Átalakítás: Matchbox MB-39 Rolls-Royce Silver Shadow

A Rolls-Royce kisautókhoz és az átalakításukhoz igencsak mértéktartással és kellő fegyelemmel vagy tisztelettel kell hozzáállni. Mégiscsak valahol az autómárkák hierarchiájának csúcsa közelében vannak többféle szempontból is. Ezen elveket figyelembe véve történtek azok a változások a Silver Shadow-val amikről ez a képes beszámoló szól. Más olvasatban viszont azt láthatjuk, hogy van még visszaút a kidobásra érett Matchboxoknak is. Persze ehhez kicsit több türelem kell, mint egy átfestéshez, de megéri a törődést.

Kimeríti a totálkár fogalmát

Materiális tények - avagy 3D-s puzzle

A típus bemutatása már korábban megtörtént, így inkább a hozzám került eldeformálódott kisautók bemutatásával kezdem. Bármennyire is robusztus felépítésűek, bizonyos erőhatásoknak a spiáter küszöbök és a tetőoszlopok már nem tudnak ellenállni. Elhajlanak, kitörnek. Deformálódik a tető és az egész karosszéria. Innen szép a tervezett cél elérése!

Mivel a kisautóból már van a garázsomban, így nem akartam még egy ugyanolyat mellétenni más színben. Ezért gondolkodtam el a lehetséges verziókról. Kabrió már volt korábban. Mi jöhet még? Hát a kombi! Ami tulajdonképpen nem egy szentségtörés, mert valóságban is készültek kombi változatok a Rollsok szinte minden verziójából, meg készülnek az újakból is.

Az atomjaira hullott angol vas

A kisautó a szétszereléskor hullott darabjaira, így nem maradt más, mint egy kicsit másképpen összerakni a puzzle-t. A csomagtartó fedélét külön kivágtam, mert az kellett egy kabrió hiányos hátuljára (erről majd máskor), és amúgy sincs rá itt szükség. A maradék darabok összeállítására stratégiát kellett kitalálnom, mivel sosincs annyi kezem és időm, amivel minden részt egyszerre össze tudnék szorítani a ragasztó száradásáig. Így szakaszosan illesztettem össze a dolgokat. A két oldal két különböző helyen volt eltörve. Ezeket oldalanként ragasztottam össze. Az alkatrészek számát az ajtók is növelték, mivel úgy döntöttem, hogy nem lesznek többé nyithatóak, hanem az autó oldalának merevségét fogják növelni. Így az ajtókat is az oldalakhoz ragasztottam. Amikor a két oldal már megállt önállóan (nagyjából) a padlólemezhez passzítottam őket, a későbbi pontos illeszkedés érdekében. Még mindig nem álltak meg rendesen, mivel a dobozszerkezet – ami a stabilitást adja – nem volt teljes, nem ért körbe. A teljes hátsó rész hiányzott.

Ami még nem volt eddig köreinkben (sem)

Itt kell szót ejteni az autó tetejéről és hátuljáról. A kocsi „C” oszlopa mindenképpen fontos volt, mivel ez került hátra „D” oszlopnak. Tehát megőriztem, egy kis darab tetővel, hogy a szögek is pontosan megmaradjanak. A tetőt – mivel úgy is toldani kell – kettévágtam. Belső merevítésként sztirollapot ragasztottam alá, ezzel állítva be a pontos pozícióját a két elemnek. Valójában az „A” oszloptól indul a tető, itt van fix helyzet. A „D” oszlop helyzete teljesen általam és a jóérzésemre bízva került kijelölésre. A padlólemezre tett két oldal, a tető összerögzített darabjai már a helyükön voltak. A „doboz” kialakításához már csak a hátsó ajtó hiányzott.

A kaszni már áll, készülnek a hátsó oldalpanelek

Tetőtoldás

Hátsó ajtóval már komplett a kaszni

Korábban már elhatároztam, hogy egy ablaknélküli (népiesen: lemezablakos) háromajtós verzió fog készülni belőle, így a belső kialakítás nem okoz gondot. Amúgy meg a Rolls-Royce kategóriában ez a kombi inkább egy reklám, mintsem a családi kirándulóautó. Tehát ezért a paneles kialakítás, valamint én is jobban el tudtam rá helyezni a reklámunkat. (Joe: íme amit megígértem!) Kellett a felület! Ehhez sztirolból vágtam ki a hátsó ajtót. Némi plasztikus szobrászkodás eredményeként besüllyedt a rendszám helye és rákerült a fogantyú/rendszámvilágítás alkatrész is. Az elsőlámpa-hűtőrács-lökhárító panel lökhárító részéből egy darab hiányzott, ezt is beleferagtam.

A hiányos lökhárító

Immár kiegészülve a protézissel

A puzzle-t összerakva más lett belőle

Itt volt az ideje, hogy összeálljon a kaszni doboza és végre kézbevehető legyen az egész karosszéria egyben. Az elemek összeragasztása meg is hozta a kellő merevséget, amit belül még kis lapok beragasztásával fokoztam is, gondolván, hogy bizony kell majd rajta csiszolni bőven. Elkészültek és a helyükre kerültek az oldalsó ablakhelyettesítő panelek is. A tapaszolást és csiszolásokat követően azért szépen kialakult a tervezett forma. Időközben a beltérben is fejlődés volt. Megrövidült és kifestődött a belpanel, beragasztódott a rakteret elválasztó fal is. Ennek a merevítésben is fontos szerepe van.

A festés és a matricázás már nem olyan izgalmas, de azért igyekeztem egy olyan lágy, úri hangulatú autót megjeleníteni ami valami nagyon klassz dolgot (!) reklámoz az oldalán. A kész autó a hatalmas felületeivel nagyon impozáns lett a testvérei közé állítva a garázs udvarán.

Tengelytáv, teljes hossz azonos, felépítmény változott

A vezetőablakon túl is kialakult a luxus fabetétes enteriőr

Nagy kocsi, nagy puttony, nagy reklámfelület

Ilyen sem létezett még szerintem egyetlen fotón sem a világban

Elöl minden a régi

A Rollsos jegyeket azért megőrizte. Olcsó megoldás: a hátsó lámpa a kombinál is ugyanaz.

Ebony & Ivory

Matchboxon kívüliek: Realtoy Ford Crown Victoria

Minden amerikai krimi- és akciósorozatok állandó sztárja a Ford Crown Victoria nem új vendég nálunk, Matchbox értelmezéseit halmozom lelkesen. Az eredeti jármű történetéről ajánlom megvizsgálni EZT A POSTOT, illetve EZT ITT. Amúgy a típus halmozásában a szomszédék a királyok, tessenek náluk nézelődni prémium minőségű miniatúrák ügyben – nem lesz egyszerű, a Blog.hu keresője vacak. Azt viszont le kell szögeznem, hogy ITT ez az első, nem Matchbox Ford Crown Vic!

Mit tesz a rossz smink?!

Régi igazság, hogy egy kis festés az sokat tud javítani egy kisautó megjelenésén, mint ahogy rontani is. A Realtoy másodvonalbeli gyártó, ezt már leszögeztük régebben, ugyanakkor azt is, hogy meglepően klassz dolgok tudnak kikerülni a kezük alól, de iszonyúak is. Ez a darab valahol a kettő közt tanyázik, inkább a rosszhoz közelebb.

Kezdjük a jó vonásokkal! Részletes, a hűtőrács egyenesen külön darab és „krómozott”! Sok fontos, apró részlet ott van a helyén. DE! Az arányai furák, valahogy „nyurga” az egész holmi. A beltér borzasztó, aránytalan és elnagyolt. A rendőrségi dekor stílusában szerintem egy egész kontinenst sikerült tévednie a készítőknek és ami ha lehet még rosszabb, a világítótestek kiemelése, aminek a színválasztása eléggé béna.

Ezzel együtt valamiért még sincs lelkem földbe döngölni szerencsétlen Realtoyt a Ford Crown Vic-jükért, elég ha csak annyit jegyzünk meg róla, hogy „ennél van azért jobb is ebben az árfekvésben”.

 A világítótesteket kiemelték ugyan, de a színválasztás...

 A rendőrségi festés stílusával kontinenseket sikerült tévedni.

 Narancssárga? Most komolyan?

Matchboxon kívüliek: Majorette No. 281 - Cement Mixer

Egyes gyártóknál gyakorlat, hogy időnként gondolnak egyet, bemennek a régebbi szerszámok raktárába, hogy elővegyenek valamit, amit egy ideje nem használtak. Néha nagyon utálom ezt a gyakorlatot, máskor meg éppen hogy szeretem.

Ez a Majorette már nem az a francia lány

A Majorette neve nálunk kisautó fronton akkor lett ismert, amikor a kisautó és a Matchbox márkanév közé egyenlőségjel került. Akkoriban vagy a budapesti Deák tér, Hobby Boltja előtt sorban állva lehetett kisautóhoz jutni, vagy a „maszek” – tudja amúgy valaki, hogy ez amúgy a „magán szektor” rövidülése? – trafikokból. Őnáluk fordultak elő más márkák is mint Matchbox, legalábbis Majorette-et én bizony ott láttam először. Ők meg – gondolom – kamionosok szürke importjából jutottak hozzá ilyesmihez leginkább.

Persze azóta sok víz lefolyt a Szajnán, a Majorette is pont úgy francia mint ahogy a Matchbox brit. A márkanév már egy ideje a Simba-Dickie csoport tulajdona, a gyártás – legalábbis én úgy tudom – kizárólag Thaiföldön folyik. A tulajdonosváltás nem devalválta a márkát. A kínálatukra érdemes odafigyelni, mert a minőség jellemzően a jó és a kitűnő közt mozog, a „név kötelez” alapon sok az európai autógyártótól származó megmintázott márka, nagy hirtelenjében nem is tudok mást mondani az 1:6x méretarány környékén akinél találunk kortárs Fiatokat és francia gyártmányokat, a Daciáról már nem is beszélve. A Majorette-et nem érte utol a csicsaitisz, amit a Hot Wheels, meg a Matchbox is elkapott – reméljük ez így is marad – egyedül az áruk az, ami nagyon változó. Ennek oka valószínűleg ott keresendő, hogy számtalan és egy forrásból kerül be az országba. A kollégák szerint az árbajnok az Ázsia Center bár ott már eléggé leapadt a készlet, ami régebben kerülhetett be az országba. A Müller drogériák és a hypermarketek is jeleskednek a kínálat terén, de árban már nem annyira, viszont cserébe náluk kaphatóak Magyarországra tematizált kéklámpás modellek is – amiből szerepelt már itt mutatóba. A „legfurcsább hely, ahol kisautót lehet venni” versenyt azt hiszem én vezetem, mert a közelmúltban a C&A nevű ruhaüzlet gyerekosztályán vettem pár 3-as pakkot, amiket az üzletben mindenre érvényes, 20%-os kuponunk jóárasított. (Amúgy kifejezetten nem jó az ár.)

Szóval ez a Majorette már nem az a Majorette, de valami olyasmi, amire érdemes odafigyelni a minősége és a témái miatt.

We no speak Americano

Nincs nevesítve és ahogy a Majorette katalógusgyűjteményem elnéztem sohasem volt, de mai szeánszunk tárgyát én egy Freightliner FLD SD sorozatból valónak vagyok hajlamos gondolni. Persze a tévedés jogát fenntartva, a szélvédő ívéből – meg abból, hogy egy darabból áll –, a téglalap alapú első világítótestek okán és a motorfedél formájából nekem ez tűnik a legvalószínűbbnek. Ebből is a hátrább helyezett első tengelyes verzió, ami az ideális súlyelosztásból áldoz a jobb manőverezhetőségért. Persze kellően elnagyolt ahhoz, hogy bármiféle „tessék nekünk jogdíjat fizetni” dolognak az elejét vegyék, de ha pénzt kéne rá tenni, akkor ezt a márkát mondanám, mintsem Peterbiltet vagy Kenworth-t. Minden amerikai teherautó gyártó elég széles mozgásteret kínál a megrendelőnek ahhoz, hogy az igényeihez rendelje a neki megfelelő eszközt. Ha igazam van és ez egy Freightliner, akkor egy ilyen szépség vagy Detroit Diesel, vagy Caterpillar, vagy Mercedes-Benz (nohát!) dízelmotorral érkezhet – hogy az opciók tengeréből valami érdekeset említsek meg.

ÁLLJ! VISSZA AZ EGÉSZ!  Tévedtem! Trolleybusznak - lásd kommentek - van igaza, ez valóban egy Mack! A kezembe került ebből egy roncs, ami nem kortárs darab, hanem nagyjából húsz éves - lásd alább - és annak még benne van a hűtőrács feletti kitüremkedésében a "MACK" felirat!

 Freightliner FLD SD szolgálatban. A katalógusfotón szereplő darabnak ugyan van egy plusz tengelye a Majorette-hez képest, de hozza azokat a jellegzetességeket is, ami miatt én a kisautót Freightlinernek gondolom.

Az első tengelyt hová parancsolja?

Születési éve?

A Majorette katalógusaimat áttúrva a legelső, amiben ez a járgány felbukkan az 1998-as és aztán hol van a katalógusban, hol nincs, de erős a gyanúm, hogyha a köztes években Majorette kartonokat bontogattunk volna, akkor találkoztunk volna a kezdetben 281-es számmal illetett darabbal. Az évek során az alváz és ezzel együtt a hűtőrács, a fülke, a forgatómechanizmus és a cementtartály rengeteg színvariációja látott napvilágot és kerékverzióból is volt pár. A premierév katalógusában egészen hasonló szerepel, csak éppen kék a tartálya és a kereke más – a mérete nem, csak a mintája rondább sokkal. A vezetőfülke sajnos üresen tátong, cserébe a cementtartály forgatható és a mechanizmus hátradönthető, ami szerintem leginkább az 1998-as keletkezésének köszönhető, manapság már említésre méltó – sajnos – egy ilyen featúra.

A minőséggel azonban nem vagyok elégedett, ami a Majorette-nél szokatlan. Kifejezetten rondán sikerült leönteni az alvázat és így a hűtőrácsra került egy nagy, villám alakú csúfság. A műanyag alkatrészek maguk is fura tapintásúak. Nem nevezném őket rossz minőségűnek, de nem az a magától értetődően kellemes, szinte selymes tapintású anyag, amit bármelyik minőséget képviselő gyártótól megszoktunk. Ez inkább sprőd. Nagyon fura, mert ez közel sem jellemző a gyártóra és ha nem tudnám pontosan, hogy honnan származik, hajlamos lennék azt gondolni, hogy valamilyen más gyártótól átvett darab. Nem mondom, hogy rossz, de a Majorette jellemzően jobb.

Az ok, amiért a kosaramba került valamelyik hyperben, hogy az 1:100-hoz méretarányával és természetesen a témájával is közel áll az általam hőn szeretett, Convoy vontatókból képzett, 1:80 méretarányú Matchboxokhoz, így nem tudtam otthagyni.

 Nagyon nem jellemző az ilyesmi a Majorette-re, az a rút, villám alakú izé, az nagyon nem hiányzott a hűtőre.

 Igen, lebuktam, azért kellett, mert nagyon hasonlít a Matchbox, Peterbilt betonkeverőire.

 Be kell lássam, kicsit vándorcirkuszos a színválasztás, de hát ez ugye egy játékszer lenne, ennek ez a dolga.

 Nem készítettem róla úgy fotót, de hátradönthető a tartály a mechanizmusánál fogva.

 A tartály is forog - már ha forgatjuk kézzel -, de manapság ez is említésre méltó. Amikor az első ilyet piacra dobta a Majorette, 98-ban, teljesen természetes volt.

 Mit tagadjam, ezért kellett nekem, mert egészen jól illenek egymáshoz.

Matchboxon kívüliek: Realtoy Mitsubishi Lancer EVO

Ez a gép egy rali ikon, ez kétségtelen, még kis hazánkban is, ezért teljesen jogos és kívánatos a megjelentetése kicsiben. Legyen meg minden rali kedvelő kicsinek és nagynak a polcán. A Realtoy neki is ugrott és elkészítette a kicsinyített változatát.

A ralipályák üdvöskéje

A Mitsubishi Lancert sokan ismerik, hiszen szalonban kapható modell. Az EVO verziót már kevesebben, leginkább csak a rali rajongók. Azonban közülük is csak kevesen ismerik az autó EVOlúciójának részleteit vagyis a típusfejlődést. Nem ma kezdték el reszelni a vasat, ezért soknak tűnhet, de éppen a tizedik verziónál tartanak a fejlesztők. A japán gyár - Galant VR-4 hajtásláncát öröklő - Lancer Evolution raliautóját 1992-ben mutatták be a rali világában. Azóta komoly rangot vívott ki magának, ha nem is volt mindig a csúcson. Minden újabb verzió egy kicsit jobb, kicsit szebb, kicsit többet tud. És amellett, hogy a csúcstechnikát építik be az újabb és újabb verziókba., természetesen az adott versenykategória folyamatosan változó előírásainak is mindig meg kell felelni.

A műhelyudvarban vár az új, karcsúbb hátsó légterelő szárnyra a következő versenyhez

Az elénk guruló kisautó az EVO nyolcadik verziója. 2003-tól 2005-ig gyártották.. Kétliteres turbós motorja 280 lóerős volt. Alapesetben ötfokozatú kézi váltóval szerelték. Érdekesség, hogy az alapváltozaton túl jó néhány erősebb motorú (305-405 lóerő) verzióval is kiadták az idők során. Háromféle változatban gyártották, a „kezdő”GSR verziót elsősorban Japán belpiacra szánták, a következő fokozatú SSL inkább a polgári, jobb fölszreltségéről ismerhető fel, míg a nagykerekú, hatsebességes MR verzióból születtek aztán a versenyautók. Az MR sorozat tagjainál a tetőlemez alumíniumból készült a súlykönnyítés miatt. Speciális versenyekhez fejlesztett ABS rendszere volt az elektronikusan vezérelt összkerékhajtás (ACD 5 + Super AYC 6) mellett. Nagyobb turbót, komolyabb olajhűtőt, hatsebességes váltót (elsőként a sorozatban) és számos egyéb apróbbnak tűnő, de a cél szempontjából fontos kis fejlesztéseket építettek bele.

A gyári, nem gyenge példányokat számos tuningcég vette kézbe és faragott belőlük valódi versenykész autókat, további súlycsökkentések, elem-megerősítések, motor- és futóműtuningok - a Group A és Group N osztályokban kötelező szabályok adta lehetőségeken belül - révén. A karosszéria eleje, a spoilerek, szénszál erősítésű műanyagból készültek. A versenykész példányok gyorsulása százra, hat másodperc körül volt.

Megemlítendő még, hogy ez volt a Mitsubishi első olyan versenyautója amit hivatalosan is exportált az Egyesült Államokba, az akkor már igencsak virító Subaruk ellen. Ezek némileg módosított technikájú és küllemű példányok voltak. Készült természetesen utcai verzióban is.

Számos hazai versenyző vitte sikerre ezt a modellt is elsősorban a hazai versenypályákon. Nagyrészt anyagi okok miatt, de gyakorlati előnyökkel is bír a raliversenyek világában is, hogy egy-egy csapat csak bérli a versenyautót az arra szakosodott tuningcégektől.

Ebben a kategóriában már csak elvétve találunk házilag kendácsolt versenygépeket, itt már a profizmusra való törekedésről szól a történet.  Ennek az az előnye is megvan, hogy a kocsit a tulajdonos cég szakemberei javítják, így biztosan mindig a legjobb törődést kapják, ami a sikerhez elengedhetetlen. A többi a versenyzőn múlik.

A vitrines verzió valósága

Nagy múltú, neves versenyautó modellje, szembetűnő dekorációval. Ami némi koppintás utánérzésű, de ez nem válik hátrányára. Bár  más színekben is kiadták, ezzel a dekorral azonnal a rali emlékek ugranak be róla. Nem tudtam otthagyni a pulton. Aztán elkezdtem vizsgálgatni. A kép meg csak árnyalódott az első benyomásomhoz képest. A Realtoy elég precízen kezeli mostanában már a kisautói részleteit így én is erre számítottam. Ám az aprólékokat kielemezve, mintha ezt a kocsit a péntek délutáni hajrában rakták volna össze. A grafikus és a tamponnyomó fickó biztosan már a hétvégén volt lelkileg. A többiek még a hét közepén elkészítették az alapokat. Vagyis a kocsi formára teljesen jó, arányos és jól fölismerhető. Domborítások, beszívók helyükön vannak és jó méretűek. Jó kerekei vannak, bár én inkább fehérre festettem volna a felniket, ha már versenyautóról van szó. Talán a hűtőrácsnál lehet némi kis aránytalanságokat felfedezni, de összhatásában nem zavaró. A lámpájának a formája az öntvénynél még megvolt, de a tamponnyomat optikailag módosította, ezért tűnik keskenyebbnek a valóságnál. A hátsó légterelő szárnyról nem lehet közvetlen véleményem, hiszen az én példányomról az hiányzik, de utánakeresve kiderül, hogy az sem ekkora volt, nem ilyen alakú volt nem volt ilyen durván odarittyentve a csomagtartóra. A szép vékony és enyhén kékes árnyalatú ablakokon jól látszik a belső tér. A beltere egy jobbkormányos utcai verziót formál, ami egyébként a szokásos pontos és szép kialakítású. De utcai!

A valóság sötét oldala

És ekkor vagyunk ott annál a pontnál ami a vízválasztó ennél a kiskocsinál: a festés és a dekoráció. Összhatásában egy remek a színválasztás, ami akár élőben, teljes méretben is ütős lenne. Ám megint csak kitüremkednek azok az apró, de fránya részletek, amik a figyelmes szemlélő (és szerintem minden gyűjtő ilyen fajta!) vizsgálódása nyomán az összértékelést lefelé kerekítik. A kancsalul és pontatlanul feltampozott lámpák elöl és hátul, ordítanak, a helytelen grafikájukról nem is beszélve. Tilos jobban megnézni a szögletes tanksapkafedélre csálén rányomott kerek tuningtanksapka dekort. Ugorjunk!

A fő dekorációs elemek grafikai megoldásai jók, azokkal nincs baj, de az első spoiler alján mintha kicsit esetlegesen alakították volna ki a színváltást, ezért van olyan festékmegfolyásos érzése a szemlélőnek. Ismerek olyan véleményt is amely szerint a festés egy dekorálási folyamat közbeni állapotra utal, amikor még nincs fönn a teljes matricaarzenál, a konkrét csapatspecifikus matricák még csak ezután jönnek rá. Háát.... tegyük föl ezt a verziót és ugorjuk át a hiányzó(nak tűnő) tamponnyomatokat.

Nézzük mink van eddig: jó alapszín, szép minta és egy néhány fekete fölirat. Értelmes vagy értelmetlen. Ezeket döntse el mindenki maga. Csak fölsorolásszerűen néhány, ami szabad fordításban a következőket jelent(het)i: RACING – versenyzést jelent a szó vagy ha nincs péntek késő este és kiegészítik egy – akár kamu névvel – a szót máris a versenyzőcsapat nevét jelenthette volna. TREND – ami magyarul is ugyanazt jelenti, ebben az esetben talán cégnevet takarhat? Értékelhetetlen mindenesetre. LITTER – szponzorcég névnek elég bizarr, mivel a szó jelentése szemét. És így tovább... Az ilyen dekorok azt feltételezik számomra, hogy játékszerként gyereknek készül a modell és lemondva a nem kis számú gyűjtők komolyabb odafigyeléséről, a színvonalat az olvasni nem tudó/nyelvet nem értő gyerekek nívójára viszik le. Pedig a korrekt változatot elkészíteni is ugyanannyiba kerülne...

Mindazonáltal a kocsi egy jól játszható darab, összességében (távolabbról) még jól is néz ki, a kekec(kedő) gyűjtők pedig akár még az erroros vagy ennek egy új alkategóriáját nyitva „az elméletben (is) elcseszett grafikájú modellek” vitrinébe is eltehetik. Talán kritikusabb voltam a kelleténél ezúttal, de nagyon bosszantanak az olyan megoldások, amit ugyanannyi energiával, pénzzel meg lehet csinálni jól is és mégsem teszik. Vagy csak az én példányom egy überselejt. Összefoglalva ez a kocsi többet érdemelt volna ennél, kár hogy így elnagyolták.

Jó színek, jó dizájn, pontatlan kivitelezés

Kancsal vagy, nem kicsit!

A hátsó lámpák is félrenyomva, a tanksapkát meg se nézd!

Valójában nem áll ilyen féloldalasan

Tulajdonképpen egy alsó-középkategóriás személykocsi versenyváltozatáról van szó

A dekorosra vár, aki majd jön és felteszi végre a hiányzó matricákat a leendő versenyautóra

Matchbox Ultra Collection Porsche 959 és Saab 9000 Turbo

Az 1997-es Matchbox Ultra Collection párosai közül - amiből összesen hat darab van - van egy, amit Tomminak és nekem találtak ki, ugyanis egy Saab 9000 Turbo és egy Porsche 959 került egymás mellé. Első blikkre azt mondanám, hogy a 959-es elég méltatlan a 9000-es mellé, ugyanis nem nyílik semmije és az alja is műanyag. Sokkal jobban passzolna hozzá egy 944-es, hiszen annak is fém az alja és nyithatóak az ajtajai, igaz abból addigra már készült egy csodás Gold, majd utána pár Premier Collection szériás. Talán úgy gondolták a Matchboxnál, hogy sok lenne már belőle, így kerülhetett a választás a 959-re - vagy a múltja miatt -, de tény, hogy ugyanolyan részletességgel van kidolgozva, mint a korábban mutatott testvérei. Minden részlet kifestve, krómfelnikre húzott gumikerekek és beltér festés is dukál, ahogy azt már megszokhattuk az ebben az időszakban megjelenő spéci sorozatoknál. Mivel a Saab amúgy is egy részletesebben kidolgozott kisautó, így az extra festésekkel még ütősebben néz ki 1-75-ös társainál. Gondot fordítottak a visszapillantók tükörlapjainak kifestésére is, ráadásul a beltérben a barna szőnyegek mellett a középkonzolra, a műszerfalra és a kormányra jutott fekete festék is. Az aljukról sem feledkeztek meg, de míg a svéd esetében nem volt nehéz eldönteni hova kerüljön festés, addig a németnél kicsit gondban lehettek annak kevésbé részletezettsége miatt. Azért feltalálták magukat, ráadásul a Made in China feliratot is sikerült belevésniük a korábbi helyett, illetve megkapták a sorozat logóját is. Különlegessége még eme sorozatnak, hogy szegecselés helyett csavarral rögzítették őket, amit én csak dicsőíteni tudok, bár ezt biztosan nem fogom szétszedni. A sallangmentes fehér kartondobozba a kisautók mellé becsúsztattak egy-egy kísérő kártyát is, aminek egyik felén egy rövid típusismertető van, a másikon pedig a speciális sorozatról pár szó.

 Szép páros

 Kicsit sok lett az index festés

 Egy rendesen kifestett far

 A belteret egy kis fekete festékkel dobták fel

 Nagyon jól fest így kirészletezve

 Nem spóroltak a feketével

 A rendszám felett kicsit sérült az öntvény

 A barna mellett kapott feketét is a beltér

 Az aljával sem fukarkodtak

 Jól látszik a csavaros összeszerelés

 Ilyen sokatmondó dobozba csomagolták őket

 Egy jókora hungarocell védi őket

 Így aztán tényleg nehezen esik bajuk szállítás közben

 Egy kis típusismertetőt is mellékeltek hozzájuk

Különleges autók kicsiben: Politoys Ferrari Dino Berlinetta Competizione Pininfarina

Ez a kis piros ékszer tulajdonképpen sárga kellene, hogy legyen. Ezen túl is számos érdekes jellemzővel bír, amik miatt szót érdemel ebben a rovatban. Kezdjük talán a nevével, hiszen ha akarom akkor ez tulajdonképpen nem is Ferrari, hanem egy, a nagy név oldalvizén vitézkedő önálló fogalom lett! Csak 1976-ban kapta meg a Ferrari logót, addig a saját nevük és jelvényük alatt futottak a  Dinok. A Dino név Enzo fiatalon eltávozott fiának, Alfredinonak a nevéből származik, az ő emlékére "hívtak így néhány Ferrarit" az idők folyamán.

A király új ruhája

A szóban forgó kocsi történetének kezdete visszanyúlik egészen 1967-ig, amikor a Ferrari bemutatott egy új versenykocsit a Dino 206 S típust. A motorja tulajdonképpen a korábbi P3 modell V12-esének a kettévágásával állt elő, az elődhöz hasonlóan középre beépítve. A verseny homologizációhoz szükséges 50 darab felét se gyártották le, és sok minden nehezítette akkoriban a termelést. Mire elkészült volna a szükséges mennyiség, addigra az autó is már korszerűtlenné vált volna, így fölhagytak a további példányok elkészítésével. Ám a 17. és 18. darabot karosszéria nélkül elküldték a Pininfarinához, hogy találjanak ki rá valami érdekes burkolatot. (Így került a dizájnercég neve is a kocsira.)

Az új kaszni tervezője az akkor 24 éves Paolo Martin volt. A meglévő alapokra egy akkor is már igen előremutató, elegáns, erősen legömbölyített, ám mégsem gömbölyű autót rajzolt meg. Alumíniumból készült váz és karosszéria, nagy és erősen ívelt ablakfelületek, szépen domborodó lemezek, fölfelé nyíló vékonyka kis ajtók, itt-ott némi egyenes vonalú, mozgatható stabilizátor szárny, hatalmas lámpák. Az összhatás nagyon jó lett. Egyből megjegyezték az új kocsit és a tervezője is ismert lett. A kocsi valódi versenyt nem látott, de az 1967-es Frankfurti autószalon egyik sztárjává vált. Talán a sárga szín is hozzájárult ahhoz, hogy a Ferrari/Dino a szokásosnál is nagyobb visszhangot keltett. Sokan látták volna szívesen az utakon is de az autó csak kiállításról kiállításra utazó mintadarab maradt.

Egy Jim Glickenhaus nevű amerikainak mégis csak sikerült végül az autót megszereznie és egy alapos felújítás után saját gyűjteményébe tennie a többi Ferrarija mellé. Mi több, a kocsi azért kísérletképpen a versenypályán is futott néhány kört és igen jó véleménnyel voltak róla a szakemberek. Érdekesség, hogy a szárnyak az utolsó pillanatban kerültek rá. Micsoda ötlet volt Enzoéktól, hogy egy tulajdonképpen selejtes szériát nem dobtak ki vagy kótyavetyéltek el, hanem a fiatal tervező tehetsége által a saját javukra, saját promóciójukra használták fel! Lehetséges, hogy ha összejön ez a versenyautó, akkor elveszett volna ez a modell is a többi között, így viszont egyből az abszolút hírnév felé fordult.

 

Vizes versenypályán keresztbe fordulva

Rózsaszín Párduc, más színben!

Az én 1/43 léptékű Politoys kisautómról csak látványban lehet elmondani, hogy könnyed, mivel – a kornak megfelelően - teljesen fémből van a karosszériája és az alja is. Csak az ülések és a műszerfal pici modulja műanyag. A színe Ferrari piros, ami egy egyetlen sárga példányban elkészült autó modelljének esetében több, mint melléfogás. A sárga autentikusabb, ütősebb és jobban megjegyezhető lett volna ráadásul. És mindezt egy olasz gyártótól.

Kicsit spórolósra sikeredett a modell a többi részletét tekintve is. A szárnyak maradtak fém színűek, az eredeti feketével szemben. Az ajtók teljesen átlátszóak, nem csak az ablak részük. Ez már megtévesztő is. Én is sokáig azt hittem, hogy ennek ilyen az ajtaja. Csak most, amikor újból kézbe került a negyven éve nálam levő kisautó és utánanéztem az eredetijének, akkor döbbentem rá, hogy ennek is „rendes” ajtaja volt, lemez+üveg összeállításban. Viszont finoman nyithatóak ma is (na jó, az egyik oldalon, a másik oldalon valahogy letört a felerősítés...). 

A kereke olyan amilyen, a kor és a gyártó sorozatterméke. Én fehérítettem be a felni részt, annak idején, talán hogy más vagy sportosabb legyen. Tökéletesen gurul, az idők folyamán a vékony tengely nem lágyult és görbült el.  A rugózása is kiváló, mivel – eredetitől eltérően - a kerék-kaszni rés elég nagy. Az első lámpák tulajdonképpen jók, de én dupla felfogató csonkot tettem volna bele, így a bura alatti dupla fényszórók imitációja is meglett volna. Kár hogy nem én terveztem a kisautót, sok mindent szebbre csináltam volna rajta, mert megérdemli. Jó, hogy vannak ilyen kisautók, így legalább a magunkfajta, szerény lehetőségekkel bíró autórajongóknak is lehet némi 3D-s (léptékhelyes) képük egy egy ritka de szép történelmi autószereplőről, amiről egyébként keveset lehet tudni.

Az esős verseny menője. A festéseket én követtem el anno, ifjú "restaurátor padavan" koromban. Az első szárny és a légbeszívó rács közötti folt egy csúnya öntési sorjás hiba, ami eredetileg egy rajtszám matricával volt elfedve

Itt még ép a teliüveges ajtó

Sajnos ezen az oldalon már letört a zsanér része az ajtónak, viszont megvillan a beltérben a szinte függőlegesen álló kormánykerék a párás ablakon át

A nap kisütött az eső után és így talán jobban látszik a jól kialakított hátsó lámpa. Rendszám minek egy ilyen autóra?