Oldalak

2019/06/27

RMZ City Diorama

Már a legelején, mikor elkezdtem kisautókkal foglalkozni, az első dolgom volt, hogy csináljak valamilyen fotóhátteret. Azóta készítettem sokfélét papírból, de egyik sem volt túl hosszú életű, mindig valami tartósabb és realisztikusabb megoldásra vágytam.

Az alap
Az áttörést a Herpa City sorozata jelentette számomra, aminek első darabját a játékosztállyal is rendelkező német drogériában pillantottam meg. Ez tulajdonképpen egy kétszintes épület homlokzata, amihez tartozik egy járda és egy darab úttest is. Csomagolnak hozzá egy autót, illetve pár kiegészítőt, mint például tábla, lámpa, tűzcsap. Akkor és ott elkezdett bennem motoszkálni a dolog, hogy milyen jó is lenne diorámának, bár túl élénknek találtam az épületeket - a német téma nem zavart, elvégre főleg Porschékat fotóznék előttük. Végül egyetlen egy darabot sem vettem meg ebből az azóta folyamatosan bővülő sorozatból. Viszont, mivel a Herpa nem nagyon mozog az 1:64 körüli méretarányban, így gyanússá vált, hogy esetleg mástól vehetik, vagy gyártatják őket. Kis keresgélés után egyből ráakadtam az eredeti gyártóra, az RMZ-re. Meglepő módon náluk is City néven fut a dolog és számomra sokkal tetszetősebb épületeket kínálnak. Összesen húsz fajta változatban kaphatóak, a felső emeletek színét tekintve négy verzió létezik, plusz mindegyikből van egy saroképület is. A sarkokat nem számítva azokon belül is négyfajta alsó rész közül válogathatunk.

A terv
Mivel ezek itthon nem beszerezhetőek, így az AliExpressről rendeltem magamnak két darabot, ugyanis a tervem az volt, hogy a fotódobozba pont elférnek és ez így majd milyen jó lesz. Természetesen a választásomnál befolyásoló tényező volt az is, hogy olyan autó legyen hozzá csomagolva, ami jól passzolna a gyűjteményembe. A két 911 Turbo modellt választottam, mert ezekből csak a normál változat volt meg, az épületekhez viszont ezek lebutított változatát mellékelik, amik a Junior nevet viselik. Jellemzőjük az egyszerűbb kerekek és a fekete ablakok. Utóbbi révén a beltér is megspórolható, ahogyan ezt a Maisto modelljeinél már megtapasztalhattuk. Visszakanyarodva az eredeti témához, az épületekhez, rendeltem még terepasztalhoz való fákat is, ezzel is élethűbbé kívántam tenni az utcarészt.

Az első két épület megérkezése után nagy reményekkel raktam őket össze. Vagyis raktam volna, mert egy kis faragást igényel a dolog. A szinteket csak össze kéne csúsztatni, ám az erre kialakított sínbe annyira megszorulnak, hogy a homlokzat nem kerül síkba - a kémény dettó. Kicsit lefaragva belőlük ez megszűnik, és szépen összepasszolnak. Ezt az akadályt leküzdve újra vissza kell tenni az ablakokat és a hátfalat, ami az előbbieket is megtartja. Ha ez megvan, mehet rá a járdára, utána jöhetnek a kültéri kiegészítők, amiket igény vagy szükség szerint matricázni kell. A matrica lap minősége kicsit vegyes, az egyiknél nekem nagyon félre volt csúszva a vágásuk, de legalább nem spóroltak velük, van tartalék is. Minőségük egész jó, azonban a házak festettek, ezért érdemes rájuk vigyázni, főleg az említett faragás közben. Pirospont, hogy az autót lecsavarozva a járdáról keletkezik egy lyuk, amihez mellékeltek egy kis stiftet, hogy ezt eltüntesse. Az épületeket legószerű megoldással kapcsolhatjuk egymáshoz, ahogyan az úttesteket is. Ötletes, hogy a hátfal belső része íves, amin matricaként kerül fel a berendezett belső. Kívülről amennyire látszik, arra pont jó.

Újratervezés
Tehát összeraktam a két épületet, az egyik elé telepítettem egy fát is, pont becuppant a fotós dobozba, gondoltam lövök pár képet. Hááát... Nem igazán voltam elégedett. Csak nagyon közeli képeket lehetett így készíteni az autókról, az úttest meg extra keskeny - bár ezt már elsőre is tudtam, hogy ki kell majd váltani valamivel. Erre a célra vettem modellboltban Tamiya út alapot, vagyis térkövet. Tetszett minden tekintetben, kivéve, hogy papír alapú, de mivel a teteje valamilyen szivacsos anyag, így gondoltam nem lesz vele gond. Látván, hogy a két épület nem váltja meg a világot, gyorsan eldöntöttem, hogy veszek hozzájuk még egyet. Aztán még egyet, utána megint egyet, aztán egy sarkot és végül még egy utolsót is. Lényegében rájöttem, hogy a korábbi fotóháttereim méreteinél - amik A4-es irodai papír dobozokból volt - nem tudom alább adni, így apránként rendelgettem a különféle házakat. A saroknál kicsit bajban voltam, ugyanis azok kialakítása pont ellentétes a nekem megfelelőnél, ezért az íves kialakítású eleve kilőve, szerencsére két egyenes is van a kínálatban. A későbbi rendeléseimet úgy válogattam össze, hogy az emeletek párosával legyenek, az autókra immáron semmilyen figyelmet nem fordítottam. Érdekes, hogy míg az első három épület, bolt polcára kész csomagolásban érkezett, a többi különféle megoldással, de ömlesztve, főleg zacskóba csomagolva.

Amikor már volt annyi házam, hogy érdemes volt megtervezni az elhelyezkedésüket és az alapot, akkor neki is álltam. Egy nagy műanyag lett az alap, erre kétoldalas ragasztóval rögzülnek a házak, és az útalap is. Utóbbi egy külön plexire van ragasztva - miután a két szélét mintáig levágtam -, hogy meglegyen a kellő padkamagasság. A sarok megoldásnál - amennyire lehetséges volt - a járda ívet sarkosra vágtam , az épületről levágtam a a rögzítő stifteket, és a helyére illesztettem. Sajnos nem tudtam szintbe hozni, de szerintem így sem mutat rosszul, mindenesetre azért raktam elé egy fát is, hogy kevésbé látszódjon ez a rész. Utólag belegondolva talán már máshogyan csinálnám. Az utolsó elem ekkor még csak úton volt hozzám, így annak a helyét csak előkészíteni tudtam. Az útalap helyére illesztése jött, majd takonyágyúval beragasztottam a fákat - természetesen a rögzítése nem passzolt, sokkal kisebb volt a tüskéje és hosszú is -, végül az egyéb járda kiegészítők következtek. Nagyon tetszett a kész mű, gyorsan lőttem is pár képet, amikkel teljes mértékben elégedett voltam. Annyi viszont kiderült, hogy az épületek közötti rést hátulról el kell majd takarni.

Megint kell egy terv
Elcsomagoltam a félkész hátteret amíg megjön az utolsó épület is. Addig előkerestem az évekkel ezelőtt vett Greenlight figuráimat is, hogy benépesítsem a kis "városkámat". A már majdnem kész poszt közben megérkezett a gyógyszertáram, lett is egy kis időm, hogy végre teljesen elkészüljek vele. Az épületet immáron rutinosan  összeraktam, kiegészítők előkészítve, a félkész művet előbányásztam és aztán idegbaj! Történt ugyanis, hogy az útalap gyönyörű nagy hurkát produkált magába. Gyenge láncszemnek tartottam ugyan a papír alapja miatt, de ezért ragasztottam szinte telibe kétoldalassal, gondolván, hogy így nem lesz vele gond. Mivel a papír része lett ragasztva, így eltávolítani sem egyszerű, gyors próbálkozásomra szakadni akart, ezért egyelőre hagytam és megint elsuvasztottam az egészet. Ebből kifolyólag használhatatlan még mindig, be sem fejeztem a kiegészítők helyére tételét, viszont úgy néz ki sikerült találnom teljes egészében PVC alapú útburkolatnak valót. Amint megérkezik újra nekiállok befejezni és megmutatom nektek a végeredményt.

Összességében véve ajánlom az RMZ City épületeket mindenkinek, mert nagyon jól mutatnak egymás mellé téve, ám ahhoz hogy fotózáshoz használni is lehessen őket, kell egy kis barkácsolás és néhány további kiegészítő is hozzájuk.

Már a doboz elején olvasható, hogy össze kell majd szerelnünk
 Az egyik oldalon az adott színű ház mind a négy variációját megtekinthetjük
 A doboz hátulja a tartozékokat is megmutatja
 Kétoldalas ablakot kapott a doboz
 A másik 911-es a kávézóval
 A doboz rejtett zugaiból ezek kerültek elő
Így néz ki a ház belseje
 Összeállítási útmutatót is kapunk hozzá
Az emeletet nekünk kell beilleszteni a földszint és a tető közé
 Összeállítva az épület - még kémény nélkül
 Hátulról így fest
 Ezeket a kellékeket kapjuk hozzá
 Összeállítva a doboz tartalma
 Egy darabbal úttesttel gyakorlatilag nem sok mindent lehet kezdeni
 A matricalap vágása kicsit elcsúszott, néhol nincs is teljesen átvágva, de legalább van plusz is
 A kész mű pont belefért a fotós dobozba
 Itt már biztos voltam benne, hogy ez így nem lesz jó
 A saját úttestével csak ilyen extra közeli képeket lehet kihozni
 Alternatív úttesttel is eléggé korlátozottan lehetett két elemmel használni
 Méretarányban ezt találtam megfelelő útburkolatnak
 A cipőbolt is dobozostul érkezett hozzám
 A sarok elem viszont csak pár kisebb darab bubis nejlonba volt becsomagolva és ennél az egynél a hátfalat is nekem kellett felmatricázni
 Tervezési fázisban, ez után kaszaboltam szét a sarok járda részét
 Ez lett az eddigi végeredmény. Mivel ívet nem akartam hagyni a saroknál, ezért csak úgy tudtam megoldani a sarok épületet, hogy kicsit hátrébb toltam. Bal oldal széle elő van készítve az utolsó épületnek.
 A kulisszák mögött
 Egészen messziről fotózva is használható
 A házak közötti rést majd hátulról még egy fekete lappal befedem
Bátran fotózható több autó is előtte
 Velük fogom "benépesíteni" az utcát
 A nagy fekete talpak nem tetszenek, megpróbálok majd kezdeni velük valamit
Végül befutott az utolsó házrész is. Újabb verzió a szállításra: zacskóban, de egész korrektül összecsomagolva érkezett. Nagyjából úgy, mint ahogyan a dobozból kiveszi az ember.
Összeraktam, be is illesztettem a helyére, mondom gyorsan be is fejezem az egészet - egy fa, egy lámpaoszlop és egy tűzcsap még a terv, a tábla pedig távozik onnan. Nem tudom elmondani mennyire örültem a látványnak, hogy ilyen szépen felpúposodott a térkő. Folyt. köv.


1 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Ez nagyon tetszik, le a kalappal. Jó mélyen.

Megjegyzés küldése