Matchbox MB-31 1957 Chevrolet

Az 1955 és 1957 közötti időszak valamiért nagyon különleges az amerikai autógyártás történetében. Persze, ez előtt a három év előtt és után is bőven készültek fantasztikus autók a tengerentúlon, csak valahogy ez a rövid időszak szokatlanul sok örökbecsű klasszikust szült, olyan autókat melyek begurultak az autógyártás panteonjába és ott is fognak maradni, míg világ a világ. A legnagyobb kedvenceim származnak ebből a korszakból, és igyekszem az őket megillető részletességgel, a jelentőségükhöz méltón bemutatni.

Ez alkalommal három olyanra kerítettem sort, melyek közül az egyik a szívemnek legkedvesebb autó. Nem egy közülük, hanem „A KEDVENC”, az 1957-es Chevrolet Bel Air kétajtós kupé. Alapvetően nálam a Matchbox 1-75 széria a fő csapásirány, de mostanában egyre gyakrabban elkalandozom más gyártók, 1:6x méretarányú termékei felé. Ebben a tekintetben ez az autó kivétel, mert ebből más méretarányoknak sem tudok ellenállni. Gyanítom ez a post a jövőben sokat lesz linkelve más postokba, mint a Chevy Bel Air „tudományos alapjait lefektető mű”, mert ipari mennyiségben halmozom ennek a típusnak jó és kevésbé jó megtestesüléseit is. Eddig visszafogtam magam, de most már elérkezett az idő arra, hogy előrukkoljak ezekkel is.

Az arany évek

Hogy miért pont ebben a három évben született ennyi emlékezetes gép? Nem tudom a miértre a megdönthetetlen választ. Talán azért, mert az Egyesült Államok a virágkorát éli. A gazdaság virágzik, a második világháború már csak emlék csupán, igaz eleven emlék. Még olyan távolságban van, hogy mindazok, akik a fronton, vagy férjük, vagy gyerekük nélkül otthon átélték, igencsak ünnepeljék az életet. A benzin olcsóbb, mint a kóla, Detroit ontja a nagy és nehéz, az „autótörténeti barokk” emlékezetes járműveit, csupa króm és csupa túlzás csatahajókat, olyan extra felszerelésekkel, mint a parfümszóró, papírtörlő adagoló, vagy bakelit lemezjátszó. A káros anyag kibocsátást szabályozó, a biztonsági öv beépítését és használatát előíró törvények majd csak a távoli jövőben jelennek meg.

A Bel Air vajon mi?

1950-ben a GM „forradalmian” – a fokozó jelzőkkel már akkor sem fukarkodtak a marketinges népek – új stílussal rukkol elő. A neve Bel Air Hardtop. A Los Angeles egyik legdrágább negyedéről, afféle „milliomosgettóról” elnevezett cucc igazi fából Vass Marika, mert tulajdonképpen nem más, mint egy olyan kabrió (convertible), amire egy könnyű, nem levehető kemény tetőt szerkesztettek. Az ötlet nem igazán új, mert ilyen autók már az 1920-as évek óta léteztek, de az ötvenes évek elején a General Motorsnál ismét elővették a fiókból és a teljes termékskálában – a Chevytől a Cadillacig – bevezették. Hogy az egészben mi a csuda volt jó? Nos, leginkább a megjelenés. Az A és C-oszlopok sokkal vékonyabbak és könnyedebbek lehettek, a súlypont lejjebb került, de az autó szükségszerűen nehéz maradt a merevítések miatt, hiszen a tető sokkal kevésbé funkcionált, mint a szerkezeti struktúrát erősítő elem.

1953-ban a Chevroletnél teljesen megváltoztatták a személyautók névadási struktúráját. A Bel Air a prémium modellek neve lett, melyet két sorozat, a 150-es és a 210-es előzött meg. Az 1953-as Bel Air modelleket megpakolták mindenféle akkor kívánatos földi jóval. Kívül rengeteg króm, speciális festés azonosította a csúcsmodellt – a kevésbé felszerelt változatokon egyáltalán nem volt semmiféle típus azonosító, leszámítva a Chevy emblémát a motorháztetőn és a csomagtartófedélen. A beltérbe is bőven jutott a krómozásból, szebb kárpitot és a hátsó kerekek takarólemezt – ami akkoriban nagyon divatos volt – kaptak. 1954-ben a Bel Air nem sokat változott, a hűtőrácsot és a hátsó lámpákat leszámítva ugyanaz a számomra kevéssé vonzó, dudoros krumpli alakú autó maradt. Ekkor még összesen kétféle motorral kínálták, annak függvényében, hogy milyen váltóval rendelte meg az ügyfél. Mindkét motor sorhatos erőmű volt; a három sebességes kézi váltóhoz 3,5 literes erőmű társult és 115 pacit tolt ki magából, míg a háromsebességes Powerglide automatához már 3,9 literes lökettérfogatú, mely 125 pónit tartott a karámban. 53-54 között Bel Air lehetett kabrió, keménytetős kupé – tehát az a dolog, ami eredetileg a Bel Air volt – valamint 2- és 4- ajtós szedán. 1954-ben pedig még kombi is. A rásegítős kormány 1953-ban opció volt, de 1954 már rásegítős fékeket, motoros ülésmozgatást és elektromos ablakemelőket hozott.

A második generáció – három különböző autó

A tudományos chevyológia egy kalap alá veszi az 1955-ös, 1956-os és 1957-es modelleket, mint második generáció, de szerény véleményem szerint ezek között annyi a külsőt illető különbség, hogy ezzel az erővel egy autónak tekinthetnénk a Mazda 2-őt, meg az Opel D Corsát is. Az 55-ös Chevy modell messze rugaszkodik az aktuális divattól, a karosszéria vonalai határozottak és letisztultak, semmi űrkrumpliba oltott áramvonal.

Mint korábban a Bel Air minden olyat tartalmaz, mint a szerényebb felszereltségű modellek, a porcukor a süteményen a szőnyegek és a kárpit, a mázsányi króm kívül és belül, a kerekeket takaró lemezek hátul, illetve a megkülönböztető Bel Air név arany színű betűkkel írva. 55-re a V8-as blokkok megérkeztek a Chevykbe is. A fentebb már említett sorhatosok változatlanul a kínálatban maradnak, de a 265 köbhüvelykes, (4,3 liter) kis blokk (muhahaha) ekkor debütál és számos kisebb-nagyobb változtatás mellett évtizedekig megmarad a GM kínálatában. Az alap, kéttorkú karburátorral szerelt verzió 162 lóerőt produkál, de a feláras „Power Pack” már négytorkú karburátort kínál, melynek – és egyéb olyan változtatásoknak, mint a dupla leömlős, kétcsöves kipufogórendszer – köszönhetően már 180 lóerőt ad le. Még 55-ben piacra dobják a „Super Power Pack” opciót is, mely a megnövelt kompressziónak köszönhetően további 15 lóval növeli meg a ménest.

Az 1956-os modellévben a Chevynél piacra dobják a „B”-oszlop nélküli négyajtós modelleket, mely a „Sport Sedan” nevet viseli és a Bel Air, illetve a 210-es szériában is hozzáférhető. A 265-ös V8 kikerül a kínálatból és átadja a helyét a 283-as (4,6L) még szintén small blocknak. 1957-ben pedig megjelenik az opciók listáján a 283 lóerős, „Super Turbo Fire V8”, ami nem más, mint egy mechanikus, Ramjet üzemanyag befecskendező. Ez az első olyan sorozatgyártású amerikai V8-as, mely köbhüvelykenként egy lóerőt produkál. (Egyébként ez meglehetősen ritka. Egyrészt a műszaki szakik sokkal jobban értenek a karburátorhoz, mint az újdonság üzemanyag befecskendezőhöz, másrészt – állítólag – voltak problémák a megbízhatósággal, úgyhogy a karburátoros verziók jobban fogynak.)

A második generáció három évjáratának Bel Air-jeit – melyeket TriFive-ként is emlegetnek – nem véletlenül sorolják a legnépszerűbb amerikai veteránautók közé; különösen a kabrió, és a kétajtós változatok kívánatosak a gyűjtők körében. Az vitatható, hogy ezek már muscle car-ok, vagy sem – szerintem csupán az 1957-es modellév legnagyobb teljesítményű modelljei tekinthetőek annak – de az általános nézet az, hogy ezeket azért inkább klasszikus autóként szokták emlegetni, mintsem musclenak.

A második 1957-es Chevy Matchbox

A Matchbox kétszer formázta meg az 1957-es Chevyt. Ezek közül én most a későbbi, a gyári kivitelű autóhoz jobban hasonlító verzióval indítanék, de fenyegetődzhetem azzal, hogy a másikra is sor kerül majd. Őrült nehéz dolgom van megmondani, hogy mikor jelent meg ez az öntvény először a kínálatban. Az biztos, hogy 1997 szerepel az alvázon keltezésként, Areh ipari mennyiséget jegyez belőle, de ő egy kalap alá veszi a kabriót és a keménytetős változatot – mondjuk joggal, mert olyan hű de nagy különbség nincs a kettő között. Túrtam az MBXForumot, de persze megint nem találtam meg ezt a járművet – kéne oda egy normális kereső – ezért az a sanda gyanúm, hogy először mint spéci kiadás látott napvilágot, aztán az Egyesült Államokban került először az 1-100 szériába 1998-ban, mint MB-31, valami igazán pokoli ronda festéssel. Areh egyébként azért veszi egy kalap alá a kabrióval – amiből az 1998-as, Amerikai MB-38-ast gondolom az elsőnek – mert egyetlen alkatrészükben térnek el: A hardtopnál a tetőt ugyanabból a műanyag alkatrészből alakították ki, mint a szélvédőt! Nem emlékszem, hogy láttam-e hasonló megoldást a Matchboxtól. Az autó részletességével az 1-75 szériához mérten elégedett vagyok, az arányok jók. Ugyanez az öntvény alaposan feljavítva számos extra kiadásban szerepel és úgy vagyok vele, mint hülye gyerek a Pokémonnal: szerezd meg hát mind! Még a modern felnik és peres gumik sem rontják el az összképet, bár ennek a gépnek a fehér oldalfalú, virslik állnak igazán jól. A Matchbox 1957-es Chevroletnek hívja, de a festés – a fecskefarok krómozása – a Bel Air kivitelre utal.

Az a piros példány, amit most bemutatok, nehezen besorolható darab – ezért kényszerűségből az első kiadás elnevezését használom – mert így nem jelent meg az 1-100, vagy 1-75 sorban. Vettem én már kisautót mindenhogy, nagyjából mint ahogy Gombóc Artúr a csokit: dobozban, blisterben, csomagolás nélkül, cipősdobozban, spéci dobozban, vagy éppen gyűjtői táskában. Csőben azonban csak egyetlen egyszer. Matchbox kolléga kótyavetyélte jó pár börzével ezelőtt azt az 1999-ben megjelent műanyag csövet, ami öt olyan autót tartalmaz, amely mind kedves a szívemnek – ritka, hogy egy többdarabos készletből mindegyik autó tessen, nemde? –, és valami fura oknál fogva a gyártó Car Wash (autómosó) készletnek hív. (Charlie Mack hallgat róla, ami azért nem csoda, mert ha jól emlékszem, akkor az Enciklopédia 1997-ig követi az eseményeket.) Az amerikai kiadású holmi csomagolásán arról írnak, hogy mekkora nagy már, hogy az alsó záróelemből a papírt kivéve, egy másik ilyen csővel össze lehet kapcsolni a műanyag csövet és abban milyen remekül gurulnak a kisautók. Hát... Ezzel az erővel kis stanicliben fantáziát is mellékelhettek volna hozzá, nem?

MB-31-nek látszó tárgy, amit 1957-es Chevroletnek hív a Matchbox, de mi tudjuk, hogy ez egy Bel Air!

A tető egyetlen darabot alkot a szélvédő műanyagjával! Érdekes megoldás, így lehet a kabrióhoz képest egyetlen alkatrésznyi csak az eltérés.

Az ezüst festésből hiányzik a Bel Air felirat arannyal, de ebben az árkategóriában teljesen megbocsátható a dolog.

Még a modern felnik sem fájnak, igaz nem is olyan zavaróan őrült "peresek" mint a mostani Hot Wheels autók zömén.

Csőben sült Matchbox! 1999-es, amerikai kiadású "Car Wash" 5-ös csomag. Az autókat eredetileg a helyükön tartó rugalmas gumi istrángokat már becsületes befőttesgumira cseréltem.