Matchboxon kívüliek: Hot Wheels 2001 #234 - 1936 Cord 810

Egy-egy autótípus, vagy márka iránti szerelmet sokféleképp be lehet szerezni, de azt hiszem kevesen vannak rajtam kívül, akik egy-egy típusra olyan videojátékok alapján (is) figyelnek fel, mint az Interstate '76, vagy a Motor City Online. Nos, ez alkalommal egy olyan autót szeretnék bemutatni, amivel először egy játékban találkoztam, ami nem más, mint a hangulatában verhetetlen, és a kor mércéjével mérve grafikájában is remek Mafia: The City of Lost Heaven. Az autó? Az autó pedig az ami a címben is szerepel.

Thor 810-es a Mafia: The City of Lost Heaven-ből. Igazándiból egy Cord 810-es.

Kötél

A Cord – jelentése az alcímben – egy amerikai autógyártó cég márkaneve volt, mely az Indiana államban elterülő Connersville-ben terült el. A gyártó céget Auburn Automobile Company-nak hívták. A Cord márkanevű autókat 1929 és 1932, aztán 1936 és 1937 közt gyártottak itt.

A Cord Company-t 1929-ben alapító úr egy bizonyos Errett Lobban Cord volt. Hogy miért húzom az idegeiteket a szövevényes cégtörténettel, annak az a jó oka, hogy a Cord Company alá 150 kisebb-nagyobb cég tartozott, melyek között találunk ma is ismerteket. Például a repülőgépmotorokat gyártó Lycoming Engines, az egészen elképesztő luxusautókat gyártó Duesenberg Inc., a Checker Cab, a Stinson Aircraft Company repülőgépgyár és az American Airways, ami később American Airlines-ra változtatta a nevét.

A Cord autók a bennük található innovatív, a korukat megelőző technológiákról és áramvonalas karosszériájukról híresek. E. L. Cord hitt abban, hogy ezekkel megtámogatva, jó haszonnal tudja értékesíteni az autóit. Nos, a gyakorlatban ez nem mindig jött össze.

Gyönyörű, de...

Amikor 1936-ban elkezdték forgalmazni, a Cord 810 igazi szenzáció volt. A nagyközönséggel először 1935 novemberében találkozott a New York Auto Show-n. Akkora volt a tömeg a 810 körül, hogy a látogatók a közelben kiállított egyéb autók lökhárítóira álltak fel, hogy jobban lássák a 810-est – gondolom a többi gyártó legnagyobb örömére. Nem csak gyönyörű volt – szerintem mind a mai napig az egyik legszebb szedán, ami valaha készült –, de az eredetileg bébi Dusenbergnek szánt autó olyan szokatlan megoldásokat hordozott, mint a fronthajtás.

Szerintem az egyik legszebb szedán, amit valaha gyártottak. Cord 810, 1936-ból.

Mi több, ez volt az első amerikai autó, melynek független felfüggesztése és fronthajtása volt – a hátsó hídról inkább hallgassunk szemérmesen, mert az egy fél-elliptikus laprúgós, már akkor archaikus megoldás volt. (Csak széljegyzetként: Az első igazán híres, nagy sorozatban készült, megbízható fronthajtású autó a Citroën CV15, azaz a Traction Avant 1934-ben debütált. Az első sorozatgyártású, fronthajtású autó szintén a Cord nevéhez kötődik, az 1929-es L29.) Ugyanakkor el kell mondani, hogy az első felfüggesztésnek is köszönhetően, a 810-es a harmincas évek egyik legjobban kezelhető autója volt. Sőt! A legtöbb 40-es, 50-es években készülő amerikai autóra is könnyedén ráver a kezelhetőség terén. A fronthajtás sík padlót is eredményezett, amitől a 810-es elől-hátul kényelmesebb volt, mint konkurensei.

 1936-os Cord katalógus. Nem semmi, mi?

 Ez a hátlap. Bocs, nem bírtam kihagyni...

A 288 köbhüvelykes (kb. 4,7 liter) V8-as motorját a szintén Cord tulajdonban lévő Lycoming repülőgépgyár építette – lásd fentebb – és alumínium alkatrészeket is tartalmazott. A teljesítménye 125 lóerő volt. 1937-ben már egy opcionális feltöltővel is rendelhető volt, ami 195 lóra emelte a teljesítményét.

A váltója egy egészen észbontó, három plusz egy előremeneti sebességes (overdrive), vákuum-elektromos megoldású félautomata szerkezet. A sebességváltás úgy nézett ki, hogy a kormányon, annak elengedése nélkül be kellett állítani egy kis kart és kinyomni a kuplungot. A többit már a szerkezet intézte. Ne feledjük, mindezt 1936-ban! Állítólag Preston Tucker 1947-ben a roncstelepről kibányászott Cord váltókat használt addig, míg a mérnökei nem fejlesztették ki egy hasonló megoldást a Tucker Sedanhoz – de ez már egy másik történet akkorra, amikor a Hot Wheels nem csak irgalmatlan ronda Tuckereket fog gyártani.

A sebváltó a kormánykerék mögött. Kart a megfelelő pozícióba pöcköl, kuplungra rálép, a szerkezet meg intézi a többit. 1936-ban... Az ész megáll, nem? 

Az első amerikai autó volt, melynek a duda gombja a kormánykerékben lévő, jól ismert karika volt. Ugyanígy az első, melynek az áramvonalasság érdekében, ajtó mögé rejtett üzemanyag betöltőnyílása volt – illetve az ajtajai is olyan rejtett zsanérokon csukódtak mint amilyeneket a mai autókon megszoktunk, szintén az áramvonalasság jegyében –, illetve a legelső melynek rejtett fényszórói voltak. Ez utóbbi részlet csak az 1960-as évek végén, a 70-esek elején lett divatos. A Cordon az amúgy módosított Stinson leszállófényből – egy újabb Cord tulajdonolta cég – kialakított fényszórókat a vezető egy karral nyitotta-zárta mechanikusan.

A Cord felszereltsége még a luxusautók közt is gazdagnak számított. Állítható sebességű ablaktörlői voltak akkor, amikor egyáltalán bármiféle ablaktörlő ritkaságnak számított egy autóban és ha volt is, azt a vezető mozgatta, nem pedig valamiféle motor. Komoly műszerezettsége volt – engem amúgy a műszerfala egészen a kor repülőgépeiére emlékeztet –, beleértve a fordulatszámmérőt is, ami mikor is lett általános az autókban? Úgy az 1980-as évek környékén? A rádió pedig alapáras extra volt, ami a konkurenciánál egészen az 1950-es évekig nem volt jellemző.

 Cord műszerfal. A duda gombja egy gyűrű a kormányon, van rádiója és fordulatszámmérője is.

...megbízhatatlan.

Természetesen a Cord 810 kudarc volt. Hogy a pénz, vagy az idő hiányzott hozzá, hogy ezt a halom innovatív szolgáltatást teszteljék, nem igazán tudni, de nagyon hamar kialakult az a kép a vásárlók közt, hogy az autó fantasztikus, de megbízhatatlan. Na, persze a konkurensek kereskedőit sem kellett félteni, ők alaposan ki is használták ezt az imidzst. „Cord? Áhh, felejtsd el! Megbízhatatlan!” Tény, a motor hajlamos volt a túlmelegedésre és ha a leállított kocsi váltóját sebességben hagyták, de valamiért elment a vákuum, akkor egyszerűen nem lehetett váltani vele. A megbízhatatlanság képére az is rájátszott, hogy a legtöbb akkori autószerelő egyszerűen nem tudott mit kezdeni az autóval, mert messze bonyolultabb volt, mint bármi, amit korábban láttak – ne feledjük, ők Ford T-ken, meg A-kon nevelkedtek, amiket elnyűhetetlenre és a T-ket meg egyenesen kovácsműhelyben szerelhetőre terveztek, a Cord meg rengeteg repülőgép alkatrészt tartalmazott. Melyik szaki vállalta volna be, hogy neki a Cord magas, mint tehénnek az ólajtó? Inkább lett „megbízhatatlan”.

Az árcédulán szereplő összeggel is voltak gondok. 3000 dollárt kértek érte, annyit mint egy Cadillac-ért, csak éppen a Cord sokkal kisebb volt. Aki akkor ennyi pénzt költött egy kocsira, nagyobb autót akart. A (relatíve) kicsi, luxusautók koncepciója még legalább 20 évnyi távolban volt – gondolok itt a Ford Thunderbirdre.

Amúgy nagyon érdekes, hogy a Cord 810-es számos, az utókor által – általam is – csodált, art deco stílusjegye nem gondos tervezés, hanem a kényszer szülötte. Cordék a nagy gazdasági válság közepén tervezték az autót, és nagyon alacsony büdzsé felett rendelkeztek. Amikor próbaútra vitték a kocsit akkor jöttek rá, hogy a fékek gyengék, túlmelegednek. Nem volt pénz jobb fékek kifejlesztésére, ezért a mérnökök lyukakat fúrtak a dísztárcsákra, hogy a fékek jobban hűljenek. Később pont ezek lyuggatott dísztárcsák lettek a leginkább csodált stílusjegyek.

Valamivel kevesebb, mint 3000 Cord 810-est készítettek – jó kétharmaduk megvan még –, míg 1937 augusztusában be nem szüntették a gyártást.

Ki gondolta volna?

Mindig elcsodálkozok azon, hogy a Hot Wheels időről-időre ki tud nyomni magából tőlük egészen szokatlan amerikai – meg nem amerikai – klasszikusokat is – hogy aztán majd szénné csicsázza őket pár kiadással később. (Vagy éppen fordítva, előbb jön a csicsacsapás, aztán az emészthető verzió.) Én mindenre számítottam tőlük, de pont Cord 810-re nem. Fogalmam sem volt, hogy létezik ilyen addig, míg ez a példány elém nem vetette magát egy ószeresnél. Rövid alkudozás után elhoztam.

A fekete fényezés egyrészt nem megbocsátó, mert nagyon látszanak a harci sérülések, amit a rendeltetésszerű használat közben minden kisautó összeszed egy gyerkőc kezében, másrészt nagyon átformálja az autó hangulatát. Szerintem – lásd az eredetiről mellékelt fotókat – a Cord 810 pont egy légiesen könnyednek ható jármű, feketében meg inkább gengsztermobil. Halmazatilag a fekete megeszi a részleteket is, pedig ezeknek nincs híján a kisautó, sőt! Persze a Hot Wheels elég sok változatban elkészítette, így ha valakinek lenne elkótyavetyélni való példánya akár az 1999-es premierváltozatból, akár a 2002-es, Wal Mart exkluzív verzióból akkor rögvest szóljon! Feketeségét leszámítva szerintem teljesen rendben van az 1:6x méretarányban a játékszer kategóriában. Örülök neki, hogy sikerült véletlenül rábukkanni.

 Le sem tagadhatná, hogy játszottak vele. A fekete fényezés szinte eltünteti, de az összes fontos részlet ott van a helyén. Úgy is mint az első, rejtett fényszórók.

 A Cord 810 annyira alacsonyan ült, hogy a kortársai túlnyomó többségével ellentétben nem kellett rá az akkor annyira jellemző fellépő. A küllősnek látszó kerekeket nem csak megbocsátom a kisautón, de egyenesen tetszenek.

 Az apró ablakok jótékonyan elrejtik a beltér elnagyoltságát. Imádom ezeket az áramvonalas idomokat az első kerekek felett! Olyanok, mint egy repülőgép szárny alá függesztett, pót-üzemanyag tankjai.