Matchbox MB-21 Renault 5TL

Nehéz ügy! Olyan autóról fogok ismét írni, amit mindenki ismer, mindenkinek van róla valamilyen elképzelése, közben valamiért mégsem lett olyan kultuszautó mifelénk, mint pár más, pedig.

A kicsi szexi

Ez az autó egyidős velem – pontosabban pár hónappal idősebb. A Renault 1971 decemberében mutatta be a közönségnek de a forgalmazását picit később, 1972 január végén kezdte meg. Az autó sokban építkezett a Renault 4-es technikájára, sőt a Renault 8-ból is érkezett belé motor, úgyhogy forradalmi jelzőkkel még csak véletlenül sem dobálnám meg, amit a technikáját illeti. Viszont mégis forradalmi volt abban a tekintetben, hogy mint kortársa, a VW Golf, mindenkinek jól állt! Az egyik első olyan, elsősorban városi használatra szánt, de mindenképpen kisautó volt, ami úgy tudott megfizethető lenni, hogy nem mellékeltek hozzá gyári extraként egy csomó kompromisszumot, amikkel persze, együtt lehetett élni, de minden áldott nap együtt kell velük élni. (Szépen kérek mindenkit, hogy most ne jöjjön azzal, hogy „bezzeg a tetszőleges mára kultuszautó”! Nekem is Kispolák volt az első kocsim, de a nosztalgia sok mindent megszépít vele kapcsolatban. Például ma már semmi esetre sem vennék olyan autót, aminek nincs fűtése, csomagtartója és csak a forgalmija szerint fér el benne négy, olyan felnőtt, akinek vannak alsó végtagjai is, pedig akkoriban megjártuk vele a Budapest-Bécs-Budapest maratont négyen úgy, hogy alapos bevásárlást eszközöltünk műszaki cikkek terén. Nem, nem Gorenjét.) A Renault 5 praktikus volt és szexi, a formája akkoriban igazi telitalálatnak számított és messze túlmutatott a guruló esőkabát szolgáltatási szinten. Kit érdekelt, hogy a 845 köbcentis, sornégyes alapmotor csak 36 lóerős volt, a 0-100-as gyorsulás pedig 22,5 másodpercet vett vele a járgánynak igénybe? (Nem is beszélve a 782 köbcentis motorról, ami a Renault 4-ből jött, de azzal nem volt kapható minden piacon.) Alapvetően városi kisautó volt, és a korabeli forgalom tempóját simán fel tudta venni. Egy 1972-es (Ferrari) Dino 246GT is 7,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h-át pedig az szupersportautónak számított akkor. A Renault 5 valahogy nem azt a képet sugározta a gazdájáról, hogy egy csóró, aki nem engedhet meg magának jobb kocsit, hanem már tudta azt mutatni, hogy „a gazdám városban él, nincs szüksége nagyobb autóra”. (A történet majd később, más postokban folytatódik!)

 Brit Renault 5 brossúra 1973-ból.

Ferjáncz és a tü-ti-tüp

A vasfüggönyön innen pedig a vágy elérhetetlen tárgya volt a „nyugati autó”. Gyanítom a széles közönség akkor szembesült azzal, hogy létezik ilyen autó, amikor a Ferjáncz-Tandari páros átült 1978-ban az R17-ből – az előző link kisautóra mutat, tessenek átfáradni rácsodálkozni! – az R5 Alpine-ba – ez a link is kisautóra mutat, tessenek kedves lenni ehhez meg még inkább átfáradni és még inkább rácsodálkozni, mert szerény véleményem szerint ütős egy darab! A páros – mint tudjuk – igencsak eredményes volt és én, meg gondolom minden akkor velem egykorú gyerkőc azt gondolta a kék apróságról, hogy „Hű, micsoda autó!” Pedig „csak” egy 1397 köbcentis motorja volt, ami az utcai változatban 92 lóerőt tudott – ami kétszer olyan erős, mint az akkoriban már alapmotornak számító 1,1-es – és 9,7 másodperc kellett neki az óránként 100 km-es robogáshoz. (A versenygépről készült képek gyűjteményét megtaláljátok az R5Alpine.hu-n, amit merek figyelmetekbe ajánlani, illetve hát – nomen est omen – Alpine ügyekben úgy általában.)

 A Ferjáncz-Tandari-R5 Alpine trió. (Kép: R5Alpine.hu)

Gyermeki fejemben még egy dolog ragadt meg a Renault 5-tel kapcsolatban. Egy francia tévéfilmsorozat, ami az akkoriban fogható másfél magyar nyelvű csatornán futott. A pontos címére nem emlékszem, vagy „Éjszakai Ügyelet”, vagy „Éjjeli Ügyelet” volt. Egyetlen részt sem tudnék felidézni belőle, csak azt, hogy a francia – talán párizsi? – éjszakai ügyeletes orvosok Renault 5-ösökkel rohangásztak benne, amik nagyon jellegzetes hangon szirénáztak. Az a hang meg annyira más volt, ami a hazai utakon futó – meg a különböző, jellemzően amerikai meg német sorozatokban szereplő – megkülönböztető jelzést viselő járművek kiadtak! Azonnal a Matchbox R5 lett a nagy durranás az óra közti szünetekben és lelkesen „tü-ti-tüppöztünk” velük a korábbi „nénó” és „vijjú-vijjú” helyett és még az sem zavart minket, hogy nem volt rajtuk megkülönböztető jelzés, vagy „Médecins de nuit” felirat az oldalukon.

Éjszakai Ügyelet. Az IMDB szerint a sorozat 1978-ra datálódik. Arra már nem emlékszem, hogy nálunk mikor futott, csak arra, hogy az osztálytársaimmal odáig voltunk érte, merthogy tü-ti-tüp!

(Csínján a hangerővel!)

Van szebb, van részletesebb, de...

Már mint felnőtt gyűjtő szembesültem a ténnyel, hogy a Renault kedvelt témája volt a kisautógyártóknak és igen, van is a tarsolyomban pár verzió a Matchboxon túl – meg Matchboxon innen is – de az „igazi” nekem a Matchbox marad, abból is ez a szépséges kék, amivel tengeren innen debütál 1979-ben. Hogy tengeren túl, illetve később milyen változatai lesznek, abban most egyáltalán nem merítkeznék meg, mert ezeket későbbi postok tárgyának szánom.

Az 1-75 szériában 1979 és 1984 közt regnáló apróság az én ízlésemnek kellően részletes és az a szolgáltatása, hogy nyílik a csomagtartója már gyerekként is nagyon tetszett. Az nem volt menő akkoriban, hogy nem rugózik, de a kunszt, hogy nyitható hátul, meg hogy „Ferjáncznak is ilyen van”, meg hogy lehet vele „tü-ti-tüppözni” azonnal a kisautó sztárok közé sorolta.

A Matchbox követte azt a régi receptet, hogy a modellre ráírta azt a felszereltségi szintet, amit az öntvény elbírt. 1979-ben az R5-nél ez a „TL” volt. Kívülről nem látszott semmi abból, amiket ez jelentett, például az első tárcsafékekből, illetve az erősebb motorból. Hát ráírták. Ebben az évben jelent meg amúgy az ötajtós R5-ös, de nekem egyáltalán nem fáj, hogy nem abból lett Matchbox, mert a 3-ajtós sokkal menőbb!

A Renault 5 volt az egyik első olyan kisautó, ami nem azt a képet sugározta a gazdájáról, hogy egy csóró, aki nem engedhet meg magának jobb kocsit, hanem már tudta azt mutatni, hogy „a gazdám városban él, nincs szüksége nagyobb autóra”.

 Bár a kormány egy pizza, a műszerfal jellegzetes kialakítását sikerült visszaadni!

 Azt utálom a kisautó fotózásban, hogy olyan hibákat is képes mutatni, amik a valóságban, szabad szemmel nem is láthatóak! Öltönyös Csóka II. meg egyenesen a kamerába bámul! Legközelebb rászólok, hogy ne tegye!

 Nos igen, a harmadik ajtónak a színét csak úgy sacc/kb sikerült passzítani a kasztnihoz.

 De cserébe nyitható!