Általánosságban elmondhatom a Matchbox Memories szerzőiről, hogy nem vagyunk különösebben oda a fantázia szülte kisautókért. Ritka hogy ilyesmi bukkanjon fel nálunk, mert ritkán kerülnek bele az ilyenek a gyűjteményünkbe. Tehát amit ebben a postban láthattok, a ritka kivételek egyike.
Koncepcióautó
Ha megnézitek a Matchbox
kínálatát a SuperFast kerekek bevezetése előtt, akkor nagyon
ritka a nem valóságos jármű. Ha mégis felbukkan, akkor az valami
olyasmi, ami nagyon hasonlít valamilyen valóban létezőre. Úgy
képzelem el, hogy az lehetett az elképzelésük, hogy „spóroljunk
egy kis licencdíjat, csináljunk
egy amerikai stílusú tüzoltószert”.
Aztán 1968-ban jött a Hot Wheels és rárúgta az ajtót a Matchbox világára a kaliforniai életérzéssel, a nagyon menőnek számító, harsány fényezésű, épített vagy átépített autók kultúrájával, amik még gyorsabban és messzebbre is gurultak mint a gombkerekű Matchboxok és akkora lyukat ütött a Lesney pénztárcáján, hogy azt a cég soha nem heverte ki. A kerékkérdésre – mint az közismert – hamar reagáltak és sikeresen vették is az akadályt, de az Ed Roth mobilokon szocializálódott amerikai designerekkel sohasem sikerült felvenniük igazán a versenyt. Illetve volt egy nagy baj, a Mattel a Hot Wheelsszel elsősorban a hazai piacra lőtt. A Matchboxnak az USA zsíros, de tengeren túli piac volt. Akárhányszor próbáltak „Kandírozott mandarinzselé színű áramvonalat” alkotni, azt az összes többi, konzervatív ízlésű piacukon értetlenséggel fogadták. Ne feledjük! Az, hogy milyen játék kerül a gyerek kezébe, a leggyakrabban egy felnőtt – szülő, nagyszülő, és a többi – ízlésén és döntésén múlik. Ha felnőtt úgy reagál egy kisautóra, hogy „Na, ez meg mi?!” akkor az ottmarad a polcon, nem romb... formálja a gyerek ízlését.
Az 1972-ben debütáló Tanzara pontosan ilyen a Hot Wheelsekre adott reakció. Én már meg nem mondom, hogy hogyan keveredett a gyűjteményembe – főleg ilyen viharvert állapotban – mert soha nem tetszett. Doboz nélkül érkezett, de lett hozzá tartozó, tökéletes skatulya, aminek 17 évvel ezelőtti a története.
Frissítés: Trolleybus kommentje: "És ez is volt a valóságban: eredetileg Austin Zanda Conceptnek hívták és 1969-ben jelent meg. Roy Haynes és Harris Mann ezzel a concept carral reklámozta a British Leyland préselt acél kasztniját amit ha minden igaz számítógéppel(!) terveztek. A matchboxos interpretáció kicsit szögletesebbre sikerült, mint az eredeti kocsi, de az ilyesmit már megszokhattuk.:)"
És tényleg, a rokon vonások elvitathatatlanok! Az eredeti, Austin Zanda Concept egy nagyon szép vonalú, vonzó tárgy. A Matchbox... Háááááát. Nem annyira. Gonosz leszek, szerintem szándékosan lett ilyen, hogy ne kelljen licencdíjat fizetni utána. Trolleybus, köszönöm szépen, fogalmam sem volt az eredetéről!
Olyan mint a Zanda csak randa
talpon tudjon maradni.
Főleg ennyire leharcolt állapotban.
3 megjegyzés:
És ez is volt a valóságban: eredetileg Austin Zanda Conceptnek hívták és 1969-ben jelent meg. Roy Haynes és Harris Mann ezzel a concept carral reklámozta a British Leyland préselt acél kasztniját amit ha minden igaz számítógéppel(!) terveztek. A matchboxos interpretáció kicsit szögletesebbre sikerült, mint az eredeti kocsi, de az ilyesmit már megszokhattuk.:)
Ahhh! Na, ezt szeretem nagyon! Összerakjuk a tudásunkat és abból klassz dolgok születnek! Köszönöm szépen, fogalmam sem volt! Mindjárt módosítom a postot. Mondjuk szerintem sikerrel igyekeztek azon, hogy ne kérhessenek a Matchbox miatt jogdíjat a Lesneytől. (Gonosz vigyor.)
Nem zárom ki ezt a lehetőséget sem, de én inkább arra gyanakszom, hogy praktikusan egyszerűbb volt így legyártani a gyártósoron, mint a sok ívvel. Ez a kocsi nekem sem tetszett sose, nincs is meg, ellenben az eredeti valóban tetszetős.
Megjegyzés küldése