Oldalak

2018/03/03

Matchboxon kívüliek: Lucky Ford Escort

A mostani bejegyzés kicsit rendhagyó lesz, mivel elég távol áll a fő csapásunktól, ugyanis a mai alanyom egy Lucky gyártmányú Ford Escort bowdenes távirányítású autó.

Gyermekkorom egyik kedvence volt, homályosan emlékszem mikor megvették nekem a szüleim, arra is emlékszem, hogy nem dobozban volt, hanem valamilyen barna papírba volt beletekerve és hazafelé végig ott utazott velem a Trabant hátsó ülésén. Nem ez volt az első ilyen autóm, hanem a klasszikus fehér Wartburggal kezdtem, de sajnos az megsemmisült - ne kérdezzétek mi történt, szerintem széttörhetett - és ez váltotta le. Legalább annyira szerettem ezzel is játszani, számomra a báját a kormányozhatósága adta. Persze a Ford sem bírta a végtelenségig, idővel elromlott és akkor édesapám kiszerelte belőle a motort és megszabadította a vezetékétől is, így átalakult tologatós autóvá. Ezek után talán még többet játszottam vele, a hüvelykujjammal kormányoztam az első kerekeit az ide-oda tologatás közben. Közben már a matricák is lekerültek róla, azok hamar elkezdtek kopni a használatának megváltozása okán. Hozzáteszem, akkoriban ez volt az egyetlen kormányozható játékautóm, így talán érthető, hogy miért is volt nagy kedvenc. Sajnos a műanyag minőségének köszönhetően ebben az állapotában sem várta meg míg felnövök, először a kerekei törtek ki, közben a nyitható motorháztető is letörött, a kegyelemdöfés pedig egy megbotlásból eredő rátaposás lett, ennek következménye az volt, hogy darabokra törött. Utódja egy immáron vezeték nélküli távos Radio Shack 60-4051 Lamborghini Countach lett ezüst színben, amit nem igazán tudtam megszeretni, ugyanis csak előre tudott menni és balra kanyarodva tolatni.

Az alábbi képeken látható fekete kisautó szögre ugyanolyan, mint amilyet én éveken keresztül nyúztam a nappalink szőnyegjén, a találkozásunk persze most is a véletlennek köszönhető. Mikor elém került egy aukció keretein belül, el is küldtem Joe-nak írva, hogy ilyenem volt gyerekként, aki rávilágított, hogy a kívánt ár érte ezek tükrében szemtelenül olcsó és ne hagyjam ki. Mint az látható nem hagytam, megvettem.  Nagyon szép állapotban vészelte át az elmúlt évtizedeket - szerintem a nyolcvanas évek terméke lehet -, egyetlen szépséghibája van csak, a távirányító elemtartó fedele nincsen meg. A működése kérdéses volt a hirdetés alapján, de miután hozzám került ez volt az első amit ellenőriztem. Meglepetésemre teljesen hibátlanul működik, ezzel is fokozva az örömömet, hogy sikerült beszereznem gyermekkorom egyik nagy kedvencét.

Távirányítós Ford Escort a Lucky-tól
Egyszerű, de azért részletes a kidolgozása
Ennyire mertem kinyitni a fedelet, sokkal több látnivaló amúgy sincs alatta
Hatalmas matrica borítja az oldalát
A hátulján is ott vannak a főbb részletek
Ez pedig a távirányítója
Ilyen alulról

1 megjegyzés:

Szalai Krisztián írta...

Szia!
Nekem is volt ilyen, nagyon szerettem. Viszont barkácsoló énem épített belőle egy hibrid bigfootot...más hajtással és nagy kerekekkel. A kasztni maradt meg egyedül az Escortból, ami pax toll rugókon áll a hibrid alvázra szerelve... :) Mai napig megvan.

Megjegyzés küldése