Nehéz ügy! Olyan
autóról fogok ismét írni, amit mindenki ismer, mindenkinek van
róla valamilyen elképzelése, közben valamiért mégsem lett olyan
kultuszautó mifelénk, mint pár más, pedig.
A kicsi szexi
Ez
az autó egyidős velem – pontosabban pár hónappal idősebb. A
Renault 1971 decemberében mutatta be a közönségnek de a
forgalmazását picit később, 1972 január végén kezdte meg. Az
autó sokban építkezett a Renault
4-es technikájára, sőt a Renault
8-ból is érkezett belé motor, úgyhogy forradalmi jelzőkkel
még csak véletlenül sem dobálnám meg, amit a technikáját
illeti. Viszont mégis forradalmi volt abban a tekintetben, hogy mint
kortársa,
a VW Golf, mindenkinek jól állt! Az egyik első olyan,
elsősorban városi használatra szánt, de mindenképpen kisautó
volt, ami úgy tudott megfizethető lenni, hogy nem mellékeltek
hozzá gyári extraként egy csomó kompromisszumot, amikkel persze,
együtt lehetett élni, de minden áldott nap együtt kell velük
élni. (Szépen kérek mindenkit, hogy most ne jöjjön azzal, hogy
„bezzeg a tetszőleges mára kultuszautó”! Nekem is Kispolák
volt az első kocsim, de a nosztalgia sok mindent megszépít vele
kapcsolatban. Például ma már semmi esetre sem vennék olyan autót,
aminek nincs fűtése, csomagtartója és csak a forgalmija szerint
fér el benne négy, olyan felnőtt, akinek vannak alsó végtagjai
is, pedig akkoriban megjártuk vele a Budapest-Bécs-Budapest
maratont négyen úgy, hogy alapos bevásárlást eszközöltünk
műszaki cikkek terén. Nem, nem Gorenjét.) A Renault 5 praktikus
volt és szexi, a formája akkoriban igazi telitalálatnak számított
és messze túlmutatott a guruló esőkabát szolgáltatási szinten.
Kit érdekelt, hogy a 845 köbcentis, sornégyes alapmotor csak 36
lóerős volt, a 0-100-as gyorsulás pedig 22,5 másodpercet vett
vele a járgánynak igénybe? (Nem
is beszélve a 782 köbcentis motorról, ami a Renault 4-ből jött,
de azzal nem volt kapható minden piacon.) Alapvetően városi kisautó volt, és
a korabeli forgalom tempóját simán fel tudta venni. Egy 1972-es
(Ferrari) Dino 246GT is 7,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h-át
pedig az szupersportautónak számított akkor. A Renault 5 valahogy
nem azt a képet sugározta a gazdájáról, hogy egy csóró, aki
nem engedhet meg magának jobb kocsit, hanem már tudta azt mutatni,
hogy „a gazdám városban él, nincs szüksége nagyobb autóra”.
(A történet majd később, más postokban folytatódik!)
Brit Renault 5 brossúra 1973-ból.
Ferjáncz és a
tü-ti-tüp
A
vasfüggönyön innen pedig a vágy elérhetetlen tárgya volt a
„nyugati autó”. Gyanítom a széles közönség akkor szembesült
azzal, hogy létezik ilyen autó, amikor a Ferjáncz-Tandari páros
átült 1978-ban
az R17-ből – az előző link kisautóra mutat, tessenek
átfáradni rácsodálkozni! – az
R5 Alpine-ba – ez a link is kisautóra mutat, tessenek kedves
lenni ehhez meg még inkább átfáradni és még inkább
rácsodálkozni, mert szerény véleményem szerint ütős egy darab!
A páros – mint tudjuk – igencsak eredményes volt és én, meg
gondolom minden akkor velem egykorú gyerkőc azt gondolta a kék
apróságról, hogy „Hű, micsoda autó!” Pedig „csak” egy
1397 köbcentis motorja volt, ami az utcai változatban 92 lóerőt
tudott – ami kétszer olyan erős, mint az akkoriban már
alapmotornak számító 1,1-es – és 9,7 másodperc kellett neki az
óránként 100 km-es robogáshoz. (A versenygépről készült képek
gyűjteményét megtaláljátok az R5Alpine.hu-n,
amit merek figyelmetekbe ajánlani, illetve hát – nomen est omen –
Alpine ügyekben úgy általában.)
A Ferjáncz-Tandari-R5 Alpine trió. (Kép: R5Alpine.hu)
Gyermeki
fejemben még egy dolog ragadt meg a Renault 5-tel kapcsolatban. Egy
francia tévéfilmsorozat, ami az akkoriban fogható másfél magyar
nyelvű csatornán futott. A pontos címére nem emlékszem, vagy
„Éjszakai Ügyelet”, vagy „Éjjeli Ügyelet” volt. Egyetlen
részt sem tudnék felidézni belőle, csak azt, hogy a francia –
talán párizsi? – éjszakai ügyeletes orvosok Renault 5-ösökkel
rohangásztak benne, amik nagyon jellegzetes hangon szirénáztak. Az
a hang meg annyira más volt, ami a hazai utakon futó – meg a
különböző, jellemzően amerikai meg német sorozatokban szereplő
– megkülönböztető jelzést viselő járművek kiadtak! Azonnal
a Matchbox R5 lett a nagy durranás az óra közti szünetekben és
lelkesen „tü-ti-tüppöztünk” velük a korábbi „nénó” és
„vijjú-vijjú” helyett és még az sem zavart minket, hogy nem
volt rajtuk megkülönböztető jelzés, vagy „Médecins de nuit”
felirat az oldalukon.
Éjszakai Ügyelet. Az IMDB szerint a sorozat 1978-ra datálódik. Arra már nem emlékszem, hogy nálunk mikor futott, csak arra, hogy az osztálytársaimmal odáig voltunk érte, merthogy tü-ti-tüp!
(Csínján a hangerővel!)
Van szebb, van
részletesebb, de...
Már
mint felnőtt gyűjtő szembesültem a ténnyel, hogy a Renault
kedvelt témája volt a kisautógyártóknak és igen, van is a
tarsolyomban pár verzió a Matchboxon túl – meg Matchboxon innen
is – de az „igazi” nekem a Matchbox marad, abból is ez a
szépséges kék, amivel tengeren innen debütál 1979-ben. Hogy
tengeren túl, illetve később milyen változatai lesznek, abban
most egyáltalán nem merítkeznék meg, mert ezeket későbbi postok
tárgyának szánom.
Az
1-75 szériában 1979 és 1984 közt regnáló apróság az én
ízlésemnek kellően részletes és az a szolgáltatása, hogy
nyílik a csomagtartója már gyerekként is nagyon tetszett. Az nem
volt menő akkoriban, hogy nem rugózik, de a kunszt, hogy nyitható
hátul, meg hogy „Ferjáncznak is ilyen van”, meg hogy lehet vele
„tü-ti-tüppözni” azonnal a kisautó sztárok közé sorolta.
A
Matchbox követte azt a régi receptet, hogy a modellre ráírta azt
a felszereltségi szintet, amit
az öntvény elbírt. 1979-ben az R5-nél ez a „TL” volt.
Kívülről nem látszott semmi abból, amiket ez jelentett, például
az első tárcsafékekből, illetve az erősebb motorból. Hát
ráírták. Ebben az évben jelent meg amúgy az ötajtós R5-ös, de
nekem egyáltalán nem fáj, hogy nem abból lett Matchbox, mert a
3-ajtós sokkal menőbb!
A Renault 5 volt az egyik első olyan kisautó, ami nem azt a képet sugározta a gazdájáról, hogy egy csóró, aki
nem engedhet meg magának jobb kocsit, hanem már tudta azt mutatni,
hogy „a gazdám városban él, nincs szüksége nagyobb autóra”.
Bár a kormány egy pizza, a műszerfal jellegzetes kialakítását sikerült visszaadni!
Azt utálom a kisautó fotózásban, hogy olyan hibákat is képes mutatni, amik a valóságban, szabad szemmel nem is láthatóak! Öltönyös Csóka II. meg egyenesen a kamerába bámul! Legközelebb rászólok, hogy ne tegye!
Nos igen, a harmadik ajtónak a színét csak úgy sacc/kb sikerült passzítani a kasztnihoz.
De cserébe nyitható!
4 megjegyzés:
Szakbarbárkodás on: "Az ötödik ajtó..." jelen esetben csak harmadik. ;-)
Óhh, hát persze hogy! Javítottam, köszi!
A Majorette az ötajtóst csinálta meg, nekem az van meg. Vonóhorog viszont nincs rajta.
Az ötajtóst IS.
Megjegyzés küldése