of America és az 1983-as Thrust 2.
Az igazság az, hogy nem lehet őket egy méretarányba sorolni, valahol az 1:80 és az 1:100-as arány körül mozognak. Azt, hogy pontosan mit is kellett tenni azért, hogy valakinek a birtokába kerüljön ez a szett nem tudom, csak annyit, hogy nem külön-külön, hanem egy csomagban érkeztek. A díszdoboz mellé járt még egy brossúra is, ami tartalmazta az adott autó pár fontos adatát, mint például a sebesség és a rekord felállításának ideje. Később a cég megmintázta a minden rekordot megdöntő Thrust SSC-t is, így léteznek olyan csomagok amiben már ez is benne van.

Campbell-Railton Bluebird
Talán nem meglepő az, hogyha azt mondom, nem a Bluebird volt az első sebességi rekordot fölállító autó. Mire eljutottunk a megépüléséig számos rekordot följegyeztek már. Azonban az 1931-ben elkészült első Bluebird már átlépte a 400 km/h-t. A pilóta Malcom Campbell volt, és ahogy az az emberi természetnél megszokott, mindig kell valami, ami gyorsabb. Így nem sokkal később elindult a megépítése az új Bluebirdnek, ami áramvonalasabb és erősebb is volt elődjénél. Ehhez az erőforrást egy 36,7 literes(!) 2300 lóerős Rolls-Royce V12-es szolgáltatta, amit még megfejeltek egy kompresszorral is. Debütálása 1933 február 22 történt Daytonában, ahol mindjárt fel is állította az új rekordot 438 km/h-val. Campbell azonban nem volt elégedett,. Úgy vélte, hogy a kipörgő kerekek miatt a 80 km/h-t is veszít a végsebességből. Ezt ellensúlyozandó hátulra dupla kerekek kerültek, hogy az autó jobban le tudja adni teljesítményét és nyomatékát. Emellett lecsökkentették a tengelytávolságot és a pilóta ülése is alacsonyabbra került.

Bluebird a Daytona tengerparton.

1935-ben a Bluebird visszatért Daytonába, ahol 445,5 km/h-s sebességgel meg is döntötte korábbi rekordját. Azonban az autónak szüksége volt nagyobb térre, hogy megmutathassa igazi erejét, ezért még ez év szeptemberében indult Bonnevilleben. Itt aztán megtörtént a csoda, ugyanis a Bluebird lett az első szárazföldi jármű, ami átlépte a 300 mérföldes határt. A pontosság kedvéért a mért sebesség 301,129 mérföld volt óránként, ami 484 km/h-nak felel meg. Ezután Campbell be is fejezi pályafutását, mint szárazföldi sebességrekorder és átnyergel a vízi sebességrekordokra, melyet négy alkalommal dönt meg. Érdekessége, hogy a hajóját is Bluebirdnek hívják. Az autó tehát nyugdíjba vonul. Napjainkban az Alabama Motor Speedway Hall of Fame-ben van kiállítva Talladegában. Emellett van egy replika Angliában, a Lakeland Motor Museumban is Sir Malcolm Campbell tiszteletére.

A Lledo rekordere
Igazából nem egy túlbonyolított dolog amit kapunk. Bár nehéz is lenne ezen bármit is bonyolítani. Minden ott van a helyén, a festés jól visszaadja az eredetijét, és a logók is megvannak. A kerekek is szépen kidolgozottak. A beltér mondjuk kimerül egy ülésben, pedig egy kormány még belefért volna. Az alvázon is csak a leglényegesebb dolgok vannak. Egy promó autótól viszont szerintem ne várjunk többet, így jó ahogy van!

 Railton Bluebird by Lledo

Korhű a kék szín. A logók is  a helyükön

 Egy kormány elfért volna még

Az alvázon a lényeg. Se több, se kevesebb.

A komplett szett 1993-ból. (Forrás: eBay)

A kiegészített szett a Thrust SSC-vel. (Forrás: eBay)

A Kék madár napjainkban.

8 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Érdekes holmi ez! Többé-kevésbé ismerve az autókkal kapcsolatos gusztusodat, meglepett, hogy ilyesmin megakad a szemed - meg a pénztárcád -, de ezt az elismerés hangján mondom. Fogja ránk valaki, hogy nem eklektikus az ízlésünk... 8-)

alecwolf írta...

Jó kis szett ez, magam is vadászom a még hiányzó darabokra.
A Lledok méltatlanul hanyagolt kisautók.

Andrew0807 írta...

Magam sem gondoltam volna, hogy belefutok ebbe a pakkba, így nem is beszéltem róla :)

Tommi írta...

Én azóta tudtam róla, amióta Andrishoz került a pakk. ;-)

porsche írta...

Ritka tőled nem átalakítást olvasni ;-)
Grat hozzá, jó kis vas, várom már a többiről is a leírást.

somytomy írta...

Nem rossz darab.
Az eredetit beindítják még néha? Mert úgy érdekel, hogy mennyire disznó hangja lehet egy ilyennek.

Trolleybus írta...

Mikor Görögországban Korfun nyaraltunk ekkortájt, a helyi közértben, ahol kértem és kaptam a kedvenc tigrises Kellog's müzlimből egy megapakkot, mert ott olyan is volt (nálunk meg szánalmas 250 grammokkal szúrják ki a szemet vagyonokért!), rögtön feltűnt, hogy ezeket a rekorder autókat lehetett beszerezni az akkori nyeremény- vagy kupongyűjtögető-játék keretében. Végül nem mozdultam rá a témára, el is felejtődött a tengerparton, meg nem értettem görögül a feliratokat mit is kellene csinálni, de most némi nosztalgiának bejött a post.

Sam. Joe írta...

Ohh, ez ismerős! Egy ilyen nyaralás óta tudom, hogy görögül Harry Potter, az Xapi Notep. És le kellett írnom a képernyőről, hogy meg tudjam kérdezni a recepción, hogy a "kυριακή" az vasárnap. 8-) Eredeti nyelven nyomták feliratosban, szóval meg kellett nézni asszonyi akaratra.

Megjegyzés küldése