Oldalak

2022/01/21

Matchbox Ford Escort RS Cosworth Ranga-Büki MOL

Régi adósságunkat törlesztem azzal, hogy végre-valahára bemutatom a hazai kisautó-gyűjtés egyik Szent Grálját. Nem mellékesen ez az egyik legritkább Matchbox Ford Escort RS Cosworth verzió is. A személy akihez kötődik a hazai raliversenyzés ikonikus alakja.

Ranga László 1957-2001
Nagyon nehezen birkózom a feladattal, hogy a legendás versenyzőt a vitán felül megérdemelt tisztelettel, de mindenféle műpátosz nélkül mutassam be – amire van igen irritáló példa a hazai televíziózásban. A neten nagyon sok anyag található a személyéről és igyekeztem olyanokat összeválogatni ami a fenti szempontoknak megfelel.

Kezdetnek a Wikipédia szócikkét ajánlom, mely tényszerűen foglalja össze pályafutását. A száraz tényeken és adatokon túl, a folytatás egy interjú, amiben maga Ranga László beszél a pályafutásáról – ki más lehetne hitelesebb – 1995-ben:


Nem tudok szó nélkül elmenni Ranga László korai halála mellett. 44 éves volt, amikor a szervezete feladta a harcot a rákkal szemben. És micsoda harcot! Ahogy a Wikipédia fogalmaz: „9 súlyos műtéten is átesett, amputálták a bal lábát, hiányzott néhány bordája, eltávolították a fél csípőjét, fél tüdejét és néhány csontját is.” Micsoda élni akarás, micsoda emberfeletti küzdelem! Nem tudom, hogy én képes lennék-e erre. (Illetve de, nagyon is tudom. Nem lennék képes.)

A Ford Escort RS Cosworth 1995-ben lépett be a Ranga László – Büki Ernő páros életébe, hogy a korosodó Lancia Delta Integrálét váltsa. A Race1.net cikkében Büki Ernő így beszél erről az időszakról: „Már Olaszországban megbeszéltük Mauroval, hogy ennek a kocsinak már nincs jövője, nem fejlesztik tovább a Lanciát. Laci mindenképpen váltani akart. Mauro Nocentini azt mondta Lacinak, mondja meg milyen autóval akar menni, és olyanra vált. Nos, ekkor született a lehető legrosszabb döntés, amikor a Ford Escort Cosworth mellett döntöttek – idézi fel Ernő az autó lecserélésének időszakát. Sikerült a MOL támogatásával a váltás, nagyon látványos bemutatóval, a közönséggel is megismertettük a döntésünket, ami aztán ezt követően kudarcot, kudarcra halmozott itthon, az Eb futamok tekintetében, viszont nem… Igen jelentős figyelem kísérte a szereplésünket a MOL belépésével, Palik Laci és Héder Barna tette a dolgát rendesen marketing ügyben, csak nem volt igazán mit. Az autóval szenvedtünk. (…) Nagy volt az elvárás, mi meg erőlködtünk. Hol ez volt a kocsi baja, hol az, ha ment, mi hibáztunk a görcsösségtől, mint Rudabányán, szóval egy rémálom volt az egész. Nem szívesen emlékszem erre vissza. Egyetlen pozitív élmény volt, hogy megnyertük vele Erdélyben az első Eb futamunkat, Nagybányán. A legnagyobb ellenfelünk ott, szintén ezzel a típussal versenyző bolgár Petrov volt, akit magunk mögé utasítottunk. Ezen kívül semmi jót nem hozott az 1995-ös esztendő. A következő évben már a váltás gondolata érlelődött a sok csalódás miatt, de a szezont még, az elvileg jól összerakott Forddal kezdtük, Mauro Nocentinivel. Sokat nem változott a helyzet, így új autó után néztünk év közben.”

Ranga László - Büki Ernő és a Ford Escort RS Cosworth a MOL szponzoráció hivatalos bejelentésekor. (Kép: Race1.net)

A gép és a Matchbox
Négy posttal ezelőtt részletesen bemutattuk a Ford Escort RS Cosworth-t, és annak Matchbox értelmezését. Pont azt az autót, mellyel a Ranga – Büki duónak nem sikerült összehangolódnia.

Kassai pillanatfelvétel. "Amilyen szép volt, olyan..." (Kép: Race1.net)

A friss MOL-szponzorációval egy – javítsatok ki, ha tévednék – a hazai raliéletben teljesen új reklámelem is megjelent: a merchandising. A MOL töltőállomásokon a páros versenyautójának kicsinyített mását kezdték árulni. Akárki is volt akinek ez a fejéből kipattant és az, akinek a megvalósítás feladata jutott – hála és köszönet nekik ez úton is – a Magyarországon legismertebb kisautómárkát a Matchboxot választották. Csak hogy időben el tudjuk helyezni ezt a korszakot Matchbox szempontból: 1995-1996 közt a márkát akkor éppen a Tyco Toys birtokolta, a jelenleg is tulajdonos Mattel 1997-be vásárolja fel a céget és vele a márkanevet is.

Tehát a kisautó az ugyanaz mint a fentebb már linkelt postban szereplő. Így az a részlet itt is sántít, hogy jobbkormányos. A tamponnyomása nagyon részletesen követi a versenygép festését, erre nem kis figyelmet fordítottak. A minőség azonban változó, azon a példányon ami nekem van némileg elcsúszott az oldalain a nyomás. A doboz tulajdonképpen többé-kevésbé megegyezik a korszak Matchboxainak jól ismert ablakos dobozaival, de a speciális nyomás és az ablakos részbe benyúló MOL-embléma annyira megváltoztatja a megjelenését, hogy elsőre nekem nem „esett le”, hogy ez bizony egy Matchbox. Az sem segít, hogy a Matchbox logója nem jelenik meg a dobozon.

Nincs arról ismert adat, hogy vajon hány példányban készül el a kis versenygép, de én pár ezerre tippelnék. Érdekes lenne tudni, hogy ki és hogyan szolgálta ki a MOL-t, volt-e köztes, céges ajándékokra szakosodott vállalkozás az olajcég és a kisautó gyártója közt, vagy olyan sokat rendeltek, hogy a gyártó közvetlenül szolgálta ki a megrendelőt. Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.

A Szent Grál
Egy hazai Matchbox gyűjtőnek – de bármilyen hazai kisautó gyűjtőnek aki ezt a méretarányt is halmozza – ez a kisautó jelenti az egyik Szent Grált. Lévén ez az egyike a két Matchboxnak, amelynek magyar vonatkozása van – a másik az Ikarus busz, ami az 1-75 szériában jelent meg.

Ugyanakkor ez az egyik legritkább, Code 2, Ford Escort RS Cosworth Matchbox is, tehát függetlenül attól, hogy milyen nációhoz tartozik, minden gyűjtő számára izgalmas.

A fentiek miatt bárkinek, aki birtokolni szeretné, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Már akkor nehéz és drága volt beszerezni amikor én úgy 15-20 éve hozzájutottam az enyémhez. Mostanra – főleg ha makulátlan dobozos példányról beszélünk – kezd a megfizethetetlen kategóriába csúszni az ára, már ha talál valaki ilyet egyáltalán. (Nekem sem véletlenül nincs dobozos példányom.) Tulajdonképpen bármilyen állapotú kisautóért elkérhetnek bármennyit. Olyat is hallottam, hogy valaki külföldről, eBay-ről vásárolt ilyet, mert egyáltalán felbukkant végre egy darab.

Ritka és hazai gyűjtők számára különösen értékes – erkölcsileg és anyagilag is – kisautó.

A hazai gyüjtők egyik szent grálja.

Az én példányomon ezen az oldalon némiképp egymásra csúszott a piros és a zöld. Érdekes, hogy ezen az oldalon a pilóta és a navigátor neve nincs feketével kiemelve.

Versenyautón viszonlag ritka a napfénytető. A részletek amúgy parádésak, nem spóroltak rajtuk, még az első szélvédő is kapott nyomást. A kormány itt is a rossz oldalon van.

Ezen az oldalon viszont kapott fekete kiemelést a páros neve. A különböző színek nyomása itt is megcsúszott egy pöttyet.

Észrevettétek hogy a festés nem szimmetrikus? Nyilván az áramtalanító kapcsoló nem az ajtón volt az eredetin. Erre a kerekekre egyszerűen nincs mentsége a Matchboxnak.

Játékautó mércével mérve eképesztő, hogy mennyire részletes festést kapott!

Ilyen dobozban lakott. (Kép: eBay)

A dobozfület sem hagyta kihasználatlanul, aki tervezte. (Kép: eBay)

Ez pedig a hátulja. Külön tetszik, hogy a teljes felületet kihasználták és milyen ügyesen helyezték el a képet a doboz nyújtotta lehetőségekhez képest! Aki ezt tervezte nagyon tudta mit csinál. Odáig vagyok az ilyen igényes, apró részletekért. (Kép: eBay)

5 megjegyzés:

Gebbbe írta...

Üdv!

Nekem sincsen sajnos dobozos példányom, de csináltam hozzá mintát, ha magadnak szeretnél nyomtatni hozzá.

A jobb oldalán egyébként nekem is csak fehéren vannak a nevek, szóval valószínűleg direkt ilyen.

Sam. Joe írta...

Nagyon szépen köszönöm, de közben lett dobozos.

Gebbbe írta...

Na ezesetben irigy vagyok akkor 🙂 Gratulálok!

Gebbbe írta...

Képzeld el, tavasszal sikerült mindkettő MOL kocsi eredeti dobozzal :) Gondoltam megosztom az örömhírt, mert időközben újra visszajutottam ide.

Sam. Joe írta...

Gratulálok! Szép trófea!

Megjegyzés küldése